2010/10/16

Matchbox MB-65 Truck Camper

Az 1999-es évben elég sok "márkátlan" jármű szerepelt a Matchbox kínálatában. Van köztük jól sikerült darab, de akad pár bizarr, műanyag jármű is - érdemes végignézni a kínálatot. Jelenlegi, kicsit viseltes állapotú páciensem a jól sikerültek közé sorolható, ami a Truck Camper névre hallgat és egy lakóautót mintáz. 1998-ban alkották meg, a rá következő két évben - MB-53 majd MB-41 -, valamint 2006-ban volt még kapható a normál sorozatban, persze pakkokban közben és utána is felbukkant. Ránézésre egy tipikus amerikai lakókocsi, egyértelműen nem is tudnék rá márkát mondani , nagyon sok hasonlóan kinéző modell van. Ettől függetlenül a kialakítása jól átgondolt, szépen kivitelezett. A jármű alsó fele bordázott, ahol számos kis ajtócska található, normál ajtó csak a vezető oldalán van, jobb oldalon csak a középső, nyitható ajtó kapott helyet. Az ablakkeretek jól ki vannak emelve, hátul a két oldalsónál jól kivehetőek, hogy csúsztatva nyílnak. A tetőre felkerült egy klímaberendezés is, ahova egy létrán keresztül juthatunk fel, ami rendesen beletakar a hátsó lámpába. Az alvázból alakították ki a hűtőrácsot, valamint kapott vonóhorgot is. Szerintem az alvázból megoldhatták volna a belteret is, de nem tették, külön műanyag elem, amiből elöl egy műszerfal kormánnyal és két ülés került kialakításra. Lakóautó lévén a hátsó fertály az izgalmasabb, tekintve, hogy a nyitható oldalsó ajtó elég nagy betekintést enged oda. Mindjárt szembe van az ajtóval egy négyégős gáztűzhely, ami mellett egy mosogató kapott helyett. A többi bútorzatra már nem nagyon fordítottak gondot, ugyanis hátul keresztben csak egy ülőrész van, szekrény vagy asztal nincs. Ami picit bezavar a képbe, az a két oszlop, ami a szegecs tulajdonképpen. Szerintem szebben is megoldhatták volna azok kialakítását. Összességében egy jól átgondolt kisautóval van dolgunk, ami jó játékszer, szerintem még ma is megállná a helyét a kínálatban és méltó elődjéhez.

Egyszerű, de mutatós dekorációt kapott
Átlagos lakóautó arc, a kelleténél picit nagyobb ablaktörlőkkel
Tetőcsomagtartó híján a létrának nem sok haszna van
Nyitható ajtó, amire manapság nem igen van példa
Az ajtó mögötti tűzhely és mosogató

Nincsenek megjegyzések: