2007/05/15

Matchbox Collectibles – 1956 Mack B-61 Tractor Trailer „Coca-Cola Pause and Refresh”

Turkáltam a neten és aranyat leltem. Ráadásul kétszer is! Egyrészt sikerült kicsit többet kideríteni a Matchbox Collectibles modellekről, másrészt jelen sorok tárgyáról is!

A 87thScale.info oldaláról derült ki számomra, hogy a Matchbox Collectibles sorozattal a cég a postán rendelhető modellek piacára akart betörni úgy, hogy először speciális kiadását jelentette meg a már létező játékaiknak, persze igényesebb festéssel, kiegészítőkkel, egyértelműen a gyűjtők vitrinjeibe és nem a gyerekek kezébe. A sikeres debütálás után pedig saját, csak ebben a sorozatban megjelenő modelleket is készítettek. Hogy az élet egyszerű legyen, a játékoknak szánt sorozatban is jelentek meg „Collectibles” nevű darabok.

Az első sorozat, ami ez alatt a név alatt megjelent a sörszállító sorozat volt, a Mack CH600, a kétféle Kenworth – ebből megvan a csőrös is, csak még a dobozában lapul fotózatlan –, Ford Aeromax és Peterbilt vontatókkal. (A jó hír az, hogy ezekből jó pár meg is van.) Ennek második sorozatába bekerült a Scania és a DAF vontató „Collectibles” változata is, azaz a játék Convoy sorozat feljavított – gumikerekekkel, visszapillantó tükrökkel, speciális festéssel ellátott – összes vontatója. Ezután hat különböző Harely Davidson festésű szerelvény következett – bevallom, amiket én láttam belőlük, azok kifejezetten csúfak, a sörös sorozat sokkal szebb.

1988-ban következett egy hattagú tartálykocsi sorozat, Citigo, BP, Sunoco, Mobil, Shell és Texaco festéssel. Ebből is megvan pár, de mint fent, a dobozukban várják, hogy lencse elé kerüljenek.

1999-ben látott napvilágot két teljesen új kiadású, oldtimer vontató a sorozatban a már tárgyalt 1939-es Peterbilt és jelen sorok tárgya az 1956-os Mack B-61.

A másik arany a Mack oldalán a cég 1950-1956 közötti történelméről szóló rész. Innen az derül ki, hogy a B sorozatot 1949-ben mutatták be és a Mack egyik legsikeresebb terméket, melyet 1965-ig gyártottak és 127 786 darabból melyet építettek, még mindig van aktív szolgálatot teljesítő. Sajnos az oldal nem jeleskedik a nagyfelbontású fotókban, így sajnos egy roncstelepen pihenő Mack B-ről sikerült értékelhető méretű képet találnom, de ezen legalább jól látszik a cég emblémája és a B-sorozat dísze, a hűtősapkán is megjelenő buldog, melyet a modellen is próbáltak reprodukálni.

Az első három kép magáért beszél - szerintem a modell nagyon részletes és szép. A legutolsó, a szomorú roncs viszont jól megmutatja a hűtőn trónoló embléma buldogot.

Nincsenek megjegyzések: