2010/08/11

Matchboxon kívüliek: Norev Porsche Boxster S

Egy Norev Porsche Boxster S már szerepelt itt, mint a Porsche Dealership Garage egyik tagja, ami a felfrissített modellt mintázza. A Norev MiniJet sorozatában helyet kapott az első változata is, amit szerencsémre dobozában sikerült fellelnem. A dobozos és a szalonhoz csomagolt változat között a karosszéria apróbb eltérései mellett pár különbség figyelhető meg. A külön kapható változat felnijei krómozottak, valamint fém alváza van, ami az újabbról nem mondható el. A vászontetejük is különbözik, vagyis a régebbi típuson a kemény tető van fent. Elvileg ugyanolyan rögzítése van, mint az újnak, azonban nem sikerült lepattintanom, eltörni pedig nem szerettem volna, így hagytam a helyén. Ezáltal el kell hinnetek nekem, hogy a beltér kidolgozása nem kevésbé részletes, mint a sárga esetében - ami az első linken megtekinthető. Az extra felnik tükrében nem egy fapados Matchbox-ot tettem mellé viszonyítási alapnak, helyette inkább a 2004-es, a Superfast 35-ik évfordulójának idején kiadott verziót választottam. Nagyon nem ragozom túl a dolgot, egyértelműen látszik, hogy kenterbe veri a Matchbox változatát, de érdemes figyelembe venni, hogy árfekvésben és méretben is felette áll. Inkább a mai Siku modellekhez tudnám hasonlítani, de azok is csak méretükkel érnek fel vele. Noha nagyon tetszik, de mivel nálam a Matchbox méret a befutó, így a kedvenceim között nem az első helyen áll, de a franciák által megmintázott Boxsterek esetében a Majorette okozta csorbaságát szépen kiköszörüli.

A sárga az újat, az ezüst a régi Boxster-t mintázza
Hátul nem sok minden változott
A korábbi példány alváza még fém volt
A Norev ellen kénytelen voltam egy Superfast sorozatú Matchboxot bevetni
A Norev-en finomabbak a részletek, a lökhárító eltérése és a dupla kipufogó az S modell kuriózuma
A tető elvileg levehető, de nekem nem akart lepattanni, nagyon feszegetni pedig nem mertem
Norev Porsche Boxster S
MB-56 Superfast Porsche Boxster

Nincsenek megjegyzések: