2009/10/29

2010 Matchbox Toy Fair modell

Minden évben a Mattel kiad egy Toy Fair modellt. Nem lesz ez másképpen jövőre sem. Már most megjelent a 2010-es kiadás. A csomagolása ugyanaz, mint az elmúlt években, display doboz a Matchbox logóval a tetején. A választás általában egy új kiadásra szokott esni, es esetben a Quick Sander a szerencsés modell.

Természetesen a kivitel sokkal igényesebb a normál sorozathoz képest. Engem a Repsol Honda festésére emlékeztet.

A modell oldalán a Mattel Matchbox divíziójának néhány dolgozójának neve olvasható.


2009/10/26

Felújítás: MB-59 Porsche 928

A változatosság kedvéért ismét egy Porschét mutatok nektek, mely átesett egy alapos felújításon - akinek jó a memóriája, annak ismerős lehet innen. Az eredeti állapota kicsit ellentmondásos volt számomra, mivel festék az nem sok volt rajta, de szerkezetileg hibátlan volt, szépen nyíltak az ajtók, jól gurult és rugózott. Szerencsére a szélvédők is épek maradtak, ezért is álltam neki a felújításának. Az új festést illetően a fekete alváz és a kék külső kombinációja mellett döntöttem, utóbbinál erős befolyásoló tényező volt a narancs szélvédő és a piros belső. A felniknek menniük kellett, helyüket a mai Matchboxokon népszerű, sokkülős felni vette át, mely kicsit modernizálja is az autó megjelenését - igaz, egy kis ültetést eszközölni kellett. A fényezése nem lett annyira csillogó, mint a fekete 911-es esetében, de azért szerintem így is szép lett a végeredmény.

Nem sok festék maradt rajta
Szerkezetileg hibátlan volt
Ez lett a végeredmény
Sokat fiatalít rajta ez a felni
A P betű öntéshibás, nem festékfolyásos

Kutyából nem lesz szalonna - avagy a Corgi Toys története - Harmadik rész: A felívelés

Visszatérve a Corgira - a Husky-val párhuzamosan - 1965-66-ban olyan emlékezetes modelleket dob piacra, mint a „James Bond 007 Aston Martin DB5”, a „The Saint Car” vagy a korában rendkívűl és méltán népszerű „Batman Batmobil”. Ezek minden tekintetben megállták a helyüket az akkori piacon, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy még napjainkban is rendkívül keresettek (főleg a korai kiadások) a gyűjtők körében. Mindezek mellett olyan egyéb népszerű és híres modelleket hoztak forgalomba, mint James Bond Lotus Esprit, Kojak Buick, Beatles Yellow Submarine, Green Hornet Black Beuty, Monkeymobile, UNCLA és a többi.
Az 1968-ban piacra dobott Monkeymobile (forrás: education.gtj.org.uk)

2009/10/24

Matchbox Memories – Kisautó csere levelezőlista


Végre teljesítettem az ígéretemet, találtam egy jónak tűnő, ingyenes levelezőlista szolgáltatót és elindítottam a blog csere levelezőlistáját. A listára vonatkozó részleteket alább találjátok.

Szabályok (Vezió 1.0)

A levelezőlista a MatchboxMemories.hu kisautós blog olvasóinak és szerzőinek zárt körű levelezőlistája. Elsődleges célja, hogy elősegítse a kisautók cseréjét és eladását egy olyan közösségben, melynek tagjai megbíznak egymásban.


Témák

A levelezőlista elsődleges célja cserére, vagy akár eladásra szánt darabok meghirdetése. Megengedett az összes kisautókkal kapcsolatos téma, amiről feltételezhető, hogy az érdemes a listatagok figyelmére.


Szabályok

A listára új tagok csak úgy kerülhetnek fel, ha a tagok közül valaki az új jelentkezőt már ismeri és kvázi „felelősséget vállal” érte.


A legfontosabb szabály, hogy a listán nem bosszantjuk a többieket, nem megyünk a másik idegeire. Aki ezt az alapszabályt nem tartja be, az azonnal repül! (Szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem demokrácia, hanem diktatúra. Sajnos azt tapasztalom, hogy a szabad, „demokratikus” fórumok előbb-utóbb teljesen tönkremennek attól, hogy beszabadul oda 1-2 netork. Szó sincs arról, hogy itt szeretném kiélni a diktatórikus hajlamaimat, egyszerű önvédelemről van szó.)


A listára csak megbízható e-mail szolgáltató postafiókjával lehet feliratkozni. Ha valakitől visszapattognak a levelek a listára, akkor a címe lekerül a listáról és azzal a címmel többé már nem kerülhet vissza.


A listára csak a cserélni való holmik listáját küldjétek el, a képeket valamilyen webes szolgáltatónál – Picasaweb, Flicker – célszerű elhelyezni és a levélben csak a rá mutató linkeket körbeküldeni.


Hogyan iratkozhatsz fel?

Ha szeretnél feliratkozni a listára, akkor ehhez a posthoz hagyj egy kommentet az e-mail címeddel és azzal a nickneveddel, amiről ismerhetünk. (Az e-mail címed nem kerül ki.)

2009/10/23

Matchbox N9643 #10 - 5 Pack

Eddig eléggé hanyagoltam a különböző ötös csomagokat, mivel többnyire csak egy, vagy két modell tetszett belőle. Ebből kifolyólag nem is vettem még, inkább külön beszereztem azt ami tetszett belőle, de mostanra megtört a jég. Talán két hete sincs annak, hogy rátaláltam erre az oldalra, ahol az idei Matchboxok listáját fürkészgettem. Meg is akadt a szemem egy ötös pakkon, mely nagyon megtetszett, és elhatároztam, hogy amint felbukkan valahol, megveszem - bár nem bíztam, hogy nálunk is kapható lesz. A benne lévő autók mindegyike tetszik, három pedig a kedvenceim közül való.

A Service Center nevet viseli ez a szett, mely elárulja, hogy milyen tematika szerint lettek összeválogatva hozzá a járművek. Mindegyik szerepelt már itt külön, így csak a pakkban betöltött szerepére térek ki. A dobozban legfelül egy metálkék Chevy Van található, mint egy autófényező autója. Nagyon jól eltalált a tamponnyomás mintája, melyről egyértelműen beazonosítható, hogy mivel foglalkozik az autó gazdája - talán még egy krómozott alvázzal lehetett volna feldobni. A következő járgány egy Guzzler üzemanyag szállító, mely szerintem a leggyengébb láncszem, bár jelenléte magyarázható. Elég csak az amerikai vidéki benzinkutakra gondolni, amik mellett többnyire található egy autószerviz is, vagy fordítva. A rossz autó szervizbe juttatásáról jelen esetünkben egy GMC Wrecker gondoskodik. A leginkább szembetűnő újdonsága a színe. Lila színt most kapott először, mely a sárga és a zöld mintával kicsit diszkós benyomást tesz, nem ez a legszebb kivitele, az biztos. A csomag egyetlen tagja, mely nem amerikai modellt mintáz, az a Car Transporter. Ideális tagja lenne a csomagnak, ha használható is lenne. Hiába súlyos darab a fülke, hogy ellensúlyozza a rakomány tömegét, egyszerűen túl rövid a plató. Maga a modell tetszik, jó ötlet, hiánypótló darab, csak éppen alkalmatlan ellátni a feladatát. A földszintem egy 1975 Chevy Stepside Pickup-ot találunk, mely egy szerviz rohangálós autója lehet. Mivel az autón található vonóhorog, így beindult a fantáziám, mely egy trailer utánfutót asszociált, melynek létezése úgy érzem sosem fog megvalósulni - hacsak nem csinálok magamnak egyet. Összességében egy nagyon jól összeválogatott, igényesen díszített autókat tartalmazó csomag, mely tökéletes játékszett.

Matchbox N9643 #10 - 5 Pack
Chevy Van
Nagyon eltalált dizájn, elhiszem, hogy fényezőé
Guzzler / Utility Truck / Mini Tanker
Névtelensége ellenére szépen kidolgozott darab
GMC Wrecker
Csak ne lila lenne
Car Transporter / Hiway Hauler
Továbbra is kicsi a plató
1975 Chevy Stepside Pickup
De jó lenne egy trailer hozzá
Rögtönzött csoportkép
Az autók megvannak, már csak a szerviz központ hiányzik

2009/10/21

Matchbox MB-45 Ford Cargo Skip Truck

Az az érdekes helyzet állt elő, hogy Ford Cargo teherautót mintázó kisautó már többször is szerepelt e lapokon, csak éppen Majorette gyártmányként, egy ponyvás és egy tartályos szerelvényként. Mint azt a mellékelt ábra is mutatja Matchboxban is létezik, többek között mint szemétkonténeres autó.

Az MB-45-nek az 1988-as katalógusban van először nyoma, az alvázán azonban 1986-os dátum olvasható, de Areh 1987-tól jegyzi. A premiermodell ezüstszürke, piros csíkozású konténert hord a hátán és az utolsó katalógus, amiben így szerepel az 1991-es. 1992-től már piros rajta ez az alkatrész és az azt követő évben is. Itt kihagy pár évet, de 1996-ban felbukkan ismét ugyanígy, 1997-ben pedig utoljára szerepel a németországi kínálatban. Az alvázán Ford Cargo Skip Truck megnevezés szerepel, de persze a katalógusok össze-vissza nevezik mindennek, leginkább a teljes nevének csak az utolsó két szava szerepel. A teherautó hűtőrácsán azonban jól látható módon ott a Ford-ovális. (Ha már itt tartunk: akkor az eredeti járműről azt a keveset, amit kitúrtam a netről olvashatjátok a fentebb linkelt, első Majorette-es postban.) Szeretem ebben a darabban, hogy igazi játékszer, képes le-fel tenni a konténert anélkül, hogy a gém pár mozdítás után letörne. Hiánytalan darabot annyiban nehéz találni belőle, a játék hevében a konténer el szokott veszni ezekről, úgyhogy inkább a dobozos darabokra érdemes utazni.

Ez a darab is abból az MC-10 szettből származik, mint a már itt szerepelt MB-63 VW Golf II GTI, illetve MB-16 Land Rover 90-ek. Érdekes, hogy az MC-10 1991-re datált és ez a darab csak 1992-ben jelenik meg az 1-75 sorban.

Matchbox MB-45 Ford Cargo Skip Truck. Ebben a formájában 1991-ből.
A konténert mozgató gém nem csak dísz...
...üzembiztosan mozgatja a nagy szemetest.
A hűtőrácson ott a Ford ovális.
Ez a hátulja.

2009/10/20

Felújítás: MB-03 Porsche Turbo

Sokat kellett várni az igaz, de végre elkészült az első felújított Porsche modellem. Az autót már láthattátok az oldalon, hiszen a Caravanos bemutatóban töltött be statiszta szerepet - már ott, a kommentek között is beígértem, hogy fel fogom újítani. A modell kicsit leharcolt, kopott volt, az első tengely be is volt esve, de a szélvédő viszonylagosan jól átvészelte valaki gyerekkorát. Az A-oszlop hibája csak kromofágozás után tűnt elő, mely némi igazítás és festés után láthatatlan marad - lásd ellenpélda. Az új kerekeket illetően szerintem a leginkább hozzá illőt kapta - az átalakított Chevy-ből maradt meg -, melyet takonyágyúval rögzítettem a helyére. Erre azért volt szükség, mivel a kerék csak roncsolás árán távolítható el az alvázról- sajnos kép nem készült, majd legközelebb pótolom -, illetve az új kerék tengelye vékonyabb az eredetinél, így a hasmagasságot is be kellett lőnöm. A színválasztás terén maradtam az eredeti feketénél, melyet másodjára sikerült is szépen felvinnem a felületre, hogy csillogjon is. Így elkészülte után már nem fogom be utánfutó elé, hiszen a szakadt Porsche jelző már nem illik rá.

A fémtiszta kasztni a repedéssel
Az elkészült autó
A felni a gyári Fuchs-ra emlékeztet
Második nekifutásra lett ilyen fényes
Szép fény-árny játék

2009/10/19

2009-es év végi Matchbox újdonságok

A világ boldogabbik felén megjelent az idei utolsó hullám a Matchboxokból. Így most már teljes a 2009 év. Hamarosan hozzánk is megérkeznek, addig is vegyük sorra az idei év utolsó újdonságait. Először nézzük a száraz tényeket. Az alábbi modellek jöttek:

#27 2008 Mazda 2 - ezüstkék
City Bus – fekete/piros
1963 Cadillac Ambulance - fehér
#68 2006 MBX Mixer - arany
#7 Rock Shocker - matt szürke
#8 Sahara Survivor - drapp
#10 Jungle Crawler - olive
Jeep Hurricane Concept - sötétpiros
#50 Mitsubishi L200 Triton - fekete
Jeep Rescue Concept – kék

Valamint új színek is jönnek:

#1 1971 Oldsmobile Vista Cruiser - fehér
#13 Mercedes Benz SLR McLaren - fekete
#25 2009 Toyota Prius - homok
#75 Quick Sander – ezüst

Ahova nem írtam számot az nálunk nem lesz kapható csak az USA-ban. Viszont szép számban vannak teljesen új modellek.

Nekem nem jönnek be ezek az úgynevezett general modellek. Nincs valós alapjuk, bár majd Ti megmondjátok, melyik mire hasonlít. Ellenben az utolsó modellt a Mitsubishi L200-at nagyon várom, az egyik kedvenc terepjáróm.

Van még egy modell ami most jelenik meg. Szinte egész évben erre voltam a legkíváncsibb. Természetesen az utolsók között jelenik meg. Ez pedig a Cadillac mentő. Nem teljesen új modell, a már feldolgozott Cadillac Hearse reinkarnációja.

A szépséghiba, hogy nálunk nem lesz kapható. De ha valaki szeretne ilyet, szóljon nekem!

Kutyából nem lesz szalonna - avagy a Corgi Toys története - Második rész: A boldog 60-as évek

A 60-as években igyekezett a cég az új kor kihívásainak megfelelni. Akkoriban forradalminak számító új modellek jelentek meg a kisautóik között. Az új modellek sorát az első nyitható ajtókkal és motorháztetővel gyártott, 1960-ban piacra dobott Aston Martin DB-4 modell vezette.


Aston Martin DB4 (forrás: www.specialistauctions.com, www.theoldtoyguide.com)

2009/10/17

Matchboxon kívüliek: Lone Star - Corvette Sting Ray

Magát a Lone Star márkanevet egészen 1939-re vezethetjük vissza, ugyanis ekkor alakult meg a Die Casting Machine Tools Ltd (D.C.M.T.) meg Angliában, Londonban. A cég történetét majd egy másik posztban szeretném kivesézni. Addig is elég legyen annyi, hogy maga a Lone Star név 1949-ben tünt fel és egészen a gyár bezárásáig 1983-ig töretlenül jelen volt a klasszikus kisautók piacán.


Ebben a postban egy akkoriban népszerü modelljük az 1969-es Corvette Sting Ray (Fast Back) 1971-es Flyers sorozatban kiadott, és az 1975-ös kiadásu Impy sorozatban megjelent modelljét mutatom be.


2009/10/16

Matchbox Croc Zoo 5-pack - 4x4 Chevy Blazer

A Matchbox 4x4 Chevy Blazer-t Joe nem rég mutatta be, ahol azonban megfeledkezett erről a darabról - szerencsére Zsizso felhívta rá a figyelmét és korrigált -, mely egy 2009-ben megjelent Croc Zoo elnevezésű ötös pakkból származik. Szerintem ez az egyik legszebben kivitelezett darab, jól áll neki ez a matt drapp és a fekete szín kombinációja. A felniválasztás is nagyon jól sikerült, jól tették, hogy nem diszkófelnit tettek alá, melynek létjogosultságát máig nem értem. Ha kapott volna elöl és hátul is lámpafestést, simán megállná a helyét a Superfast sorozatban is.

Croc Zoo 4x4 Chevy Blazer
Látott már valaki ilyen Blazert egyenes antennával?
A vonóhoroghoz kicsit magas építésű

2009/10/13

Felújítás: MB-52 BMW M1 és MB-24 Lincoln Town Car

Mostani postom kicsit rendhagyó lesz, mivel egyszerre két felújítást mutatok be, ráadásul mindkettő olyan, amit a végén sikerült jól elrontanom - ne csak a napfényes oldalt lássátok. Kezdetnek vegyük a BMW-t, ami már szerepelt itt piros színben, illetve kineveztem unikornisnak is. Utóbbi kijelentésem úgy néz ki, hogy helyén való, de lássuk is, hogy miért. A kálvária kezdődött a hátsó lámpával, amit szétmarattam kromofággal, ráadásnak szállítás közben elrepedt mindkét A oszlop a tetőnél, de ezek ellenére lefújtam és szép lett, míg másnapra be nem ráncosodott. A kereket nem számolom bele, mivel az eleve rossz volt,de Joe felajánlásából az már az elején megoldódott, mivel tökéletesen passzol alá. A szerencse később rám kacsintott, és sikerült hozzájutnom egy hátsólámpa donorhoz, így újból elővettem, hogy akkor végre befejezem normálisan. Ami már egyszer sikerült, az most nem, a fényezés nem sikerült a legszebben, ráadásul az A oszlopok is elmozdultak, így nem takarta ki és simította el a festék - erre láthattok majd ellenpéldát jövő héten. Magyarul megint ott tartok, hogy mehet sokadjára a kromofágba, és lehet újrafújni, de legalább már megvan minden alkatrésze.

A donor BMW
Mondom én, unikornis
Innen egész jól néz ki

A másik nem sikerült munkám, egy Lincoln limuzin, mely alkeszfilces feketében érkezett hozzám, a felújítási művelet ugyanaz volt mint a Transit esetében. A dolgot még nehezítette, hogy a karosszéria alja egy krómozott műanyag, melyet króm effekt-el fújtam le, a tető krómpántjával együtt. Visszakapta eredeti fehér színét, illetve a tető hátulját akartam feketére festeni, de gondoltam előbb összerakom, lefényképezem és a fotón befeketítem, hogy lássam jól áll-e neki. Ekkor történt a dupla baleset, a tető krómpántját felhelyezve lekapartam vele egy ponton a festéket, majd mikor le akartam venni megfeszült és eltörött. Nem kicsit kerülgetett a méreg, de egyenlőre nem nyúlok hozzá, míg nem találom meg a legmegfelelőbb megoldást a törött elem helyreállításához.

Ezt is feketén kaptam
Egész jó állapotú volt
Darabokban, jól megcifrázták
Ez lett volna végeredmény
Lehet legközelebb fekete lesz