2007/11/09

Matchbox Utility Truck 2006

Első és legfontosabb hírem, hogy az 1-75 Guide újra működik! Már dolgozom rajta, hogy offline archiváljam minden eshetőségre felkészülve.

Hogy feltámadt poraiból azért is jó hír, mert e sorok tárgyát őrületesen nehezen tudnám azonosítani a segítsége – no meg Areh segítsége – nélkül. Totális káosz uralkodik ugyanis a jelölés terén – de erről majd később. A kis tartálykocsi egyenes ági leszármazottja az 1985-ös MB-5 Peterbilt Tankernek. Állítom, hogy egy reklámöngyújtóban több fém található, mint ezekben, csak a vezetőfülke, a tartály alatt hátrafutó vékony rész és a hátsó kerekek sárvédője készült fémből, minden más, az alváz és a tartály bizony műanyag. Ettől az egész járgány nagyon könnyű. Viszont cserébe egészen részletesen kidolgozott, beleértve a hátsó lökhárítót, a tartályra vezető létrát, a tartályon a beöntő nyílásokat. Sokkal részletgazdagabb, mint a Convoyok új tartálykocsijai. Ráadásul ezeken nem matrica van a tartályon, hanem tisztességesen tampon technikával festették meg őket. Pontosan azért is vettem meg őket, mert ugyanolyan festésűek, mint az előbb már belinkelt egyik és egy másik Convoy szerelvény és úgy gondoltam jól mutatnának egymás mellett. Gyanítom, hogy amúgy a GMC Topkick C4500-as sorozatáról vették a mintát hozzájuk. Érdemes végigkattintgatni a galéria képeit, szerintem a hasonlatosság több mint szembeszökő. (Areh Mack-nek jelöli őket, szerintem téved, de majd ti eldöntitek.)

Gyengébb idegzetűek ezt a részt bátran ugorják át, mert a jelöléseket próbálom tisztába tenni. Az alvázon az MB695 Utility Truck 2006 jelölés olvasható, a Matchbox logó mellett újabb 2006-os dátummal. Az 1-75 guide-ban először 2006-ban található meg, mint MB-53 Gas Tanker. (Csendben megjegyezném, hogy a rajzolt képen a vezetőfülke mögé magasodó, kémény-kipufogó látható. Grafikus kolléga, egyes, leülhet!) Areh adja aztán a kulcsot a különböző változatok azonosításához. Nála megnézhetjük, hogy milyen volt az első kiadás a Phillips 66 logós, króm tartályos, arany-fülkés festéssel. (Jelzem, nekem ez tetszik a legjobban.) A nekem meglévő két példány már idei kiadású, de hogy nehogy egyszerű legyen a dolog, csak az egyik szerepel az 1-75 sorozatban. A zöld, Air Products festésű változat már MB-39 és a katalógusban Gas Tanker néven fut. Ezzel szemben a blisteren amiben volt, Mini Tanker felirat olvasható. (Ez a blister ismerős lehet ebből a postból, ahol közös erővel tisztáztuk az Auchanban kapható titokzatos Matchbox mutánsokat.) A sárga Jet festésű változat blisterén Guzzler (kb. iszákos) elnevezés olvasható, de MB jelölés egyáltalán nem. Viszont van egy Stars of Cars jelzés az elején, Dinky Toys logó – a Matchbox embléma mellett – a hátulján. Hogy még bonyolultabb legyen a dolog, az alvázon – ami természetesen tökéletesen azonos az MB-39-ével – egy szintén tampon technikával felfestett Dinky logó is van. (Aki érti okosítson ki! Köszi!)

Részletesebben kidolgozott, mint a nagy tesó
Ovális, oválisabb
Matchbox MB-39 Mini Tanker... Vagy utility truck?
Jól mutat a DAF szerelvény mellett
Nincs MB-jelzés, más a név, felbukkan a Dinky márkajelzés is, de ugyanolyan, mint a másik
Az egyik Guzzler, a másik Mini Tanker, de mindkettő Utility Truck. Világos, nem?

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez világos, mint a vakablak... Azt akarja elérni a Mattel, hogy új terméknek higyjék az emberek a valójában nem újat, csak felújítottat...