2009/03/22

Matchbox MB-05 Volkswagen Golf

Döbbenetes, hogy egy cégnek ilyen sokszor, ilyen óriási mázlija tud lenni. A Volkswagen-nek hiába volt egy egyszerűségében nagyszerű, olcsó, szeretni való formájú autója – igen, a Bogár – ha nincs hozzá egy lelkes brit katonatiszt – bizonyos Ivan Hirst őrnagy – aki fantáziát lát az autó háború utáni gyártásában. Ha ő nincs, akkor a Bogár egy jobbára ismeretlen lábjegyzetként szerepel csak az autógyártás történelemkönyvében.

Az 1970-es évekre a Bogár felett a ráncfelvarrások és frissítések ellenére eljár az idő, a nagyjából negyven éves terveket fel kell váltani valamivel, különben a cég lehúzhatja a rolót. A Type 3 és Type 4 nem nyerte el a vásárlók tetszését – bár az előbbiből az 1600-as Fastback szerintem gyönyörű, de ezt is inkább tán a ritkasága mondatja velem, mint az őszinte lelkesedés. A konszern első, vízhűtéses, előre épített motorral gyártott autója, a négy rövid évig, 1970 és 1974 között gyártott K70 óriási bukásnak bizonyult, mindössze 210 000 darabot gyártottak belőle. Kellett valami átütő, ami kihúzza a már-már bajban lévő VW-t a kátyúból. A megoldást az 1964-ben a Daimler-Benz-től vásárolt Audi hozza. Az Audinak volt gyakorlata a vízhűtéses motorok és fronthajtású autók építésében és pont ez kellett a Volkswagennek – a K70 gyenge, de nagy étvágyú 1,6-os, és már tűrhető teljesítményű de még mindig éhes 1,8-as motorja az NSU-tól jött. 1973-ban piacra dobják az Audi 80-hoz főbb elemeiben igencsak hasonlatos Volkswagen Passatot és 1974-ben a Golfot. A formatervek a legendás ItalDesign-tól, Giorgetto Giugiaro-tól származnak. A Passat sem fogy rosszul, de a Golf az igazi telitalálat.


Az első Golf
A Volkswagennek óriási szerencséje van az első Golffal. Hogy mi a siker titka? A forma akkor telitalálat, a dobozautók divatosak, az I-es Golf pedig két egymás mögé helyezett doboz. De az igazi titka talán az, hogy mindegy, hogy milyen korú és nemű aki utazik benne, a Golf mindenkinek jól áll. A Golf készül 3- és 5-ajtós, kabrió és pickup kivitelben. Európában 1974 és 1984 között gyártják, de az Egyesült Államokban, Mexikóban és Dél Afrikában is készítik. Ez utóbbi helyen mind a mai napig gyártják (!) Citi Golf néven. Ami a nevet illeti, a Golf, Rabbit (nyuszi) az USA-ban (az embléma a post elején erről való) és Caribe Mexikóban. Ha pickup akkor Caddy, ha pedig vászonteteje van, akkor Cabriolet. Ez egyébként jócskán túléli az első generációs modelleket Európában is, mert a második generációs Golfból nincs kabrió, ezért egészen 1995-ig készül, mikor megérkezik az harmadik generációs Golf kabrió verziója. Az első Golfba kizárólag soros négyes motorok kerülnek, a legkisebb az 1,1 literes, 49 lovas, a legnagyobb az 1,8-as 112-pacis. (Dízel motorokból pedig1,5 és 1,6 literes a kínálat, 48-52/68 pacival.) Számtalan és egy verzió készül az autóból, a tápláléklánc csúcsán a sportos GTI áll.


Golf I a Matchboxnál
A legelső Golf az 1977-es európai katalógusban bukkan fel, mint MB-7. Az LS-változatot mintázza, amiben ha lehet hinni az adatoknak, amit a netről túrtam, 1,3-as, nyolcszelepes, 60 pacis benzinmotor dolgozott. A metálzöld kisautó a tetején egy tartóban két szörfdeszkát hord – ennyit arról, hogy a Golf mindenkinek jól áll. Viszonylag nehéz elfogadható áron olyan MB-7-et találni, amiről ne hiányoznának a deszkák, vagy ha meg is vannak, akkor a tartó már rég kikopott, és nem maradnak a tetőn. Ha megvannak és nem lötyögnek, akkor az ár is elindul szépen a csillagok felé. Az MB-7 meglepő módon jobbkormányos és van vonóhorga. 1981 a deszkás Golf MB-7 utolsó éve, amikor citromsárga színezést kap. 1982-ben szerepel az európai katalógusban utoljára, amikor eltűnnek róla a deszkák, ezüst festést, ronda zöld csíkot és Golf feliratot kap. Nem látszik raja, de ez a Golf karosszéria más, mint az előző. Az ugyanis úgy öntik, hogy a tetején négy lyuk van amibe illeszkedik a tetőcsomagtartó, ennek viszont nincs, ez egy teljesen másik alkatrész. Charlie Mack 25 különböző változatot említ, amit tovább tarkít a tény, hogy ezt is gyártották Bulgáriában. (Ha valakinek van egy ezüstszürke testű, kék belsőterű változata, akkor most kezdjen fel-le ugrálni, 300-400 amerikai dollárt ér.)


Meglepő módon pont a leggyakoribb verzió a Golfból nekem hiányzik, köszönhetően leginkább annak, hogy nem vagyok hajlandó ilyet vásárolni, csak érzékszervi vizsgálat után, pont a deszkák miatt. Viszont viszonylag ritkának számító verziókból a véletlenek összejátszása okán sikerült kisebb készletet felhalmoznom. Kezdjük egy Makaón készült, japán kiadással!


Matchbox MB-05 Volkswagen Golf. Japán kiadás, makaói munka. Az alvázát sikerült elrontani, ott "V W Golf" áll.
A lecserélt karosszéria érdekes dolgot okoz. Nem látszik a fotón és kézben tartva, szabad szemmel is nehéz kibetűzni, de a fekete alvázból kiálló hűtőrács és lökhárító alatt a "JBV 149R" rendszám van.
A karosszéria részét képező hátsó rendszám viszont "FLT 878." Az alvázon megmaradt a vonóhorog helye, de a belső térből nem lóg ki a műanyag vonóhorog. Ez nem csonkolásos sérülés, a japán piacos változat ilyen.
Matchbox MB-5 VW Golf, NRFB. Japán piacos doboz. Az autó egy citromsárga műanyag idomban foglal helyet.
Japán barátaink is 100 kisautó közül válogathattak. Ki sorolja fel őket a dobozfeliratok alapján?
Matchbox Japan LTD.
A doboz fenekén folytatódik a lista.

19 megjegyzés:

lesney nielsen írta...

Hasonlo, vagy pont ugyanilyen Golf-ot lattam Dinky feliratu blister csomagolasban. Utana neztem es volt asszem 6db ilyen blisterben arult valojaban sima Matchbox. Mas: na ezt kene tenni az osszes kampoval:))

AB FLIRT írta...

Üdvözletem!
Itt soroljam fel?

Zsizso írta...

Nekem is van belőle egy pár... Például a ritka német ADAC-os.A srácnak akitől vetted hat darab japán dobozosa volt.A többi öt az én szobámban parkol:),ő már megvolt.

Névtelen írta...

Ugyan nem tartozik szorosan ide, de most jutottam, oda pár hét alatt, hogy kiolvasottnak tekinthetem az blogodat (közben a linkelt blogokba is beleolvasva).
Csak gratulálni tudok, szép gyűjtemény, egy tisztességesen összerakott blogban összefoglalva.
Úgy érzem, ha hazamegyek szüleimhez, kénytelen leszek felmenni a padlásra előkeresni a sajátjaimat:)
Remélem nem járok úgy, mint a Legoimmal(elindultam a vásárlás lejtőjén, de sikerült behúznom a kéziféket a GV + az 1:1 arányú "matchboxom" miatt).

Sam. Joe írta...

Lesney Nielsen: Pontosan, ahogy tetszik mondani! A Dinky ugyanez, csak van kampója.

AB Flirt: Csak akkor ér, ha a dobozról fordítod le! 8-)

Zsizso: Pssssztt... Ne lődd le a poénjaimat előre! ;-) ADAC is van nekem is és jön ide. Hűűű! Mesélj! Miket szereztél be, Sir? Nekem nem mostanról és nem onnan, de van egy Volvo Continer Truck még ilyen dobozban.

Névtelen: Köszi szépen! Csak idő lenne rá annyi, mint amennyit szeretnék rászánni! A padláson tárolt ilyesmi veszélyes, nekem rengeteg gyerekkori játék ellopódott egy ilyen helyről. 8-( A Legot kérlek ne is említsd, mert pillanatok alatt vissza tudnék kattanni rá. ;-) GV?

Névtelen írta...

Névtelen írta... --> porsche
sorry, lemaradt az aláírás.
GV- Gazdasági válság:(
Van egy valszeg K szériás fehér amcsivasnak látszó hátrahúzósom (régen láttam), nem tudsz egy linket, ahol ezeket lehetne beazonosítani, vagy rosszul emlékszem, és nem matchbox?
Ez a padlás tuti hely, családi ház.

PMGabi írta...

Hali!
Gondolom a GV az gazdasági válság...
VÉGRE egy SZEMÉLYautó!! ;)))
Szép gép!
Jöhet a többi!
Üdv!

AB FLIRT írta...

Természetesen,elküldenéd a dobozt?

Bog Zoo írta...

Nekem is van 1 Golfom, a világoszöld metál szériából. Ki hitte volna, (költői kérdés ;-) de az enyémnek is hiányzik a deszka a tetejéről.

Tommi írta...

Nekem zöld van, deszkák nélkül :(, viszont szép fényezéssel... Még a nagymamámtól kaptam (lomis piacon találta) :)

Más:
A háttérben felfedeztem egy Morgan Aero8-at, egy fehér BMW 5-öst és egy fekete Flareside Pick-Up-ot... :)

Sam. Joe írta...

Porsche: GV... Jó üssetek, ez nagyon ciki, hogy nem esett le. 8-) Rémlik valami a személyleírás alapján és volt is "hátrahúzós" Matchbox, szóval akár lehet az is. Az a legegyszerűbb, ha küldesz képet, mert az 1-75/1-100 sorozaton kívüli, egzotikusabb darabok elég gyéren vannak dokumentálva, de a kép alapján valószínűleg meglelem katalógusban. Ha egy kommentben elküldöd az e-mail címed, akkor fel tudjuk venni a kapcsolatot. (A kommentet nem publikálom, így csak én látom majd.)

PMGabi: Igyekszem mostmár legalább az 1-1 arányt fenntartani a haszongépjárművek és a személyautók között. Az utóbbi időben eléggé maga alá gyűrték a blogot a teherautók.

AB Flirt: LOL, LOL, LOL! Kép alapján már nem is megy?! 8-]

Tommi: Állati csalódott lettem volna, ha nem ütitek le a lasztit! 8-)

Zsizso írta...

Nekem zöldből van deszkás,meg anélküli is:)Japánok:MB-23 Volvo Container,MB-36 Refuse Truck,MB-18 Honda CB750,MB-33 Honda Police,MB-58 Ruff Trek.

Ikarus 256 írta...

Végre sikerült annyi időt nyernem, hogy ezt elolvassam. Kapaszkodjatok! Nekem még nincs Golfom, csak II-es. Sikerült viszont pár érdekességet beszereznem és születésnapomra is kaptam egy kis csemegét. :-D

Sam. Joe írta...

Zsizso: Klassz lista! Gratula!

Zsizso írta...

Köszi

AndrewBoy írta...

Jee mekkora eszmecsere megy. Én is beszállok azzal h nincs Golfom csak egy új HW-s meg egy kettes a Metalcar cuccból! Ja meg most lesz egy 5ös GTi az újból.

matchbox írta...

Mindenki isteni ezt az I Golfot. Sose úgy autót nem utáltam mint ezt. Akkor voltam a legboldogabb mikor eladtam végre. Viszont matchboxból van egy pár!:-)

Sam. Joe írta...

Nekem a kettes Golf volt nagy álmom "anno", de aztán sohasem lett olyanom, meg más VW-m sem.

Névtelen írta...

A birtokomban lévő említett Dinky szintén Macau-ban készült és ennél is hibásan szerepel a név: ""V W Golf", és valóban van vonóhorga, viszont az oldalán csak a csíkok vannak, felirat nem és a tetőn is folytatódnak ezek a csíkok, a motorháztetőn pedig egy 9-es rajtszám.