2011/05/25

Matchbox MB-44 Ford Probe - UPDATE

A Matchbox egyik rút kiskacsájáról, a Ford Probe-ról már olvashattatok korábban egy átfogó beszámolót. Az én kezeim között az 1996-ban napvilágra kerülő lila színben pompázó színvariáció fordult meg, amiről egy másodpercig sem fordult meg a fejemben, hogy megtartom - ez is eladó kisautós pakkban volt.

Amellett, hogy a lila szín nem tartozik a kedvenceimhez, a tovább passzolás mellett maga a kisautó kivitelezése a ludas. Nekem is az a a véleményem, hogy igencsak távol áll a tökéletes másolattól, akárhonnan is nézzük. Pedig azért a gondosságra való törekvés csíráit megtalálhatjuk rajta. Ilyen többek között a hátsó ablaktörlő léte, amit két részből kellett összehozniuk. Vannak tükrei, díszléce, kivehető a magasra húzott küszöb vonalai, amik a lökhárítók sarkaiban végződnek. A belterére abszolút nincs panasz, az a legjobban sikerült része. A körbe üveges hátsó traktust tényleg nem tudták visszaadni, igaz az akkori technológiájukkal - manapság jóval aprólékosabban dolgozzák ki a részleteket, illetve azokat gazdagabban tampózzák - nem is tudom, hogy hogyan tudták volna ezt szépen abszolválni. Ettől függetlenül persze hiba, de ha nem látok az eredeti autóról képet, akkor ez fel sem tűnik. Olyan, mint ha az is ilyen lenne. Mindezek tükrében még nem is lenne egy elcseszett modell, ha nem olyan lenne a hátulja, mint amilyen. A hátfal közepén levő nagy négyzetes alakú sík felületre szerintem nincs mentség, nem hiszem el, hogy azt tényleg így gondolták. Esetleg ráfoghatnánk az öntőformát készítő iparosra, hogy pont nem tudta befejezni a munkaidő lejárta előtt, így ő hazament, másnap meg leadta, mint kész munka, de négy év alatt csak feltűnt volna valakinek, hogy valami nem stimmel. A színválasztás, a dekoráció mintája és a felni csak a hab a tortán, mintegy megkoronázza e "remekművet".

Szerencsére nem sok hasonló modell található a Matchbox kínálatában, ami ennyire a "nem jött össze" kategória. Emlékezzünk rá, hogy innen hova sikerült felfejlődnie a kedvenc kisautóimat készítő cégnek!

A szélvédő pozícióját leszámítva az eleje egész normálisra sikeredett
Végül is a Halálos iramban első részében is hasonló dekorációkkal találkozhattunk. Igaz ott sem szebbek.
Egy NASCAR verda csupasz feneke kombinálva egy dragster fékezőernyő tartójával?
A beltere sikerült a legjobban, de a műszerfal és a szélvédő találkozása hagy némi kívánnivalót maga után

1 megjegyzés:

Tommi írta...

Azóta hozzám került. :-)