2007/10/18

Matchbox - Burger King promo Frontline 4 x 4

Van annak már másfél hónapja is, hogy a Burger King Matchbox kisautókat adott a gyerekmenü mellé. Eléggé 1-75 léptékűek voltak, így elmentünk gyerekmenüért. A játékot kibontva nem is vágytam a többire, mert olyan minőségűnek éreztem, mint a közelmúlt, szánalmasan lebutított, igénytelen Matchboxait. Persze ilyen „ajándék” – aminek kifizeted az árát, de hát nyilvánvalóan nem az 1-75 minősége – járgánytól nem vártam többet, de a dobozhoz – ami egyébként meglepően jó minőségű – mellékelt mini-katalógus alapján nem is szerettem volna a többit. Összesen háromféle kisautót kínáltak, egyenként három színben és én pont azt kaptam, ami a képek alapján a legjobban tetszett. Mindegyikhez jár matrica, hogy kicsicsázza őket az ifjú tulajdonos de én inkább ezt is a dobozban hagytam. Ezen az oldalon szemügyre vehetitek a többi változatot is. Egészen meglepett, hogy ezen az oldalon egyébként milyen lelkesen beszélnek róla, hiszen semmivel nem látom őket komolyabbnak, mint a sokak által lenézett Super G.T.-ket. A darab, ami nekem megvan, a hasán a Matchbox logó – igen, logó – mellett Burger King emblémát is visel. Névként „Front Line 4 x 4” és egy kis TM (trademark) logó olvasható rajta, ezen kívül a hátsó hídon egy 281-es szám és FW-01-11 karaktersorozat is. A keltezése pedig 2007-es, egy kis megjegyzéssel, hogy a BKC számára a Mattel gyártotta kínában.

Burger King Matchbox promo sorozat, "Frontline 4 x 4".
A doboz meglepően jó minőségű. A nem látható oldalain sok nyelven a copyright információ van, meg az, hogy 3 évesnél kisebb gyerkőcnek nem való.
Ezekkel a matricákkal kéne kidekorálni.
Ez pedig a teljes kollekcióról a mellékelt mini-katalógus.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

kisebb koromban örültem az ilyen autóknak, ma már csak szánalmasnak tartom... Amúgy nekem is elégsok Super GT-m volt, de nekiadtam őket az unokaöcsémne, amikor 3 éves lett... Mondván: Mégse a kedvenceimet vigye el... :)

Sam. Joe írta...

Nekem a Super G.T. tulajdonképp bejön, de csak mert a régi nagyok lebutított változatai. Tommi nem tudok neked írni, mert nem találom sehol az emilcímed.

Névtelen írta...

majd írok én, ha van valami olyan kérdésem... pl. tengelyegyenesítés...