2011/11/28

Matchbox TP-113 Porsche Turbo and Caravan, Matchbox TP-122 Porsche Turbo and Glider Trailer

Nem is olyan rég sikerült teljessé tennem a Matchbox kínálatában levő Porschés Twin Pack gyűjteményemet - legalább is én többről nem tudok. A leginkább vágyott, a TP-113-as szett került hozzám utoljára, amiben a gyerekkori darabom festését magán viselő Porsche mögé egy Caravan utánfutót köthetünk - utóbbi bemutatójakor tettem is róla említést. Nem a leggyakoribb felállás ez a való életben, de nem is példa nélküli. A szokásos fehér szín mellé barnás narancsos dekorcsík került a lakókocsi aljára, benne egy feltételezhetően típusmegnevezésnek szánt Mobil 500-as felirattal. Az ajtó színe ehhez passzolóan barna lett, valamint az alváz sem maradt csupaszon, azt feketére mázolták. A másik, vitorlázógépet vontató szett sem újdonság nálunk, hiszen a citromsárga kivitelt már korábban mutattam, az mellé társult be az emberi külsővel megáldott darab. Mint az előző esetben, a Porsche most is egy, az 1-75-ös sorban futó példány színét viseli magán, aminek dekorációjához tökéletesen passzoló festést kapott a Glider Trailer is. Nem mellesleg a vitorlázó egy sokkal elfogadhatóbb fehér színt kapott.
Nem egy tipikus párosítás
Kívül és belül is világos színt kapott
A futó alváza a Porsche színében pompázik
Kétségtelenül jobban mutat ebben a kék összeállításban
Hatalmas embléma, hogy a vak is lássa milyen autó is ez
Összeszerelésre készen
Repülésre készen
Egy anyának, egy apának
Matchbox TP-113 Porsche Trurbo and Caravan
Matchbox TP-122 Porsche Turbo and Glider Trailer
A sárga tulajdonképpen Trailers és nem Twin Pack (neten talált kép)
Matchbox MB-03 Porsche Turbo (1989)

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jó kis TP! A kék felállás nekem is meg van. Teszek is egy jó képet a fórumra mindjárt.. :)
varadyg

Gábor Vida írta...

A fekete 911 nekem is megvan, bár kissé ütött-kopott. A nem fekete festések lekoptak róla, és a fekete is sok helyen hiányzik. Sajnos gyerekkoromban alkoholos filccel pótoltam a fényezést + az ablakokat is lesötétítettem. Így kapta meg a fiam. A nyáron letakarítottam róla a filcet, és lefújtam feketére. Az ablak kicsit matt lett, és nem is tűnt el tökéletesen a filc nyoma, a festés viszont szépen mutatott. Egészen addig, míg a játék, és a pakolások (ömlesztés) hevében újra le nem kopott.
Azt sose tudtam, miért van rajta vonóhorog, de így már érthető :)Ö

Zsolt_T3 írta...

Az én kékem Trailers nevezetű csomagban van még és nem TP-ben. De hamarosan kibújik belőle! :)

Bacsi írta...

A sárga festésű szett nekem is megvolt, de hát a felelőtlen gyerekkor. :)

pittlaren írta...

Lakókocsival érdekes párost alkot:) Legjobban a kék tetszik, a sárga ööö...igényel némi kompromisszum készséget:)

Névtelen írta...

"...Nem is példa nélküli."
Ez nekem is eszembe jutott a vonóhorog miatt, emiatt anno rákerestem az Autókatalógus c. kiadványban, ahol minden év autótermését lehet végiggusztálni, és a hátulján minden kocsiról műszaki adatok találhatók. Ott szerepel a legnagyobb tömegű utánfutó rubrikája is.
Nos, a Porschénél, azaz a 911-nél - milyen meglepő - nem volt semmi, hisz a kocsi annyira kicsi és könnyű, hogy vontatni max. egy bevásárlókocsit lehetne vele. (A Cheyenne más persze, de az akkor még nem létezett.) Viszont a Mercedes SL-el lehet vontatni, legalábbis a korábbival, méghozzá másfél tonnásat!
De az ellenkezőjére is van példa: a Rolls-Royce-nál szintén semmi sincs, pedig a tömeg és a teljesítmény alapján akármekkora lakókocsit is elvontathatna vonóhoroggal, akár a világ végéig! De persze az hogy nézne ki?!:)

Sam. Joe írta...

A 911-es Porsche után kötött lakókocsi tulajdonképpen egy önbeteljesítő jóslat, hogy egyszer a Top Gear-es istenségek úgyis megcsinálják ezt, hogy aztán a lakókocsi szilánkosra törve végezze... 8-)