2011/10/18

Átalakítás: Matchbox Peterbilt Cement Truck

A legutóbbi átalakításom óta lefolyt pár liternyi víz a Dunán, így nekem is egyre inkább sikerült magam túltenni a "megrázkódtatásokon". Teljesen új irányt véve fogtam bele a további átalakításokba, a rodot úgy ahogy van elajándékoztam és az addig elkezdett munkáimat is félretettem. Egy leharcolt kukásautó - Matchbox Refuse Truck - és keverődobját vesztett Peterbilt teherautó házasságán kezdtem el filózni. Már az elején kompromisszumra kényszerültem, ugyanis eredeti terveimben a három tengely és a Colectomatic működőképessége lebegett a szemem előtt. Ez csak úgy működhetett volna, ha köztisztasági munkások létráról dobálják be a szemetet a "raktérbe". Így csökkentenem kellett a tengelyek számát. Tulajdonképpen a kukás autót a fülkétől hátrafelé egy az egyben felhasználtam, míg a betonkeverőt csak a fülkéig - az alvázat kicsit tovább. Sajnos a két alváz vonala nem lett teljesen vízszintes, de ez összeszerelve már nem nagyon látszik. Nehezítésképpen a Peterbilt bal lámpával sem rendelkezett, amit egy másik roncs jobb lámpájával pótoltam, persze miután mindkettő kis konzolját lereszeltem. Kis igazítások után már csak egy gyors festés, majd összerakás kellett, hogy kész legyen. Tekintve a konténer állapotát, nem egy szalon állapotúra darab megalkotása volt a célom, de szerintem ez látszik is a képeken.

A két alváz találkozása
Ennyivel lett hosszabb ...
... a végeredmény
A tengelyek száma kettőre csökkent
A kis piros pöcök jelenleg is mozgatható, ...
.. tehát a Colectomatic továbbra is működik

3 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

Hát ez bizony faxa!

Zsolt_T3 írta...

Ez tényleg jó lett! Grat!

Andrew0807 írta...

Nekem is igen tetszik.