2007/06/24

Matchboxon kívüliek: Fast Lane Superliner

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Armageddon című film, amiről TRf anno a PC-X weboldalán a feledhetetlen „Szarmageddon” című postot elkövette. A film egyetlen értékelhető pillanata, amikor az orosz űrhajós csépeli a nemtudommit, mert az nem akar működni és valami olyasmit kiabál, hogy „Amerikai alkatrész, orosz alkatrész, mind egyformán szar mert Tajvanon készül!” Pontosan ez jutott az eszembe, a Matchboxok kapcsán.
Úgy emlékszem valahol már elejtettem azt, hogy a mostani Matchboxokat nem becsülöm sokra, a minőségük a közelében sincs a 70-es, korai 80-as években kiadottaknak. Ez alól sajna a kedvencem, a Convoy sorozat sem kivétel, bár ezekből még meg-megkockáztatok beszerezni egyet-egyet. Tajpejből nem jöttem haza üres kézzel, mert a bevásárlóközpontos barangolásom közben szembe jött velem egy jókora Toys”R”Us üzlet, tele a cég saját márkájának tűnő Fast Lane kisautókkal. Ettől még nem jöttem volna lázba, de láttam egy nagyon jópofa, óriáskamion alakú tartót, 36 kisautónak benne 18 járgánnyal. Szóval a tartó miatt megvettem – volt valami komoly 6000 forint.
Amikor itthon kibontottam, akkor tapasztalnom kellett, hogy a benne lévő, kínai gyártmányú kisautók nagy része meglepően jó minőségű. Közben ráleltem a gyártóra is, RealToy-nak hívják őket. Azt hiszem, már értem, hogy a Matchbox-nak mivel kellett megküzdeni a piacon, hogy miért sodródott egyik tulajdonostól a másikig. Ezek a járgányok nevetségesen olcsók, bele sem merek gondolni, hogy mennyiért adja a gyártó a kereskedőnek nagy tételben. Slusszpoén: A Tesco ugyanezeket a járgányokat árulja a saját márkaneve alatt. Azt hiszem egy nyolcas szettért kérnek kétezer forintot.
A Fast Lane Superliner még a csomagolásában. Itt még az eredeti tartalmával. Kétszer annyi kisautó befogadására képes, mint amennyit adnak hozzá.A RealToy autók nagyobb része döbbenetesen jó minőségű. Helyi bímer szakértőnk, Stinger meglepően akkurátusnak nyilvánította ezt az M3-mas BMW-t, én meg elhiszem neki.
A Ford Focus WRC-n nem csak az apró Ford emblémát dolgozták ki, de piros sportüléseket is kapott.
A másik Ford, az F350 pickup viszont már közel sem ilyen akkurátusan festett és kidolgozott Elölről kifejezetten béna
Ellenben a hot hatch-ek nagyon jól mennek a cégnek. A Peugeot 206 WRC-n nagyon jól látszik a részletes belső kidolgozás, a műszerfal és a versenyülések.
Isuzu VehiCross SUV
Személyes kedvencem, fantasztikus filmek díszletének is beillik
A két Merci is teljesen rendben van, balról egy SLK, jobbról egy C-osztály
Azért látszik, hogy kínai gyártóról van szó! A második generációs Mitsubishi Pajero kidolgozása tulajdonképpen rendben van, de a feliratok rajta elég ötletszerűnek - a hülyeséget sem tartom túl erős jelzőnek - tűnnek. Ennek egyébként nincs is semmiféle típusmegjelölés az alján. Lehetséges, hogy nem licencelték?
A Nissan Z350 ezzel szemben megint csak tökéletes. Ráadásul, ez a jobbkormányos, belső piacos változat.
Japánban Fairlady-nek - azaz Tündérhölgynek - hívják a Z sorozatot, így ez a felirat olvasható a hátulján. Ööö... Valaki elárulná, hogy ez milyen szín?
A Jeep-ek viszont nem sikerültek jól. Ezeknek sincs felirat az alvázán, ezért csak gyanítom, hogy a kék egy régebbi Grand Cherokee, ...
... a fekete pedig egy CJ7. A Cherokee elnagyolt, a CJ leginkább bigfootnak látszik.
A Porsche Boxster S-ben sem találtam kivetnivalót - a színétől eltekintve.
Az Audi TT-t streetraceresre akarták venni, a confine felirat - azaz határol - kapcsán nem tudom mire gondolhattak
VW Beetle Csak a művirág hiányzik a műszerfalról.

Nincsenek megjegyzések: