2010/06/09

Matchbox Burnin' Key Cars - Kenworth Truck és Chevrolet Corvette

A Matchbox a nyolcvanas években számos termékcsaládot kínált az 1-75-ös sorozat mellett, az egyik ilyen volt az 1984-ben megjelenő Burnin' Key Cars nevű sorozat is. Ennek a sorozatnak a pikantériája, hogy valójában egy másik játékgyártó cég termékéről van szó, történetesen az 1977-ben alapított Kidco gyermeke. Az alvázon olvasható évszámból kiindulva három-négy évvel korábbról való, mint ahogy felbukkan a Matchbox katalógusokban. Felmerülhet a kérdés, hogy miként kerül is ez oda. A Kidco látta el az amerikai piacon a Universal Toys képviseletét, mely 1982-ben megvásárolta a Matchbox-ot, és utána a Matchbox termékkínálatába beletette a Kidco termékeit - a szintén az ő tulajdonában levő LJN-el együtt.

Mi fán terem is az a Burnin' Key Cars?
A sima "gurítósdinak" létezik pár alfaja, mint például a Hot Wheels Streex, ami a lejtő és a gravitáció párosát egy adag levegő lökettel váltja ki. Nem véletlenül hoztam ezt fel példának, ugyanis az elv lényegében itt is hasonló, csak pneumatikus helyett mechanikus az erőátvitel. A kisautókban hosszában elhelyeztek egy rugót, amit kívülről egy kulcsra hasonlító műanyag eszközzel tudunk összenyomni, ha azt betoljuk az autó hátuljában található nyílásba. A kulcs lényegi része a szára, ami két párhuzamosan futó szálból áll, a vége felé kis pöcökkel - tulajdonképpen egy U alakot kell elképzelni. A pöcök akadályozza meg, hogy kilökje a rugó az autóból a kulcsot, összeszorítva viszont a pöcök beljebb kerül - ezért van két darabból a szára, közte egy kis távolsággal -, így szabad utat annak, hogy a rugó visszanyerje eredeti állapotát. Mivel a kulcs ekkor a kezünkben van, így az úgymond fixen rögzített, ezért a rugó a kisautót fogja lelökni a kulcsról, ezzel azt útjára engedve. Leegyszerűsítve a gyakorlatba ez így néz ki: autóba kulcs bedug, majd összenyom, majd keresel valakit aki visszahozza neked a remélhetőleg jó messzire gurult verdát.

Burnin' Key Cars fizikai valójában
Mivel nem illeszkedik szorosan a Matchbox termékpalettájába, így nem meglepő, hogy az autók dimenziói is mások. A hosszuk nagyjából megegyezik a Matchbox modelljeivel, azonban jóval keskenyebbek, ettől egy picit fura arányúak, de könnyen azonosíthatóak a részletes kidolgozásuknak köszönhetően. Mindemellett a tervezők elég alapos munkát végeztek, ugyanis a súlypontot levitték, amit fém alváz és műanyag karosszéria kombinációjával értek el - beltér nincs. A stabilitást gumiköpenyekkel ellátott kerekekkel is fokozták az iránytartásra is gondolván, amire szükség is van az induláskor fellépő "hatalmas" erő miatt. Ha netán túl rövid lenne a "versenypálya", vagy esetleg egy asztal lába közbe szólna, akkor sem kell nagyon megijedni, ugyanis az autók orra gumiból van, mely kiválóan tompítja egy esetleges becsapódás erejét. Jelenleg két Kidco féle kisautóval rendelkezem, az egyik egy Kenworth kamion, amit nemrég vásároltam, hogy legyen egy viszonylag hibátlan példányom, a gyerekkoromból fennmaradt Corvettem mellé. A Vette-nek már se a - ha jól emlékszem zöld - kulcsa, sem a bal első kereke sincs meg teljes valójában, amit a bal hátsó gumiköpeny hiánya koronáz meg. Ebből kifolyólag nem sajnáltam szétkapni a csavarral összefogott járművet, így jól szemügyre vehetitek mindazt, amit fent írtam.

Magyar vonatkozás
A nyolcvanas években a Metalbox ennek a szériának az ötletét nyúlta le és igazi fából vaskarikát alkotott. A Ford Escort alapját egy Matchbox adta, az 1979-es MB-9. Azonban ez sohasem létezett, mint Burnin' Key Cars. A másolat nagyon könnyű volt, gurulni annyira nem szeretett, sokkal inkább repült.

Matchbox Burnin' Key Cars sorozat egy tagja a Kidco-tól
A hátulján található nyílásba megy a kulcs
Kilövésre készen
Az alja fém. Típusjelzés nincs, de a szakavatott szemlélő számára egyértelmű, hogy ez egy Kenworth W900-as
A Vette az gyerekkori örökségem
Elég nagy a nyílás a méretéhez képest
Nos, erre nincs mentségem
A rögzítő csavar oldása és az alváz levétele után ez a látvány fogad
Tovább boncolva pedig előkerül az autó lelke is
A Matchbox 1984-es katalógusában

3 megjegyzés:

Tommi írta...

Van két kulcs nélküli 959-esem. Ha érdekel, tudod az eMail-címem.

porsche írta...

Köszi, dobok mélt.

RÁJEN írta...

Nekem meg a Datsun/Nissan (majomkutya). De az nem keskenyebb a MB-nál, sőt. SŐT!