2010/09/03

Matchboxon kívüliek: MC Toy VW 1300

Autótörténelem ügyben nagyon könnyű dolgom lesz, mert a Bogár örök és elpusztíthatatlan, volt is már itt párszor – link egy korábbi VW Bogár tartalomra nagyjából találomra – és egyébként is mindenki ismeri. Ahogy Pósalaki Bácsi mondaná: „Ugorgyunk!”

A Maisto az a kínai gyártó, melynek időnként nagyon el tud sülni a keze kisautó ügyekben, bár iszonyú szemetet is tudnak kitolni magukból, mi gyakran evangelizáljuk e lapokon a jobban sikerült darabokat, mert ezért a pénzért, nem csak gyerkőc kezébe tartjuk őket jónak. (Azt hiszem ma bevettem valami képzavarserkentő tablettát.) Az MC Toy meg az ő jogelődjük, mely arról híres, hogy időnként gyanúsan Matchbox-közeli dolgokat produkált, a kerék mintázatokat tekintve legalábbis mindenképpen, mely hagyományt aztán a Maisto is tovább vitte. Mi több, valahol azt is olvastam, hogy az „MC Toy” nevében az első két betű jelentése „igazából” a „Matchbox Copy” – kb. Matchbox Koppintás. (Igen, ez szerintem találó és vicces is.)

A mai dózis VW Bogár azonban egyértelműen nem Matchbox kópia. Hogy mennyire saját kútfőből való, azt nem tudom, de teljesen meggyőzően mintázza meg az 1967 utáni Bogarat. Még azt is megkockáztatom, hogy sokkal patinásabb márkák – rólatok beszélek Majorette és Corgi –, sokkal bénábban oldották meg ezt a feladatot. Sőt! A számos Matchbox Bogár értelmezés között is van sokkal bénább.

MC Toys VW 1300. Az igencsak alacsony ázsiójú, ázsiai gyártónak szemlátomást elsült a keze.
Szerintem teljesen korrekt, az övvonal alatti ezüst csík annyira jelentéktelen, hogy szinte fel sem tűnik.

5 megjegyzés:

RÁJEN írta...

Teljesen korrekt kisautó,és persze nekem is megvan. (Erről jut eszembe, az Autómániában láttam Maisto Chrysler Sebring kabriót, nem nézett ki rossul.)

Ferenc írta...

Fura, a bogár életben kedvencem, de modellben, játékautóban annyira nem. Csak azért van belőle 1 1/72-es Hongwell, és egy 1/87-es Schuco, mert az ismerős lányok hiányolták a gyűjteményemből.:o)
Viszont van egy MC Toys Lancia 037-esem, amit felújítottam. Eredetileg citromsárga volt, amiről körömmel le lehetett pattintgatni a festéket. Kapott egy tűzpiros fényt, és egy nagy méretű sokküllős MB felnit. Legjobb egy 8 lyukú felni lenne alá, de eredetileg is az volt a baja hogy irtózat széles a kaszni ezekhez a kerekekhez, a 8 lyukúhoz is, és az eredetihez is.
Még a Range Rover új felni is határeset alá.

Névtelen írta...

Nekem ugyan ez van meg, csak az Maisto. Csak az alufelnis, meg elől ültetett, kitűnő rugózással:
http://matchboxesmas.blogspot.com/2009/02/matchboxon-kivuliek-maisto-volkswagen.html

Charlie Brown írta...

Ez egy igen jól eltalált arányú bogárkasztni! A maga puritán festetlenségében a régi MBket idézi, főleg ezzel a kerékkel. Tetszik!
Az az ezüst csík nagyon is rendben volna az övvonal alatt, az eredetin egy kb centi vastag alu díszléc fut ott, sajnos a modellen nem találták el igazán sem az ívét, sem a hosszát, kicsit még vékonyabb is lehetne, de az igyekezet azért méltányolandó :)

(ps. miért gondoltam én, hogy a Maisto az vmi egykor szebb napokat látott, mára félgyagyiba lecsúszott olasz márka?!)

Sam. Joe írta...

Bog Zoo: Kicsit se bánnám, ha a Matchboxnál is elővennének ezt-azt a ládafiából és egy-egy jól sikerült modellbe új életet lehelnének. A tiédnek nem tetszik a kereke, mintha túl kicsi, de túl széles lenne.

Charlie Brown: Nem a Buragora gondolsz? Jó, vicc volt, ne üssetek! 8-)