Matchbox MB-08 Wild Cat Dragster

A Matchbox történetében számos Mustangnak látszó tárgy bukkan fel, melyek nincsenek nevesítve, de persze mi tudjuk, hogy azok bizony pónik. Nem sokkal az első Matchbox Mustang bemutatója után mi más is következhetne, mint egy arra épülő – pontosabban annak a közvetlen leszármazottján alapuló – nevesítetlen 'Stang?

Cicaló 
Mint azt a fentebb linkelt postban tisztáztuk az első Matchbox Mustang adaptáció kapcsán, az egészen 1969-ig regnált, hogy a Superfast korszak beköszöntével átadja helyét az újfajta kerekekkel szerelt, közvetlen leszármazottjának 1970-ben. A Superfast kerekű, de mindössze egyetlen évet megért változat sokban különbözik elődjétől. A kormányozható első tengelyt feláldozzák a gyors guríthatóságért, és a hátsó kerekek fölé is valamivel nagyobb kerékjárati ívet kanyarítanak az újfajta kerék kedvéért. 1971-ben ismét változik a póni, tovább szabják a hátsó kerékjárati ívet, hogy egy számmal nagyobb kerék férjen oda, erős színezést kap a szélvédője, illetve a motorháztető is kilyukad, hogy onnan egy motorblokk kandikálhasson ki. Ezzel megszületik a Wild Cat, mely egyértelműen dragster és nem utcai autó. Érdekes, hogy a Ford felirat nem tűnik el a motorháznak az ő fedeléről, de az autó elnevezésében már nincs nyoma. A Vadmacska... izé... Vad Macska 1974-ig marad a kínálatban. Változatai közt számos olyan van, ami szerintem úgy keletkezett, hogy festékkeverő John az előző éjjel nagyon rácsusszant kedvenc pubjában a kedvenc mérgére és eltérő árnyalatot készített az előírt narancssárgából, de többféle matricázás, illetve eltérő színek is előfordulnak. Herr Falkensteiner ez alkalommal is kimerítő alapossággal tárgyalja az ügyet. Dragster ide vagy oda, a vonóhorog megmarad, ami legalább olyan vicces, mint egy fékezőernyő lenne egy Velorexen.

Nem mondom, hogy a kedvenc kisautóm ez, mert sohasem voltam oda a blown – kikandikáló motorblokkú / légszipoltyújú – holmikért, ami alól csak Mad Max szolgálati járműve lenne kivétel. A megszületése egyértelműen a Hot Wheels-ekkel való konkurálásról szól, de mindezek mellett ez egy szép, részletes kisautó, el kell ismerjem.

 Kinéz a malom. Ez már dragster, nem utcai autó.

 Vad Macska.

 Erősen színezett szélvédő...

 ...és vonóhorog! Kéne valami lakókocsit vontató gyorsulási autóverseny!

 A rokonság letagadhatatlan! A képen a nagypapa és az unokája látszik, a köztes fázis nekem sajna nincs meg.

 Jól látszik, hogy mekkora kivágást kanyarítottak az eredetihez képest a hátsó kerekek fölé.

 Nem vagyok nagy dobozfetisiszta, szinte kivételszámba megy nálam, hogy ez a darab egy G-típusú, Superfast dobozban lakik. A doboz és az autó más-más forrásból származik, az előbbi a "pajtában fellelt" adagból van.

Átalakítás: Matchbox MB-66 Ford Transit

A kocsi nem újdonság ezeken az oldalakon, mert már bemutatódott, de aki ismeri a hozzáállásomat a kisautókhoz, az sejtheti, hogy valami különbség azért lesz a korábban látott és mindenki által ismert Transit, platós kisteherautóhoz képest.

Oldalfal nélküli állapotban

Föltűnik-e vajon az olvasónak, hogy mi is történt valójában a műhelyemben? Kissé jobban megnézve a képeket, látszik, hogy fölhajtottam a plató baloldali oldalfalát. Amit a gyártó – valamilyen egészen kitekert logika alapján – lehajtott állapotban mintázott meg. Mintha éppen csak egy rakodás közben levő autóról lett volna fotójuk, és nem tudták elképzelni, hogy milyen lehet teljesen fölhajtott oldalfalakkal. Az autó ilyen formán valóban hűen ábrázolja a rakodás folyamán érvényben levő platófalat és a targoncával is lehet pakolni a rá való motyót de menet közben ez a helyzet már erősen gázos és nem életszerű. Értem én, hogy fantáziát vittek bele, de a végeredmény erősen megkérdőjelezhető és valódi gurítós játszáshoz is kissé furcsa a látvány. Még ha mozgatható lett volna...

A valóságban kissé magasabb a plató oldalfal

Beragasztva az új oldalfal

Ahogy korábban is szó volt róla, a Transit második (Mk2) generációja képezi az autó alapját. Igen, ugyanis volt egy ezt megelőző Ford furgon is Taunus Transit (Mk1) néven - mint azt amúgy tárgyaltuk is egy későbbi Transit változat kapcsán. Viszont olyan jelentéktelen megjelenésű és sikerű volt, hogy mindenki ezt a kellemesen plasztikus csőrős és nagyon egyéni orrkiképzésű változatot tartja az első valódi Transitnak. A Mk1 képét elnézve jogosan. Ez a csőrös változat 1965-tól 1978-ig készült. A gyártását Angliában kezdték egy olyan gyártócsarnokban ahol azt megelőzően a Hawker Hurrican vadászgépek készültek. Ezen kívül gyártották nagy számban a belgiumi Genkben és kisebb számban Amszterdamban és Törökországban is.

Kétféle Essex V4 motorral készült számos karosszériaváltozatban kétféle tengelytávval, többféle teherbírással. A jól elhelyezett motor hatalmas helyet biztosított a korábban megszokotthoz képest a vezetőfülkében. Egyből személykocsisabb lett a belvilág, a korábban a fülkében doromboló motorok után. Kapható volt 43 lóerős Perkins dízelmotorral is. Ehhez azonban egy kissé meg kellett növelni a motor előtti karosszéria részt Viszont akkor már belefért a Ford V6-osa is. Ez nagyon haladóssá tette a kocsit, olyannyira, hogy akkoriban a rablások 95%-át ezzel a kocsival követték el Nagy Britanniában.

Visszatérve a le vagy fölhajtott plató esetére amióta ismerem a modellt, mindig is nagy ingerenciám volt fölhajtani azt. Vártam az alkalomra amikor enyém lehet egy. Most végre begördült a lehajtott platós. Hiába volt teljesen jó állapotú a kocsi azonnal megkezdtem a műtétet. A lehajtott rész nagyját levágtam a maradékot meg lecsiszolgattam. Itt megint előáll egy találós kérdés: mi a különbség gyárilag az autó két oldala között? A megfejtés a végén kiderül.

Generációs különbség

Nagyon karakteres orrkiképzés

Új oldalfallal ismét az utakon

A plató oldalfalat a vastagsága miatt két réteg sztirollapból vágtam ki. Mivel az eredetin a bordázat kifelé áll, ezt nagyon nehéz lett volna imitálni, így egy optikai trükk elkövetésével én belevéstem a bordázatot a lemezbe. Ezáltal ugyanaz a mintázat csak negatívban. Ami nem is olyan feltűnő, mert egyszerre csak a hátsó platóval látszik együtt bizonyos szögtartományban. A ritmus, a méret ugyanaz, csak nem kifelé, hanem befelé domborodik.

Aláfutásgátló + lámpa + rendszámimitáció az extrafelszerelés

A ritmus ugyanaz csak pepitában

Korrekt forma, jó megjelenés

Angol utakon angol furgonok

Ha már alakítom akkor a még valósághűbbé alakításhoz egy hátsó aláfutásgátlót – vagy lökhárítót, amelyik elnevezés jobban tetszik – tettem rá. Erre pedig hátsó lámpákat és rendszámot rendszámimitációt. Remélem nem csak én látom úgy, hogy sokat dob rajta. Visszaállítottam az eredeti fényezést, kifestettem a lámpákat és kész is volt az útra és közlekedésre kész Transit platós kisteherautó, úgy ahogy azt mindannyian megszoktuk az útjainkon. 

A kocsi "A" oldala

A kocsi "B" oldala

Különleges autók kicsiben: Matchbox MB-22 Freeman Inter-City Commuter

Öregszem. Itt van ez a kisautó, amire világosan emlékszem gyerekkoromból, hogy utáltam. Talán nem is volt ilyenem, de az utálat az biztos. Lehet, hogy a gyerekember Playboya, a Matchbox Katalógus felett volt az utálkozásom, vagy valamelyik osztálytársam példánya felett. Erre most vén fejjel meg kifejezetten tetszik. Az is lehet, hogy az e lapokon oly népszerű betegség a vanitisz – szeretünk minden dobozos, kisáruszállító szerű holmit – teszi.

Gordon Freeman

A hetvenes években a Matchboxnál imádták a sohasem volt fantáziaautókat. Volt ami saját kútfőből fakadt, akadtak koncepcióautók, volt olyan is, ami csak egy méretarányos makettig jutott el a létezés rögös országútján, de olyan is, ami soha nem jutott túl egy papírra vetett látványterven. Hogy miért? A drog rossz, éééértem? Mert ez volt a divat, menő volt, ami futurisztikus.

Történt, hogy az 1960-as évek végén – én 1968-ra tippelek –, a Telegraph című lap hétvégi kiadása autótervezési pályázatot hirdetett. Nagyjából 1200 pályamunka érkezett és a zsűriben olyan urak ültek, mint Andy Taylor, a brit Ford akkori gyártásért felelős igazgatója, Alec Issigonis a Mini apukája és végül, de leginkább maga Nuccio Bertone, foglalkozását tekintve dizájnisten.

A pályázaton erősen a „futottak még” kategóriában lett eredményes, nevezetesen a tizedik a vigaszdíjasok (nem vicc) között egy „Six-Seater”, azaz Hatüléses nevű terv – az én szubjektív véleményem szerint ezek közt amúgy pont ez néz ki a legjobban. A tervezőjét P. F. Freemannek hívták és annyit lehet róla még tudni, hogy Coventryben lakott, annak is a Finham nevű részén, az Egyesült Királyságban. A Hatülésesben három üléssor volt, melyből a második háttal volt elhelyezve a menetiránynak és keresztben beépített farmotor hajtotta volna. Az autó közel szimmetrikus és valahogy úgy tűnik, hogy a „menős” vége a „jövős”, legalábbis ha én tervezem, akkor az orra lett volna annyira döntött szélvédővel szerelve, mint a fara.

 A Weekend Telegraph cikke, az akkor még "Six-seater" nevű alkotással az utolsó előtti oldalán.

Szerintem Freeman úr nem kevesebbért felelős ezzel a tervvel, minthogy kifundálta a legjobb családmobilt, a minivant, sok évvel azelőtt, hogy az népszerű és elterjedt lett volna.

A dátumokkal kapcsolatban azért vagyok zavarban, mert magát a Weekend Telegraph cikket sikerült kibányásznom az internet bugyraiból, de azon nincs keltezés, csak egy utalás, hogy pár hétnyire vannak „az ötvenedik Motor Show-tól”, amiből én a International British Motor Show-ra tippelek. Azt viszont nem sikerült kiderítenem, hogy ebből mikor lehetett az ötvenedik, mert nem minden évben rendezték meg az első, 1903-as óta, például a Második Világháború alatt volt kihagyás, de hogy pontosan mely években, már ezt sem sikerült kiásnom. Azért tippelem az 1968-ast, mert jelen szeánszunk tárgyának az alvázán 1970-es keltezés olvasható.

Az első minivan

Egy csupán tervrajzként létező autónál értelemszerűen nincs mihez hasonlítani, de az 1971-ben debütáló, az akkori katalógus szerint 1:55 méretarányú Inter-City Commuter igencsak épkézláb kisautónak tűnik. Van részletes beltere, világítótestek, kilincsek, hűtőrács kialakítva a karosszéria és az alváz fémjéből, de még tetőcsomagtartó is. Szerintem mindenkinek a bordó verzió ugrik be az 1-75 sorozatban 1974-ig megtalálható kisautóról, de Herr Falkensteiner gyűjteményében megtekinthetőek a legitim változatok, meg azok is, amik sohasem kerültek gyártásba. (Muszáj megnéznetek, ha más nem a vontatókocsi prototípus miatt.) A korai, már eleve Superfastnak készülő kisautó szépen gurul, rugózása ugyan minimális, de szemben a gyerekkori önmagammal, most már kifejezetten kedvelem. (Van egy eladó példányom belőle, ami első látásra tökéletes, de másodikra már látszik, hogy előző tulajdonosa megtuningolta egy kicsit, ami amúgy egyáltalán nem vállalhatatlan. Igen, ez itt a reklám, nem a helye.)

 Részletes és nem csak kívül.

 Ugye, hogy nehéz megmondani, hogy melyik az eleje?

 Farmotoros lenne, ha lenne.

A Különleges autók kicsiben sorozat postjai .

Matchbox Convoy CY-11 Helicopter Transporter

Egy ujjamon meg tudom számolni, hogy gyerekkoromban  mennyi Matchbox Convoy szettem volt - segítek: egy. Tisztán emlékszem még, mikor, hol és milyen körülmények között kaptam - unokabátyámtól náluk, karácsonykor -, arra is, hogy piszkosul örültem neki. Még a dobozában látva nagyon megtetszett ez a színösszeállítás, a későbbiekben nem kevés szőnyegen megtett méter került bele. A CY-11 szett tartalma egy Kenworth vontatóból, egy low bed trailerből és egy helikopterből áll. Mint a linkek is mutatják - Tessék kattintani! -, egyik sem újkeletű nálunk, de így együtt még nem szerepeltek. A kamion és a helikopter dekorációja elég jól össze van hangolva, amit az utánfutó szürkesége tör csak meg - van belőle fekete póttal kiadott változat is.

Sajnos a második gyerekkoromra a szett már nem igazán volt önmaga. a Kenworth meglépett, a helikopter vastag körömlakk réteget kapott, egyedül a trailer maradt meg egyári állapotában - már felújítódott - , persze nem kevés kopással. Ami viszont meglepett, hogy a helikopter rögzítésére szolgáló műanyag elem is megmaradt. Ebből kifolyólag nagyon örültem, mikor az alábbi példány elém vetette magát egy aukciós oldalon. Hátránya, hogy látszik rajta a használtság, illetve hiányzott a már említett műanyag alkalmatossága. Az alkatrész hiány a fenti ok miatt nem zavart, ráadásul a 600 forintos vételár is mellette szól, az öröm, hogy újra van egy teljes ilyen Matchbox szettem megfizethetetlen. Persze majd idővel szeretnék belőle egy hibátlan darabot, de jelen pillanatban ebben is nagy örömömet lelem.

Matchbox Convoy CY-11 Helicopter Transporter

A kopásokat már kijavítottam rajta, de a krómozás ilyen marad

Ez a műanyag elem a gyerekkoromból maradt meg

Kicsit "csócsás" a propellere

Egységes arculat

Matchbox MB-92 Toyota 4Runner

Valóságban is tetszik, lássuk mit tud kicsiben! Hozza-e azt az érzést, amit a valódi? Legalább méretarányosan? Régóta kinéztem már, de most ez a zöld szín teljesen elcsábított. Kétlem, hogy a valóságban egy ilyen méretes terepjárónak ilyen színt adtak volna, de kicsiben mindenképpen ütős. 

Színharmónia, színdinamika megférnek egymás mellett

Ahogyan annak idején megjelent

Platótól a Surfig

A Toyota Hilux terepjáró pickupjáról már volt szó itt korábban, így az alapmodell adatai ott olvashatóak. A 4Runner annak a kisteherautónak a zárt, polgáriasabb, sportosabb, luxus verziója. Annak  minden jellemzőjével. Míg az ős egy szerszám, addig ez egy élvezhető autó, a megjelenése kori minden extrával fölszerelve akár. Több írás is szól róla, a Totalcar szakírójának kalandjairól az ő "Tehene" kapcsán. Sok apró jellemzőjét megismerhetjük ott. Amúgy a neve egy szójátékból jön. A "forerunner" előfutót, előfutárt, hírnököt jelent. Kiejtve pont úgy hangzik, mintha a négyes számot és futót mondanánk ki, tehát innen jön a 4Runner név, ami az összkerékhajtásra utal, ebben az értelmében "négyenfutót" is jelentve. (Persze a szójátékokkal az a baj, hogy elmagyarázva őket "kiszáradnak" és elvesztik eredeti mókásságukat, pedig állítjuk, hogy ez tulajdonképpen vicces.)

Rövid ismertetőként azonban néhány adat had legyen ezen a helyen is. 1984-től kezdték gyártani és napjainkban is kapható immáron az ötödik generáció. A Matchbox az első generációt mintázta meg. Ez leginkább a kissé szögletes első kerékszélesítésekről ismerhető föl leginkább. Az én kedvencem a második generáció, a kissé gömbölyített vonalaival. Az első sorozatnál csak az első két ülés fölött volt valódi karosszéria, a hátsó traktust üvegszálas műanyag tetőrész fedte. A hátsó oldalsó üvegek teljesen egyedi módon kissé fölkúsznak az oldaléleken túl a tetőre is. Ez a kis fícsör egyedi részlet egyébként jellemző maradt még két generációra is. Mintegy védjegyként jelent meg.

2,4 literes karburátoros benzinmotorral szerelték elsőként. Később jöttek csak a nagyobb injektoros, majd dízel verziók is, egészen a V6 turbós változatig. Időközben a rugózás is finomodott és független kerékfelfüggesztést kapott a korábbi teherautós megoldások helyett. A kocsi Hilux Surf néven is megjelent egyes országokban.

Akár ilyen helyen is elmennek vele

Dobozbontás után

Igen, kibontottam. Én az a fajta vagyok, aki szereti kézbe venni a dolgokat. Magamnak vannak, értem és nem az utókor potenciális befektetései. Ahhoz nagyobb és hosszabb távú önfegyelem szükségeltetik. Kigurítván a napvilágra első és sokadik ránézésre is tetszik. Egyetlen negatívuma a későbbiekben kiderül majd. A kerekei rendben vannak, a felni szép és még illik is a kaszni színéhez. Talán egy megjegyzés fűzhető ehhez az elemhez: a guminak csak a szélén van rece, belül teljesen sima. Mint amikor a túlfújt gumiabroncsok nullára kopnak. Ettől biztosan jobban gurul, de egy terepjárónál illúzióromboló lehet.

A felépítmény kellően magas. A kellően alatt értendő, hogy arányos a gép, kompromisszumot találtak a gyári  "lapulós" verzió és a tengerparti "gólyalábas" tuningörület között. A lökhárítók szépen krómosak, ahogy illik, a kaszni is elég részletes. A dekorációról most nem merülök fejtegetésbe, de a nyilvánvalóan fantázia-szülte dizájn illik a kocsihoz és az ahhoz elképzelhető környezethez is.

Azért az az üléscsillogás nagyon bántó

Amikor a csillogás elvakít

Az ablakok szépek, vékonyak és kellő betekintést engednek a belső térbe. És itt már viszont nem kicsit rugaszkodtak el a valóság lekicsinyítésekor az elfogadható színtől. Ezüstösen csillog a kárpit minden eleme. Megértem, hogy költséghatékonyság szükséges és a lökhárítókkal egy panelen készül a beltér is de ez szerintem már túlzás. (n)Agyon üti az egészet. Ennyire még a Lamborghini Marzal ülései sem csillogtak annak idején, viszont - kis képzavarral élve - a gyerekek szeme megcsillan rajta. Ott és akkor ez a lényeg. A jelenség amúgy sem új keletű, ez a gyakorlat már így fog maradni.

A beltéri szükséges, de rossz megoldások közé tartozik még a hátsó rögzítőszegecs tömb bumfordi kiképzése is a csomagtartóban. Ha már szükséges az ilyen, akkor egy raktérrolót beleimitálhattak volna. Talán majd legközelebb.

Bár több színben is kiadták, de ez az élénk zöld tűnik a legtetszetősebbnek. Májusi esős időben íródó Matchbox tesztnél nem is lehetnek a képek sem ettől eltérő hangulatúak.

Esőben sárban elviszi az úri közönséget

A plusz festéseket én követtem el

Vízen-járással is lehet próbálkozni

Magas építés, jobb terepezési lehetőség

Toccsanás előtti pillanatban

Farönklopáshoz kissé feltűnő jelenség

Csak nem akart kiderülni a borongós idő

Matchbox MB-08 Ford Mustang Fastback

Volt már szó e lapokon az első generációs Ford Mustangról – és lesz is még egészen biztosan –, számtalan és még egy kisautógyártó értelmezésében, mi több Matchbox márkanevűt is láttunk már többet is, de a legeslegelső Matchbox értelmezés eddig kimaradt. Eddig.

Különleges

Az eredeti autó történetét úgy érzem teljesen jogosan ugorhatom át, mert arról már részletesen értekeztünk, ezért nem is pocsékolnám rá a biteket. Mai szeánszunk tárgya ugyanazt a fastback Mustangot mintázza, mint amit az a verzió is, amivel az egész Mustang történetet elkezdtük elmesélni még 2010-ben. Hogy a pár évtized korkülönbség mit tesz, azt majd eldöntitek ti és egy szavazás képében – remélem ezúttal jól fog működni a szavazógép, wmormo kolléga postjánál valamiért összedőlt a múltkor, pedig sohase csinált még ilyet – ki is fejezhetitek tetszéstek, vagy nem tetszéstek.

A Matchbox palettán legelső Mustang 1966-ban debütál és 1969-ig regnál változatlan formában. Ez a Regular Wheel éra vége, így egyértelmű, hogy miért változik meg az 1970-es évben, hogy aztán 1971-ben már másik legyen a nyolcas számú az 1-75 szériában. A Mustang a gombkerekűek közt is különleges. Egyrészt fém keréktárcsái voltak, rajtuk gumik, ami nem példa nélküli, de nem kimondottan gyakori. Másrészt az első kerekeket kormányozni lehetett a bal oldali ajtón kikandikáló kis pöcökkel. Ha a pöcköt előre toljuk, akkor az első tengely jobbra fordul, ha az autó hátulja felé húzzuk, akkor balra. (Így leírva talán bonyolultan hangzik, de a képek majd egyértelművé teszik a dolgot.) Ez a megoldás sem ez előtt, sem később nem bukkant fel, teljesen egyedi, csak erre a kisautóra jellemző. Arra, hogy miért ez a járgány kapta meg ezt az extrát, miért csak ez az egy, arra nem tudom a választ és valószínűleg sohasem fogjuk megtudni, de arra a kérdésre, hogy miért nem lett később több ilyen, tudható a megoldás: Beütött a Superfast éra, a gyorsan gurulás tulajdonságát fontosabbnak tartották bármi másnál.

A belső borító az 1967-es katalógusból. Ott a pöcök a baloldali ajtó alatt!

A kisautó kidolgozottságát tekintve minden olyan tulajdonságot hoz, mint amit a korszak egyéb Matchboxai. A részletek a karosszéria anyagából vannak kidolgozva – és ott figyelnek, kilincsestül-hűtőrácsostul, emblémástul – és az egész holmi masszív, csak a beltér és a tengelyforgató mechanizmus készült műanyagból. Fogalmam sincs, hogy hogyan festhet egy ilyen belülről, de úgy van kimódolva a szerkezet, hogyha a tengelyt és a pöcköt szándékosan egymás ellen erőltetjük, akkor a szerkezet átugrik, nem törik. A beltérre ráfoghatjuk, hogy elnagyolt, de a korszak mércéjével az, a kormány itt sem pizza – szemben sok más kortárs, meg közel kortárs kisautóéval.

Olyan sok változata nincs, van ez a fehér, ami alapból sem a legolcsóbb RW Matchbox - nem valószínű, hogy egyhamar nekem lesz ebből egy szebb, esetleg dobozos változatom -, illetve a narancssárga, melynek az ára amerikai dollárban kifejezve háromjegyű és nem egyessel, vagy kettessel szokott kezdődni.

Szerelem

Elfogult vagyok, mert gyermekként is ez volt az egyik legkedvesebb kisautóm – míg egy B. K. monogramú osztálytársam el nem tulajdonította alsó tagozatban, de vele kapcsolatban a legutolsó hír amit hallottam, hogy valami közepesen nagy disznóságért börtönbüntetését tölti –, és felnőtt gyűjtőként is remeknek gondolom. Volt itt már sokféle, szebbnél-szebb – mint azt fentebbi linkek bizonyítják – Mustang, amik gyűjtői darabként lepipálják ezt az – atyaég! – 47 éves pónit, de mint játékszer szerintem ez a király. Persze a jelenlegi „meg kell védeni magától a gyereket” szabályok, meg a „muszáj olcsónak lennie” gúzs miatt nagyon valószínűtlen hogy hasonlót fogunk látni az 1:6x méretarányban.

 Jajj, az a nózi! Minden a helyén és nem csak festve!

 A krómozott felniken ülő gumi kerekek nem példa nélküliek a Regular Wheel érában...

 ...de az így kormányozható kerekek már annál inkább! Ha háta húzzuk a pöcköt, akkor balra fordul,...

 ...ha előre toljuk, akkor jobbra.

 Az elmaradhatatlan vonóhorog.

A beltér tulajdonképpen elnagyolt. A kormánykerék nem pizza és a műszerfal két, jellegzetes púpja is megvan, de nagyjából ennyi lelhető fel az eredeti jellegzetes belteréből.