2010/12/29

Matchbox MB-58 Chevy Impala

Az a „jó” a hazai hipermarketekben, hogy elképesztő dolgokat tudnak előásni a raktár mélyéről. Most őszintén! Mekkora esélye van annak, a világon bárhol máshol, hogy 2010 legvégén 2009-es kiadásokba botlik az ember?

Fire Chief
Amikor kissrác voltam, nekem is volt MB-59 Mercury Fire Chief-em. (Az egyik legkedvesebb Matchboxom amúgy a típus, halmozom is lelkesen a változatokat, amiért nem szerepelt még itt, annak az az oka, hogy én és a járgányok komoly földrajzi távolságban tartózkodunk egymástól.) Akkor nem értettem, hogy hogyan lehet egy rendőrautó piros. Ezzel a problémával meg is kerestem apukámat, aki csak annyit mondott, hogy „Ez nem rendőr, hanem tűzoltó parancsnoki autó!” A gyermeki agy más srófra jár, mint a felnőtteké, akkor én nem feszegettem tovább a kérdést, hogy mi a csudát is csinál egy tűzoltó parancsnok, csak néztem nagy elismeréssel, hogy az valami nagyon fontos, nagy tudású ember lehet, ha a tűzoltóknak parancsol. A csuda se tudja miért, tán mert más gyerkőcöknél is működik a varázslat, vagy mert így egy öntvényről egyel több bőr nyúzható le, a cég azóta is elő-előveszi a témát. Az utolsó alkalom tavaly volt, amikor az 1-75 sorban ilyen járgány volt.

Chevrolet Impala
A GM-nél az Impala története 1958-ban kezdődik. Ebben a modellévben jelenik meg, mint a Bel Air-ek fölé pozícionált csúcsmodell. Érdekes, hogy bár egészen hasonló stílusjegyeket hordoz, mint óriási kedvencem, az 57-es Bel Air, ez az autó nem tetszik. Túl... Ehh, nem is tudom... Sok! Túl tohonya, túl nehéznek tűnik. Olyan ami alatt mindjárt beszakad az aszfalt. Az 1959 és 64 között regnáló második és harmadik generáció már teljesen más tészta. Egy az ebből az évekből származó, akkor még bőven a full-size kategóriában induló autó lehetne Fenyő Miki és a Hungária szolgálati gépjárműve. Talán az sem véletlen, hogy a lowrider kultúrában ezek a gépek olyanok, mint az AK-47-es a táliboknak. Szeretnék 1:6x méretarányban ilyen holmit, de csak szétcsingilingizés nélküli, gyári állapotban és lehetőleg négyajtósat, mert az az igazán süti! A következő négy generációt bátran átugorhatjuk, mert olyan jellegtelenek és semmitmondóak, hogy egy nagy szemű, hatlábú, zöld marslakó is bátran vezethetné őket a legnagyobb csúcsforgalomban New York közepén, senkinek sem tűnne fel. A tökéletes MVP-pajzs feszül rajtuk, borzasztóak!

Másvalaki Problémája – „Az MVP olyasvalami, amit nem láthatsz, vagy nem látsz, vagy az agyad nem engedi, hogy lásd, mert azt hiszed, hogy nem a te problémád. Az agy egyszerűen kihagyja, olyan ez, mint a vakfolt. Még ha direkt ránézel, sem fogod észrevenni, hacsak egészen pontosan nem tudod, mi az. Csupán abban bízhatsz, hogy véletlenül észreveszed a szemed sarkából.” (Douglas Adams – Galaxis Útikalauz Stopposoknak című hat és fél részes trilógiájából)


A nyolcadik, 2000-2005 között regnáló generációval is iszonyú nehéz kitűnni a szürke sokadalomból, amiért számomra egy ici-picit különleges, hogy 2000-ben sikerült ilyen autót bérelnünk. Egy bérautóból sohasem szabad egy típus milyenségére vonatkozó következtetéseket levonni, mert egy bérautó az igazi mostohagyerek. Mindenki csak üti-vágja, igazi gazdája nincs, ezért senki sem foglalkozik vele. Ezzel együtt mi szerettük. Hármunk bőröndjeit nyelte el a csomagtartója, kényelmes volt elől-hátul – a középkategóriás amerikai autókban felhasznált anyagok minőség(érzet)étől most elegánsan tekintsünk el – míg San Francisco és Los Angeles között el nem kezdte villogtatni a Check Engine lámpáját és ijedtünkben vissza nem adtuk a kölcsönző helyi kirendeltségén, hogy helyette egy ugyanolyan kategóriába tartozó, de sokkal kevésbé tágas (Chevrolet Lumina) autót kapjunk. A 2000-es Impala az első olyan, ami már nem full, hanem midsize, ami a mi kontinensünkön még bőven a „baromi nagy dög” kategória. Halmazatilag fronthajtású és mindössze háromféle V6-ossal rendelhető, egy 3,4- és egy 3,8 lityis blokkal amiből úgy lesz háromféle, hogy az utóbbi kompresszorral is játszott. Teljesítményben ezek 180-200-240 pacit tudnak – ízesítéstől függően.

A Matchbox rendőrségi kivitele nem légből kapott, a GM kínált rendőrségi csomagot a hatóságok számára, ami gyakorlatilag az alapmodellt jelenti néhány alapszínben, egy erősebb felfüggesztéssel és a nagyobbik blokkal.

Impala a la Matchbox
A Matchboxnál az Impala nem új „vendég” és tulajdonképpen teljesülhetne is a kívánságom, hogy szeretnék második és harmadik generációs Impalát az istállómban tudni 1:64 körüli méretarányban, csak sajna ezek a regular wheel járgányok szép állapotban egy kisebb afrikai ország éves GDP-jébe kerülnek. Jelen post tárgya 2000-ben debütál, mint MB-34 és változatos számozással (53, 5, 3, 58, 57) vissza-visszatér, néha több év kihagyással. A variációk fényezését és a rájuk biggyesztett kerekeket tekintve az unalmas, érdektelen, béna, és ronda rendőrségi, űrmisszió (én sem igazán értem) és tűzoltó parancsnoki változatok váltogatják egymást. Ez első üdítő kivétel egy 2002-es szettben, a második egy 2008-as 5-ös csomagban érkezik, de megkockáztatom, hogy az első vonzó, 1-75 sorból származó darab az pont ez, a 2009-es. A hatküllős, krómdíszítés nélküli kerekektől kifejezetten dögös, a fehér alapon piros fényezés, az arany embléma és a „Megyei Tűzoltóparancsnok”, meg „Tűzoltás-Mentés” feliratoktól teljesen hiteles. Régi harcosa vagyok a „támogassuk a fényhíd ipart” mozgalomnak és vallom, hogy nincs mentő-rendőr-tűzoltó jármű megkülönböztető jelzés nélkül, illetve ha van, akkor azt nem szabad megvenni. Ezen van, ez a részlet is kipipálva. Ha az eleje-hátulja kapott volna még egy kis festést a világítótestekre, meg a hűtőrácsra, akkor kívánni sem lehetne jobbat – de hát ne legyünk telhetetlenek, ez az 1-75 széria. Kitűnő, részletes kisautó, szép festéssel, játékszernek és gyűjteményes darabnak is remek!

Az eleje még bőven elbírna némi plusz festést a világítótestek tájékán.
A fényképezőgép erősen felnagyítja a hibákat. Szabad szemmel nem ilyen csúnya, hogy el van csúszva a tamponnyomás. A képeken nem látszik, de a beltér is szép részletes és a kormánya sem a Pizza Hut-ból van. A krómdíszítés nélküli kerekek nagyon jól állnak neki!
A hátsó fertályra is férne még festés, de ami a karosszéria kialakítását illeti, ez is szép részletes.
A rendőrségi (na jó, tűzoltósági) festés a Matchboxnál nem légből kapott, a nyolcadik generációs Impalát kínálta a GM rendőrségi felszereltségben. Ahogy elnézem, ez a példány látott már ezt-azt a bűn üldözése közben. (Vegyük észre, hogy ez a példány is, mint a rendőrségi autók többsége, fekete, acélfelniken fut! Már csak ezért is telitalálat ez a részlet a kisautón.)

2010/12/28

Matchbox MB-65 Volkswagen T2 Bus

A Matchbox 2008-ban debütáló Volkswagen T2 Bus-áról bővebben a Superfast negyvenedik évfordulójára készült darab kapcsán olvashattatok nálunk. Az a darab egy igazi gyöngyszem, minden földi jóval ellátták a Mattel műhelyében. Ahhoz képest a normál, 1-75 beli rokona fapadosnak tűnhet, de szerintem ez nem így van. Talán az autó egyszerűsége - és szép kidolgozása - is adja, hogy egyszínű fényezéssel, valamint a kellő részletek - például lámpák, hűtőrács - kifestésével is nagyon jól mutat. A lökhárítók krómozására sem mutatkozik igény, fehér színűen is kellőképpen impozánsak, ráadásul az igaziak többsége is fehér lökhárítókkal hagyta el a gyárat. Krómozásból azért jutott a kerekekre, amik erősen hasonlítanak az eredeti modell gyári dísztárcsás felnijére. A kevesebb néha több alapon, nekem ez a zöld színű darab tetszik a legjobban, ami a 2009-es év első színvariációja.

Nekem ez a kivitele tetszik eddig a legjobban
Porig ültetve is jól nézne ki
Egyszerűen kikódolható rendszám
Itt több a részlet, mint a túloldalt
Sajnos a beltér megörökítése nekem sem sikerült maradéktalanul
Nem egészen ilyen a Matchbox, de a nyitható tető és a szín stimmel

2010/12/26

Szolgálati közlemény: Miért nincs új post?

Nem álltunk le, nem ütött le minket a lábunkról a bejglimérgezés – sőt, én idén sikerrel szabotáltam a bejglikészítést, mi több, teljesen tiszta vagyok, egy darabot nem fogyasztottam! Porsche a teljes ország területét lefedi rokon látogatásilag. Matchboxról meg snake petiről nem tudok nyilatkozni, de ők amúgy is szökőévben postolnak. Én csak a tegnapi éjszakát választottam ki a hófúvásban vezetésre, de nem ez az igazi ok, hanem egy készlet LEGO (Creator 6753). Tulajdonképpen harmadik napja tart az összeállítása, de ebben önkéntes késleltetőm akadályoz, Kukucs a macska. Kérdés: Legyen(ek) LEGO post(ok)?

Ami a postolásban gátol: egy LEGO Creator 6753-as készlet, itt még virgó intakta, avagy NRFB.
20+ éve nem bontottam ki legót, némileg meglepett, hogy a nagy dobozban csak egyszerű zacsikban vannak az elemek, valamifajta tároló alkalmatosságra számítottam. Önkéntes hátráltató, a földkerekség legkíváncsibb lénye, Kukucs a macska nem a készlet része. Csak annyira kíváncsi, hogy fotózni sem lehetett anélkül, hogy ő hosszasan ne inspektáljon. Persze két olyan dolog is volt terítéken, amivel kapcsolatban minden macska függő: zörgős zacskó és doboz!
Meglepően terjedelmes összeállítási útmutató rejtőzik a dobozban. Az autószállítóból már csak a trailer van hátra a megépítésből, de a többi is tervbe van véve.

Legórol magyarra: Ne játszódjál szőnyegen, játszódjál asztalon! Oké, ez jó tanács, de én gyerekként mindig szőnyegen legóztam - na jó, szőnyegre terített pokrócon. Persze az is igaz, hogy minifig léptéken túlmutató készletem sohasem volt. Ne borítsd össze a kockákat, hanem válogasd szét! Ez még jobb tanács, de próbáld meg ezt egy öt hónapos, összkerékmeghajtású, ugróképes, kíváncsi, doromboló szőrgombóc társaságában! Szóval én egy nagy dobozba borítottam össze az alkatrészeket, ami iciri-picirit lelassít.

2010/12/24

Matchboxon kívüliek karácsonyi különkiadás: Little Ant Fast Wheels Super Powerful Die Cast Metal Car 8 pack, avagy sírás a karácsonyfa alatt

Szeretnék mutatni nektek egy olyan kisautókészletet, amivel kapcsolatban az a legfontosabb, hogy soha, semmilyen körülmények között ne vegyétek meg senkinek! Valamelyik hipermarketből származik, de egy jó érzésű céllövöldés sem merné kitenni egypálcásra sem, tartva attól, hogy a búcsújárók testi fenyítésben részesítik érte. A legnagyobb disznóság vele kapcsolatban, hogy a dobozon keresztül nem is tűnik olyan vészesnek.

Így nem is tűnik olyan nagyon vészesnek, ugye?
Jegyezzük meg ez a feliratot!
A kisebb betűvel szedett rész durva fordításban: "A jobb minőség és érték érdekében". A Ferrarinak látszó tárgy meg elad.
"Ha a termék lövési funkcióval bír, akkor ne lőjük emberi testre."
A tartalom. Az már kívülről is látszott, hogy nem feltétlenül egy Hot Wheels, vagy Matchbox minőség...
... azért ekkora kupac ganéra nem számítottam. A kerekek büntetnek, az illesztési hiba gyári.
Az egész trágyakupacból csak a kék karosszéria fém. Legalább három gemkapocs kijönne belőle! Arra gondoltam, hogy odaadom a macskának had pofozgassa, de félek, hogy megsérti vele magát, merthogy még kölyök a lelkem. Aki mond egy ésszerű felhasználási módot erre a trágyadombra, az a vendégem rá!

2010/12/23

Matchboxon kívüliek: Hot Wheels 1969 Dodge Charger és Maisto 1969 Dodge Charger R/T

Bármennyire nem vagyok teljes mértékig megelégedve a Hot Wheels 1969 Dodge Charger verziójával, mégsem tudtam ellenállni, mikor az eredetileg beszerezésre kinézett színvariáció elém ugrott. A feltűnést biztosító zöld árnyalatot az oldalsó helyzetjelzők magasságában egy fehér csík választja el az alatta levő fekete színtől. Extraként sejtelmes lángmintákat is festettek a hátsó traktusra, ami még jobban feldobja. A szélvédő sötétítése szinte már az átlátszatlanság határát feszegeti. A motorháztető félúton van a fehér és a legutóbb bemutatott, nyithatatlan megoldás között. A fehérrel ellentétben most nem a nyitást követő pár milliméter után szorul meg, hanem már csukott állapotban is szorul. Miután egy úgymond "egészséges" mértékű erőhatás után sem akart megmozdulni, inkább hagytam, mielőtt valamilyen kár éri.

Többet nem is mondanék róla, hanem inkább áttérnék a Maisto féle 69-es Charger megvalósítására. A Maisto ebben a méretarányban egyre inkább az olcsó kínai autók fölött áll egy hajszálnyival, a gagyi felnikkel szerelt kisautóikból rendszeresen kispórolja a belteret, még akkor is, ha egy korábbi öntvény újraélesztéséről van is szó. Nincs ez másképp most sem, az ablakok koromfeketék, hogy még csak véletlenül se láthassuk a belül elterülő semmit. A kerekekkel sincs ez másképp, egyszerűen rondák, meg ne mis igazán illenek az autó alá. A karosszéria viszont elég jó képet mutat, nagyon szépen kivitelezett, de sajnos ez sem tökéletes. Az oldala picit olyan, mint ha egy vasalóval simították volna, de azért a típusra jellemző vízszintes váll még így is megmaradt az ablakok aljánál. Ami viszont nagyon sokat dob az autón, és szépre is sikeredett, az a kék alapszínen kívül alkalmazott festés. Nem is az R/T verzióra utaló csíkra gondolok az autó hátulján, hanem az első és hátsó lámpákra, valamint azok környezetére. A jellegzetes Charger-es arculat így igazán visszajön elől, hogy a hűtőrácsot feketére festették, valamint környékét és a lökhárítókat ezüstre - vagyis ahol krómozás van eredetileg. Hátul is ezüstre festettek a krómozott részek, illetve a lámpatest megkapta az őt illető piros színt. Rendszámra is jutott, amire egy laza Dodge feliratot dobtak, a megfelelő betűtípussal.

Összességében mint írtam, nem egy igazán minőségi termék, de az a tény, hogy rendesen megfestették az autó arculatának egyik fő jellegzetességét - hűtőrács -, igazán szerethetővé tette számomra. Igazából ha ha az autó két vége nem kapott volna ilyen figyelmességet, simán elmennék mellette. Jól össze kéne gyúrni a Hot Wheels és a Maisto erényeit, amiből már egy minden tekintetben tetszetős 1969-es Dodge Chargert kaptánk. Természetesen létezik ilyen variáció is 1/6x-es méretarányban, például a Johnny Lightning kínálatában. Az én gyűjteményemben sajnos - még - nem.

A festett orr jóval dögösebbé teszi a Maisto orrát
A kerekek nem a legszebbek
A Hot Wheels erőssége a markáns övvonal
A Maisto-n hátul is visszaköszön a részletese festés
Fekete ablakok rejtik a beltér hiányát
Hosszuk sem azonos

2010/12/22

2011-es Matchboxok doboz nélkül

A Matchbox keményen dolgozik a 2011-es modelleken. Az első darabok már meg is jelentek. Itt olvashattok róluk. Most nézzük mit várhatunk a későbbiekben!

1968-as Ford Mustang GT CS
Ezen a képen már megcsodálható a 2011-es blister kinézete is. Nagyon hasonló a HotWheels designhoz.
A következő modell a '71 Firebird Formula, rögtön két színben is kapható lesz.
A harmadik modell is a retro vonalat igyekszik meglovagolni. Lamborghini Miura P400S. Ez is két színben citromsárgában és narancssárgában lesz.
Idén van a Cadillac CTS Wagon, jövőre Cadillac CTS Coupe lesz.
Az utolsó modell egy teherautó. Nem egy szokásos kialakítás, ezúttal egy vízszállítót mintáztak meg.

A Lesney Edition listáját már közzétettük itt. Most lássunk egy pár képet is a modellekről!

2010/12/20

Matchbox MB-28 Ford Thunderbird Turbo Coupe

Azt nem állítom, hogy csak a Matchbox termékekre lehetne egy „Ezt igazán kár volt”, vagy „Jajj, de csúnya!” blogot alapozni, bár kétség kívül folyamatos kísérletek vannak arra, hogy témát szolgáltassanak egy ilyen periodikának.

1992 volt az az év, amikor az addig MB-61 szám alatt futó, teljesen emészthető megjelenésű Ford T-Bird Turbo Coupe-ból – melyet teljes egészében kiveséztünk az előbb linkelt postban – MB-28 lesz és a festése mintáinak megtervezését a Kokós Virággyerekek Kedélyes Nyáresti Dürrögése nevű pszichedelikus folk-soul-trip hopot játszó zenekarra, a színei kiválasztását pedig egy bespeedezett, plusz még energiaitallal aljasított kiscsoportos ovisra bízzák. Az eredmény pusztító, félúton a borzasztó és a rettenetes között.

Egyetlen mentségem arra, hogy nekem mitől van ilyenem az, hogy az 1991-es MC-10-es szett tartalmazza. Ezzel kapcsolatban az a jó hírem, hogy ez az utolsó jármű ebből a készletből, aminek örömére ismét közlök két képet arról, hogyan is fest a teljes doboz.

Matchbox MB-28 Ford Thunderbird Turbo Coupe. Mintáját és színeit tekintve környezetszennyezés.
Semmiféle felelősséget nem tudunk vállalni, ha ez beégett a retinájába valakinek. Tessenek ez esetben a Mattelhez fordulni!
A hátsó szélvédő alá azért jutott egy öntési hiba. Érdekes, hogy hány kisebb-nagyobb hibás darab jutott ebbe a csomagba, pedig nem erről híres ez a gyártó.
Mivel ez az utolsó olyan darab, ami nem szerepelt még itt az 1991-es MC-10-ből, lezárásként álljon itt a dobozfotó!
Matchbox CC-1 és CC-24 hordtáskák reklámjai a hátoldalon. Teljesen véletlen, de én is egy postban tárgyaltam őket anno.

2010/12/19

Matchbox MB-68 4x4 Chevy Van - UPDATE

A Matchbox-nak már egy ideje szokása, hogy az USA-ban kiadnak olyan hármas és ötös pakkokat, amiken egy kiválasztott - és persze licencelt - rajzfilm szereplőit festik fel az adott járművekre. Ilyen hármas pakkokból Joe már mutatott egy párat, ahol elég negatív véleménnyel írt róluk. Bevallom, szerintem is abszolút felejtősek, értelmét nem sokat látom, főleg ha egy kamion felületére festenek rá valamit egy rajzfilmből. Egy furgon, vagy kisbusz oldalán azonban szerintem még az elviselhető kategóriába tartozik, van is pár, ami tetszik, de ettől függetlenül nagy birtoklási vágyat nem gerjesztenek bennem. Az, hogy még is lett egy 2005-ben kiadott ötös pakkból származó, rajzfilmes festésű 4x4 Chevy Van-om, az teljes mértékben a véletlen műve. Vagyis inkább Rájen kollégáé, aki felajánlotta nekem megvételre ezt a darabot. Nem tudtam neki ellenállni, hiszen ez a jármű az egyik kedvencem a Matchbox kínálatában, másrészt mert meglepő módon tetszik is. A pakk témáját adó - és annak kiadásának évében megjelent - Robots című rajzfilm nekem kimaradt az életemből, így nem tudom a felfestett két robot ki és milyen szerep jutott neki. Jópofa ötlet, hogy egy - nem egyenes - vonal mentén felfestettek fogaskerekeket, valamilyen izékkel együtt, mint egy dekorcsík. Az alváz szürke, króm mentes műanyag, ami a hatalmas terep kerekekről nem mondható el, azok szépen csillognak. Alapesetben azt mondanám, hogy nem nagyon illik alá ez a kerékkombináció, de jelen esetben jól kiegészíti az összképet, aranyos kis játékautó benyomása van tőle.

A jól ismert forma Robots dekorációval
Részelt a rajzfilmből, az autóra festett két szereplő jelenlétével

2010/12/17

Matchbox Superkings: K-98 Porsche 944

Már az első Superkings Porschém beszerzése után sejtettem, hogy fog még a gyűjteményemben landolni ebből a méretből Matchbox. Egészen eddig kellett erre várni, ugyanis a legutóbbi börze alkalmával a birtokomba került egy Porsche 944-es. Nem tudtam neki ellenállni, a sallangmentes ezüst fényezés, a festett lámpákkal és rendszámmal nagyon csábítóan hatott. A kisebb testvérével ellentétben már 1983-ban megjelent a Superkings kínálatában, ezzel a festéssel viszont 1989-ben bukkan fel először. Játék lévén kidolgozása ennek megfelelően nem vetekszik egy modellével, de minden él, domborulat a helyén van. A sorozatra jellemzően nem nélkülözi a nyitható dolgokat, az oldalsó ajtók mellett a csomagtér ajtaja nyílik tágra. Utóbbi elem az autó leggyengébb pontja, ugyanis szélvédő anyagból van, beleértve a zsanér részét is, így könnyű letörni. A nyitható dolgokat még a dobozában elhelyezve is kiszúrhatjuk, ugyanis a három ajtóból kettő nyitott állapotban van a doboz bélését képező kék műanyagban. Az elmozdulás meggátolásáról pedig egy kis műanyag elem gondoskodik, ami bajonettzáras megoldással rögzül az autó alvázához - aminek helye a 959-es alján is látható. A csomagtér fedeléről a műanyag spoilerrel sem hiányzik, amiből megformázták a hátsó ablaktörlőt is. A csomagtartó kialakítása nem sikerült szépe, ugyanis nem mélyítették ki, hanem egy kalaptartó szerűség fogad minket, amin egy kis táska és egy esernyő kapott helyet. Szépen gurul és jól is rugózik, ám a kerekek nyomtávja picit lehetne nagyobb is, nagyon bent vannak a sárvédők alatt. Talán az ajtókra még biggyeszthettek volna tükröket, annak anyagából kialakítva - hasonlóan mint a kisebb modellen -, de enélkül is nagyon jó kiállású.

Az embléma picit nagyra sikeredett
Az ablaktörlő kialakítása dicséretre méltó
A csomagtartó nem üres, bár mélyíteni elfelejtették
A fontosabb dolgokat megtaláljuk odabent
Superkings K-98 Porsche 944

2010/12/15

Movie Cars – Matchboxon kívüliek: Hot Wheels Treasure Hunts – 2009 #02 '57 Plymouth Fury

„George LeBay: Christine a neve.
Arnie Cunningham: Ez tetszik!
Dennis Guilder: Gyerünk Arnie, mennünk kell!
George LeBay: Még a seggfej bátyám vette őt 57 szeptemberében. Akkor amikor kijött az új modellévre, szeptemberben. Vadi új volt. Új autó illata volt. A legjobb illat a világon, kivéve tán csak a ***cit!”

Azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy Stephen King a borzongatás királya. Abban viszont talán nem fogtok velem egyetérteni, hogy a 63 éves író regényeinek filmre vitele ritkán sikerül jól, konkrétan talán sohasem sikerült igazán jól. Szerény, mérvadónak egyáltalán nem mondható véleményem szerint a legjobb könyve az 1983-ban megjelent Christine. Egyszerűen attól működik, hogy hihető. Minden mondatát hajlamos voltam elhinni a pattanásos srácról, akibe mindenki belerúg a suliban, a túlkoros menőcsávóról, a kocsiról, a volt gazdájáról, és a pattanásos srác haverjáról.

Még abban az évben, John Carpenter rendezésében film készül belőle. A könyv és mozifilm köszönő viszonyban sincs egymással, de megkockáztatom, hogy mindkettő jó – a regény egyenesen kitűnő. Az előbbi bár kétség kívül egy thriller, mégis leginkább a barátságról szól és a sokak által lenézett, populáris csomagolásban mély mondanivalót hordoz, az utóbbi pedig egy kellemesen borzongató ijesztgetős film, az a fajta, amitől a barátnőd beléd csimpaszkodik a moziban, de egyáltalán nem kell lavor a filmvászon alá, hogy összefogják valamiben a tocsogó vért – pont abban a mennyiségben adagolva a hátborsódzást, ahogy én még szeretem. Ha valaki lemaradt volna bármelyikről is, csak javasolni tudom a DVD, vagy a könyv beszerzését, mára klasszikusnak számít mindkettő és remekül fog szórakozni a fogyasztásuk közben. Ugyanakkor lehetséges, hogy az illető jól teszi, ha nem olvas tovább, mert le fogok lőni pár poént a filmből, igaz szigorúan autószexualitási vonalon. (SPOILER ALERT! ÉN SZÓLTAM!)

Az autó ami nincs is
Stephen King könyvében Christine egy 1957-es, négyajtós Plymouth Fury. A probléma az, hogy 1957-ben ilyen autó egyszerűen nem létezett. Volt Savoy, Belvedere, meg Plaza – illetve a kombi Suburban –, de Fury csak 1958-ban lesz, de akkor is csak mint kétajtós kupé, aztán 1959-ben már van négyajtós Fury, de az közel sem fest olyan gonoszul szemből, mint az 57-es és mintha pont abban a piros-fehér színkombinációban nem is létezne, amiben a könyvben és a filmben is megjelenik. (Ugyanakkor az is igaz, hogy a könyvben említik, hogy Christine spéci megrendelésre készült. A film kezdetén a gyártósoron látszik is, hogy Christine az egyetlen piros-fehér autó az egész gyárban.) A Mester nem végzett igazán jó munkát az autóipari történelem túrásában és többször bakizik még ezzel kapcsolatban a regény során. Például egy helyütt Hydramatic váltót emleget, ami egy GM modell, a Plymouth típusokban, amit mint tudjuk a Chrysler gyártott, TorqueFlite váltó volt. De egy olyan mondat is elhangzik az egyik karakter szájából, hogy "Láttam, hogy Christine váltókarja hirtelen D-be ugrik." A korszak Plymouth automatájának nyomógombjai voltak a műszerfalon. Persze most nem találom a forrást, de valahol azt olvastam, hogy King eredetileg khmm... Chevy Bel Air-ben gondolkodott, amikor elkezdte írni a könyvet és már jócskán a közepén gondolta meg magát, talán mert a Fury amúgy dühöt, tombolást jelent, másrészt meg mert talán a Chevynek nincs olyan „gonosz képe”, mint a Plymouthnak.

A filmben Christine már kétajtós kupé és elvben 1958-as Plymouth Fury. A különböző források 12 és 20 közé teszik a forgatáshoz (el)használt autók számát, de abban mind egyetértenek, hogy Belvedere modelleket is a jobban felszerelt, több kiegészítővel ellátott Furynak maszkíroztak és festettek át a forgatáshoz. A ritka és nehezen beszerezhető olyan kiegészítőket, mint a dekorcsíkok és más akszesszoárok gumiból öntötték, megfestették és gyakran ragasztóval rögzítették. Az oldalukon összetört, de máshol sértetlen autókat újra használták elől, vagy hátul összetörős jelenetekhez.

Semmihez sem fogható
A Hot Wheels „megmintázta” kisautót nincs igazán mihez hasonlítani, mert mint ahogy azt tisztáztuk, 1957-es évjáratú Plymouth Fury nem létezik. Ha az 1957-es termékvonalnál maradunk, akkor az eltérő méretű első világítótestek pontosak, ilyen B-oszlop csak a Savoy Club Sedan-on, illetve a Plaza Business Coupe-on van, de akkor meg a hátsó oldalablak hibádzik, mert az ezeken osztott. Leginkább az egész kisautó az 1957-es Belvedere Sport Coupe Hardtopot adja ki, de persze az oldalsó, lángnyelvekben végződő csík semmivel sem stimmel. Tulajdonképpen a Hot Wheels T-Hunt csak nevében Christine, megjelenésében semmi esetre sem, hiszen a színe is hibádzik, nem vörös, hanem narancs-pörköltzaft metál. Az én példányom ráadásul még gyári hibás is, mert egyrészt nyertem egy öntési hibát – vagy koszfoltot – az első szélvédő belső oldalára, meg egy krómozási hiányt a jobb hátsó lökhárítóra. A járgány egyáltalán nem rugózik, de a legalább nem raktak alá borzasztó, aszimmetrikus méretű szekérkerekeket, csak modern felniket. A non-plusz ultra a krómdísztárcsás acélfelni lenne fehér falú abroncsokkal, de ezt egyetlen más változata sem tudja. Ahogy elnézem a felhozatalt, ez még a leginkább Christine-közeli kivitel, az 1:6x méretarányban még ennek is örülhetünk.

Az 1957-es modellévre jellemző, eltérő méretű dupla fényszórók. A szélvédőn bónusz anyaghiba, vagy koszfolt.
A B-oszlop az 57-es Savoy, vagy Plaza sajátja. Ilyen csík pedig gyárilag semmilyen Plymouth-on nem volt soha. Modern felnik fehér falú abroncsokkal, de legalább nem asszimetrikusak.
Gyári pontkopás a bal hátsó uszonyon - na jó, ne legyünk maximalisták, ez még mindig csak egy játékszer, hiába T-Hunt.
TH "monogram" a csomagtartó fedelén, Brendon - who the **** is Brendon? - a rendszámtáblán és krómozási hiányosság a lökhárító jobb sarkán.
57-es katalógus a B-oszlopos, keretes ajtós Savoy Club Sedan, illetve a Plaza Business Coupe szereplésével.
57-ben nem volt négyajtós Fury. A Hot Wheels kisautójának frontendje - nagyjából - jó, de jól látszik, hogy mi a bibi az ajtókerettel és a B-oszloppal.
Ez már az 1958-as katalógus, a borítóján rögvest azzal a Fury-val, ami a filmben is szerepelt. Wrooooom!
A kiemelésben: "Háromsebességes TorqueFlite, nyomógombos váltó." Hihi.

Rajongói klipp a filmből. Aki még nem látta a filmet, az fontolja meg a megtekintését, mert eléggé spoileres.