2009/09/19

Matchbox CY-15 Convoy Peterbilt Tracking Vehicle NASA

Az a helyzet, hogy a blog témája – legalábbis részemről – az „AS2” szabvány (ahogy sikerül) szerint kerül kiválasztásra. Most eszméltem rá, hogy iszonyú régen volt itt Convoy már megint, pedig dedikáltan ez a széria a kedvencem.

Ugorjunk vissza az időben 1985-ig, amikor ez a szerelvény először felbukkan a Convoy szériában. A Peterbilt vontató az egyik leggyakoribb a szériában, a hűséges látogatók szerintem már unják is, de az „egy csecsemőnek minden vicc új” mondás szellemében linkeltem azt a postot, ahol az eredeti Peterbilt 379-esről is van egy kép.

Az utána kötött tracking trailer pedig pont az ellenkezője, az egyik legritkább a szériában. Csak CY-15 jelű szerelvényben szerepel és csakis Peterbilt vontató mögött. Ezek közül a legritkább még 2007-ben szerepelt e lapokon és így utólag be kell lássam, hogy csak olyan fotókat bírtam feltenni róla, amiken csak a lényeg nem látszik belőle – mea culpa, mea maxima culpa!

Mint a mellékelt ábra mutatja, ebből a NASA festésű verzióból kettőm is van, melyek közös jellemzője, hogy az elmúlt 24 évben sikerült az eredetileg hófehér műanyagnak rútul besárgulnia. Elvben létezik egy szer, amit pont az ilyen balesetekre találtak ki. Elég vele átdörzsölni a besárgult műanyagot, hogy hihetetlen gyorsan kifehéredjen, de nem mernék vele nekimenni a festett részeknek.


Matchbox CY-15 Convoy Peterbilt Tracking Vehicle NASA, 1985-ből.
Itt nagyon jól látszik, hogy a hátfal mennyivel világosabb, mint az oldal. Valószínűleg itt nem érte a nap.
Jól látható, hogy a vontatmány - aminek az alapját a low bed trailer adja - kialakítása és festése sem szimmetrikus.
Az elnyűhetetlen Peterbilt 379-es vontató. Az egyik leggyakoribb a Convoy sorozatban.
Ez a második példány hátulja. Egyszerű mint a faszög és ez is be van sárgulva.
A SIKU-nak van egy remek szerelvénye, ami egy űrsiklót cipel. Kéne egy olyan is és akkor a képen lévőkkel, meg ezekkel, és ezzel iszonyú jó NASA-sat lehetne játszani.

7 megjegyzés:

RÁJEN írta...

Húúú, mennyi kék villogó :)
Az a szer, gondolom, valahogy finoman lemarja a legfelső réteget, nekem sem ártana belőle, a kéttengelyes Majorette lakókocsihoz elkellene...

Viszont valami miatt erről a posztról eszembe jutott, hogy bár nem kedvelem a teherautókat, van egy MB, amire fáj a fogam: Ford nyerges katonai tanker, Superkings méretben. Na annak örülnék.

Tommi írta...

Egyszer kaphattam volna egy ilyet ingyen... Én hülye meg azt mondtam, hogy nem kell, mert nem szeretem a kamionokat. Mondjuk hozzá kell tennem, 8 éves kissrác voltam akkor, tehát ez még a háború előtt volt. De így utólag visszagondolva akkor is elszomorít. :(

Nekem egyébként egy Super Kings Kenworth W900-as lenne az álmom, az "egybedobozos" póttal, hogy csinálhassak belőle egy jó kis Smokey és a Bandita kamiont. Meg egy '77-es Pontiac TransAm T/A kisautó mellé. Lehetőleg Racing Champions gyártmányú vagy Johnny Lightning. :)

Sam. Joe írta...

Rájen: Egy volt kollégám mutatta még Bem Apó idejében. Volt egy ebből a szempontból rosszul sikerült fénymásoló típusa a cégnek, ahol dolgoztunk. Pár hónap után besárgult, ha napfénynek volt kitéve. Átkente vele és tényleg, percek alatt kivilágosodott.

Amúgy van ízlésetek, azt meg kell hagyni! 8-) Változatlanul mondogatom a mantrát, hogy Super Kings-et nem gyűjtünk. (Mondjuk ez úgyis változni fog, ha nagyobb lakásba költözöm egyszer.)

Névtelen írta...

Nekem nagyon bejön, csak hiányolom oldalról a nyitható ajtót...

Ikarus 256 írta...

Kezdd el onnan a játékot, hogy ki van lőve már az űrsikló, és akkor nem kell hozzá a SIKU. ;-)

Sam. Joe írta...

8-)

Milcsi79 írta...

Nekem is van egy ilyen doboz nélküli példányom, hófehér vontatmánnyal. Imádom. Egy CY15-ös szürke doboz jó lenne hozzá azért ;)...