2010/08/21

Matchbox MB-32 Superfast Lincoln Navigator

A Lincoln Town Car bemutatója kapcsán Joe már megemlítette a Ford Expedition és a Lincoln Navigator rokonságát. Tette mindezt úgy, hogy tulajdonképpen azon post első bekezdését simán átmásolhatnám ide, mert az jól körülírja az autót. Tulajdonképpen egy minden földi jóval ellátott Expedition, ami az 1998-as modellévtől kapható. Jelenleg a harmadik verzió fut belőle, ám számunkra a második generáció a lényegesebb, ugyanis a Matchbox azt a generációt mintázta meg. Nem egy gyakran bevetett modell, a 2005-ös MB-20-as kivitel Amerikai megjelenése utáni évben MB-67-ként felbukkan a nemzetközi piacon is. A 2008-as MB-41-es számú verzió már szintén csak Észak-Amerikának érhető el, amiként a következő és egyben búcsúzó MB-40 is. Közben persze mellékvágányokon is kiadták, pakkokban és a Superfast sorozatban is találkozhatunk vele. Jelen darab is az utóbbi, 2006-os sorozatának egyik tagja, aminek nagyon tetszik ez a valamilyen pasztell árnyalatú színe - de az abszolút favoritom az MB-41-es. Kidolgozása semmilyen kívánnivalót nem hagy maga után, szép részletes modell. Ami érdekeset ki tudok emelni, az az ablaktörlők a fém kasztniból való kialakítása, illetve a vonóhorog helyének ügyes elrejtése és a hátsó rendszám alvázból való kialakítása - régebben több ilyet láthattunk. A beltere is szépen kidolgozott, a csomagtartót is megtömték, ám jelen esetben nem csomaggal, hanem egy harmadik üléssorral. Mivel megszokott egy ilyen luxus városi terepjárón a nagy felni peres gumival, így szerintem a szokásos Superfast kerék nagyon jól mutat alatta. A Bamca oldalán található egy kis kuriózum is e modellről, mégpedig a Matchbox Navigator-ának prototípusáról készült kép, ami egy Ford-ot mintáz. Vajon miért vetették el a Ford verziót, és miért lett helyette inkább Lincoln? Talán mert a Matchbox általában a legmagasabb felszereltségi szintben ábrázolja a megmintázott autókat?

Egyenesen a gettóból
A csomagtartót a harmadik üléssor tölti ki
Szerintem kifejezetten jól állnak neki ezek a kerekek

6 megjegyzés:

Andrew0807 írta...

Hetedik üléssor?

pittlaren írta...

Sötétebb színben tipikus FBI autó lenne :-) Az ajtókeretek festése nekem kimondottan tetszik, bár egy piros/fekete kombót jobban tudnék értékelni.

porsche írta...

Andrew0807: Pedig igyekeztem nem felcserélni a harmadikat a hetedikkel, ami a szövegben sikerült is ;-)

pittlaren: FBI-ék inkább Suburbanokat használnak, ebből inkább gettócirkáló csiholható.

Tommi írta...

Fridinek van ilyen. Én láttam is már kóricálni vele BP-n

Sam. Joe írta...

Bezony!

Bog Zoo írta...

A Caddy Escalade mellett ez a kedvenc SUV-om.