2010/08/25

Matchbox Superkings: K-70 Porsche Turbo

Megleptem magam az első, személyautót mintázó Superkings járgánnyal. Sokáig vártam vele, már többször visszautasítottam ajánlatokat, próbáltam keresztülnézni rajtuk, de a végzet utolért. Merőben más, mint az ugyanebből a sorból származó kamionom, így szinte teljesen újdonság számomra. 1979-ben bukkan fel először ez a típus a Matchbox katalógusaiban mint K-70, ez a színvariáció viszont csak 1988-tól érhető el. Az érzelmeim picit vegyesek iránta. Egyrészt nagyon tetszik, másrészt szembesülnöm kellett a minőségével, ami hagy némi kívánnivalót maga után. Ez főként a fényezésre értendő, tele van apró kosz szemcsékkel, ráadásul a szín sem mindenhol egyenletes, van benne egy-két elszíneződés. Utóbbi a festék vékony felhordásának, áttetszőségének, illetve a koszos, nem megfelelően előkészített karosszériának "köszönhető". Az elszíneződések pedig a fémen magán vannak - az anyag szerkezetében -, célszerű lett volna először alapozni, vagy kevésbé áttetsző színt használni. Sajnos ezek tükrében azt kell mondanom, hogy jól áll neki a távolság. Pedig a forma remek, a - rugózó - kerekek jól mutatnak alatta, tetszenek a beltérből kialakított lökhárító betétek, amik így védik a fényezést, hiszen mégis csak jobb, ha nem a fém ütközik neki valaminek, hanem egy kis műanyag. A beltere egy középkonzollal, valamint egy kesztyűtartós műszerfallal tud többet - mínusz egy váltókar -, mint kisebb testvére, amiből ajándékként csomagoltak is egyet mellé. A kelleténél kisebb légterelővel ellátott, nyitható motorháztető alatt pedig egy igen gyengén kidolgozott motortér fogad minket. A hátsó lámpa csíkja külön műanyag elem, amely megoldást elöl is szívesen viszontlátnám. A csupa fém - az alváz is az - kivitelnek köszönhetően súlyos darab és igen jól gurul. A sok negatívum ellenére sem tudok rá "haragudni", hiszen ez csak egy játékszer, ami minden hibája ellenére ingen kedves lett számomra. Reméltem, hogy nem így lesz, mert akkor nyugodtan leírhatnám, hogy ez volt az első és az utolsó is a gyűjteményemben, de tartok tőle, hogy követni fogja még pár darab.

Az öcsi és a bátyó
Matchbox Superkings: K-70 Porsche Turbo
Nem finomkodták el a részleteket
A beltere nem tartogat sokkal több részletet, mint kisebb testvére
A hátsó lámpasor külön műanyag elem
Ezért a motortérért kár volt. A spoiler alatt nem ilyen rossz a fényezés, csak nem vettem észre azt, amit a doboz engedett ki magából és ott landolt.
Hatalmas embléma és felirat
Ebben a dobozban lakik
Dummy is szereti a Porsche-t
A bütykölés sem idegen tőle

3 megjegyzés:

RÁJEN írta...

Porsche jó, Dummy jó, minden jó. (Én pont ma jutottam hozzá végre a lego zombihoz.) Még a rendőrt ajánlom a SK Porschéból, nekem az van meg, szeretem nagyon. És annak "kilinccsel" nyílik az ajtaja!

porsche írta...

A zöld is kilincses, mindkettő felkerült már a listámra ;-)
(Én még egy ápolónő, bohó, búvár, afro frizus és pantomimes ötöst szeretnék.)

pittlaren írta...

Nekem a zöld van meg. Kilincs ide-vagy oda, ez a bordó jobban tetszik:-)