2010/02/09

Matchboxon kívüliek: Hot Wheels 5 Pack - Volkswagen

Sokáig nem igen vettem ötös pakkokat, de mostanában egyre inkább előfordulnak olyanok, amelyekre a tetszik egy-két modell helyett inkább az egy-kettő nem tetszik arányt mondhatjuk. Mindez persze a Matchbox pakkjaira vonatkozik, a Hot Wheels ilyen csomagjait általában kihagyom, azonban mikor ez a Volkswageneket tartalmazó csomag elém kerül, nem tudtam neki ellenállni, amiben az akciós ára is sokat segített. Nézzük is meg, miket tartalmaz a csomag!

A legalul elhelyezkedő New Beetle Cup kidolgozása igen jóra sikeredett, egyedül csak a hátsó fertály lámpa és kipufogó festésének hiányát tudom felhozni negatívumnak. Mivel ez egy versenyautó, így az agyonperezett nagy átmérőjű felnik is megállják rajta a helyüket, jól áll neki. Ha már verseny modell, akkor a beltérnek is azt a sémát kell követnie, ami annak rendje módja szerint követi is. Itt jön képbe az autó egyik nagy extra tulajdonsága, mégpedig az, hogy egyben lepattintható a karosszéria az alvázról, így könnyen szemügyre vehető, hogy mi van alatta. Az orrában ott figyel egy részletgazdag motortér, ami mögött egy átlagosan kidolgozott műszerfal kapott helyet, egy "olcsó" kormánnyal. Az ülések erősen kagylósítottak, ám egy kicsit magasra és messze kerültek a kormányhoz képest. Egy igazi versenyautó elengedhetetlen tartozéka a bukócső, ami külön műanyag elemből van kialakítva. Meglepő kivitelezés a mára megszokott "nem nyílik semmi az autón" megoldások után, egy hatalmas piros pötty érte. Azért itt megjegyezném, hogy a Hot Wheels modelljein időközben feltűnnek nyíló motorházú modellek is, ami a Matchboxról - úgy néz ki - végleg eltűnt.

Feljebb a Volkswagen Golf Mk2-es modellje tartózkodik, ami már Rájennél is nagyon megtetszett, a Matchbox kivitelénél is jobban tetszik - kegyelmezz Joe. Szépen megalkotott darab, az alvázból van kialakítva az első és a hátsó lökhárító is, mely utóbbi talán egy kicsit magasra került. A C oszlopot tudnám még hibaként említeni, valahogy az sem sikerült tökéletesen, de az összképen nem ront sokat. Szép ez a metálfehér szín, a dekoráció pont annyi amennyi még nem sok, egyedül a piros szélvédőt tudnám feledni. A beltere is jól sikerült, szépek az ülései, az egyszerű kormány mögött jól kivehető a kocka műszerfal, bár a sötét ablakok miatt sok nem látszik belőlük, amiként a csomagtartóból sem, ugyanis azt kalaptartó fedi. Szerencsére a kerékválasztást sem szúrták el, bár kicsit modern az autóhoz, de jól megy hozzá.

A középső darab Baja Bug névre hallgat, ami megmagyarázza a hasonló kivitelű Matchbox modell névválasztását. Ez volt előbb, ugyanis ezt 1983-ban alkotta meg a Hot Wheels. Terepre szánt autó, ezért tekintélyes a hasmagassága. A hátsó kerék jóval nagyobb, mint az első, de ez buggy specialitás, itt nem róhatjuk fel neki. A karosszéria egy ősrégi osztott ablakos bogarat mintáz, melybe azonban nem kerültek ablakok. vászontetős modell révén sok minden nem akadályozza a belátást az utastérbe, ahol két ülés előtt ott a műszerfal kormánnyal, mögötte pedig egy bukócső, poroltó és szerszámok találhatóak. A motorból sok minden nem látszik ki, szinte csak a kipufogó csövei felismerhetőek. Nekem nem igazán tetszik ez a modell, amiben a tetején levő kitüremkedés - talán levegőbeömlő a motorhoz - is ludas.

Elérkeztünk a pakk legszörnyűségesebb darabjához, ami nem más mint egy Mk5-ös Golf GTI. Míg a Matchbox darabja az eredetit mintázza, addig ez egy Hot Wheels által agyontuningolt verzió, annak minden negatívumával. Ha úgy tekintem, mint egy pályára készült versenyautó, akkor még valamelyest megállná a helyét, de mivel láthatóan utcai verziónak szánták így végképp nem értem ezt a vágott tetős, body kit-es, földgyalut megszégyenítő orrspoilerrel ellátott koncepciót, nem is beszélve a hatalmas szekérre való kerekekről. A hátulja talán még a legnormálisabb, szép a lámpa festése, az embléma is jól mutat, valamint az alvázból kialakított kipufogó és rácsozat is jól sikerült. Elölről csak a piros V alakú kiemelés emlékeztet az ötös Golf GTI-re, egy kis feketét meg lámpafestést igazán nyomhattak volna még ide. A beltere jól sikerült, de a fekete ablakoktól sok nem látszik belőle.

Utolsó páciensünk Volkswagen Bug névre hallgat, ami a csomag legsúlyosabb darabja, ugyanis ennek az alváza is fém. Ez sem mai darab, ugyanis 1988-ban készült el az első példánya, de szerencsére nem cserélték le még műanyagra. A lökhárítók és az első fényszórók is az alvázból lettek kialakítva. Az oválablakos fauvét mintázza a kasztni, ami egyszerű, de részletes, még az ajtók zsanérjai is kivehetőek. A beltere is egyszerű, de minden lényeges elem megtalálható. A kerékválasztás itt is kicsit modern az autóhoz, de az autó piros színével és a dekorációval együtt már egy mai, hot rod stílusban épített autó benyomását teszi, amihez a hátul nagyobb kerék által okozott ék alak is hozzájárul. Egyszerűen szép, jól kombinált darab.

Hot Wheels 5 Pack - Volkswagen, NRFB
VW Bug, VW Golf GTI, Baja Bug, VW Golf Mk2, New Beetle Cup
Szépen kidolgozott és festett darab, ...
... utóbbiból azonban hátra nem került
A bal oldali kis pöcökkel lehet ...
... kioldani a tetejét
Szerintem a csomag legszebb darabja
A feneke picit magas lett
Sokat ront az összképen a tetején levő levegőbeömlő(?)
A motorból szinte csak a kipufogó felismerhető
Azért az elején kicsit lehetne gazdagabb a tamponozás
Hatalmasak a kerekei
A fém alvázból nyúlik ki a fényszóró
Szépen sikerült darab

4 megjegyzés:

Ferenc írta...

Hát én ezt a pakkot inkább nem erőltettem volna a HW helyében.
Még a kettes góf sem nagyon tetszik.

RÁJEN írta...

Én azért vettem meg külön a kettest, mert az új bitli egyszerűen irritál, bármilyen kivitelben, az új golf semennyire sem érdekel, a baja megvan már több verzióban, és a régi bogár is. Bár ez utóbbi jól néz ki ebben az új színben. Összességében jó ez a pakk szerintem. Már ha nincs meg az ötből 4 korábbról :) (Ja, a kettes is megvolt már feketében, mindegy.)

Névtelen írta...

Gyönyörű ez a pakk! Az a piros Bogár szerintem még Cal-Look -nak is elmegy.

Andrew0807 írta...

Érdekes hogy a baja-nak nem arányosak a kerekei.nekem van olyan amin igen.

http://hotwheels.wikia.com/wiki/File:Bajabeetle.grey1.jpg