2011/04/28

Átalakítás: Matchbox Chevy K-1500

Anno hozzájutottam egy leharcolt Matchbox Chevy K-1500-as pickuphoz, amihez az átalakítási tervem már rögvest akkor meg volt, amikor kézbe vettem: kis, azaz normál hasmagasságúra alakítani, Convoy kerekekkel. Miután darabokra szedtem, akkor eszméltem rá, hogy túl kicsi a karosszéria azokhoz a kerekekhez, mind átmérőileg, mind nyomtávilag - utóbbin mondjuk lehet segíteni. Körbenézve a donorjelöltek között, megakadt a szemem a Matchbox Car Transporter már felépítmény nélküli alvázán. Megdöbbenésemre tökéletesen passzolt minden tekintetben - nyom- és tengelytáv -, ráadásul elég jó állapotúak maguk a kerekei is. Az eredeti alváz kimagasító részeit lefűrészeltem, utána pedig elkezdtem hozzáigazítani az új segédalvázat. A négy alvázdarabot takonyágyúval illesztettem össze, amint a végén a tengelyeket is azzal rögzítettem. Amíg a festék száradt, addig kicsit polírpapírral és Szidollal átcsiszoltam a szélvédőt. A végeredmény olyan lett, mint amire számítottam, szerintem nagyon dögösen néz ki így.

A kiindulási alap
Egyből tudtam, hogy kisebb kerekeket fog majd kapni
Eredetileg ilyen volt az alváz
A tengely és a nyomtáv első ellenőrzése
Volt mit eltávolítani a fém alváz elejéről
Már látszik a végeredmény
Innen még hiányzik a középső rész
A kész alváz
Négy részből jött össze
Ennyire sikerült eltüntetni a bukócsövek nyomait
A hátsó kerekeknek kellett egy kis helyet csinálniJól áll neki ez a hasmagasság
A szélvédő is kapott egy kis masszírozást
Egész más kinézete van a bukócsövek nélkül
Matchbox Chevy K-1500 Car Transporter :-)

8 megjegyzés:

admen írta...

Na ez már valami!!! Grat. Az én türelmem az ilyen pepecsmelóhoz nem elég...

Sam. Joe írta...

Remek példája annak, amikor a kevesebb több. Az eredeti egy csicsás borzalom, míg az átalakított végeredmény szerintem teljesen korrekt és valószínűleg sokkal többeknek is kéne. Szép munka!

Tommi írta...

Aztak***a!

porsche írta...

Köszi fiúk ;-)

RÁJEN: Nekem a türelmem csak a festésnél szokott elszállni.

somytomy írta...

Nekem általában ott akad el minden porjekt, hogy nincsenek elfekvő alkatrészeim. Amúgy szép lett, nekem is sokkal jobban tetszik így. (anno én is gondolkoztam hasonlón egy Majorette-tel kapcsolatban, de a fentiek niatt lemondtam róla)

pittlaren írta...

Grat, nagyon szép lett!

porsche írta...

somytomy: Szerencsémre anno kaptam egy cipősdoboznyi roncsot, meg néha levadászok egy két donort, sosem lehet tudni.

pittlaren: Neked is köszi.

Névtelen írta...

Jól sikerült darab, kár, hogy szinte mindenki bigfootként, meg más hasonló borzalomként képes gondolni egy pick-upra. Szerencsére vannak ellenpéldák is. Ez a szürke viszont nagyon "szürke", valamilyen vöröses, barnás, vagy sárgás színnel jobban mutatna.