2011/09/29

Matchbox MB-40 Ford Transit Police


Nem, nem ittam semmit, a tűzoltósági gúnya ellenére ezt is Police-nak hívja a tudományos Matchbox Ford Transitológia. A múltkori, arkansasi Majorette Csirkével ellentétben az ezen lévő London Fire Brigade (Londoni Tűzőrség) embléma, még autentikus is. Ne vágtassunk előre ennyire, haladjunk szép sorban!

A tudományos Transitológia alapjait ebben a postban fektettük le, tekintve egyaránt az eredeti gépjármű generációit, és a Matchbox feldolgozásokat is. A „vigyori” Ford Transithoz ebben a postban érkeztünk meg, egy NRFB, civil darab bemutatásával. Az első mundéros „vigyori” ez a rendőrségi egyenruhába bújtatott darab volt e lapokon – melyről Rájen óta tudjuk, hogy „Szolgál és Svéd”. Tulajdonképpen ekkor szembesültem vele, hogy a megkülönböztető jelzést viselő – mondom viselő és nem csak rá van festve – „szmájli” Transitok közül ez az ék alakú fényhidas verzió és ezen kívül létezik még egy szögletes és egy V-alakú megkülönböztető jelzést viselő kivitel.

Nos, most érkeztünk meg az utóbbihoz! Ebből amúgy olyan irtózatosan sok fajta nincs, mindössze ez az egy tűzoltósági jármű készült ilyennel. Mindössze egyetlen évig, 2000-ben volt a brit 1-75 széria tagja, szóval olyan nagyon nem is gyakori. Érdekessége, hogy bár a Londoni Tűzőrség színeibe öltöztették, a kormánya a bal oldalon van. A „szmájli” Transitok közül amúgy szerintem ez az egyik legpofásabb, mert nagyon szép, részletes a festése és a méltán népszerű, nyolclyukú (8-dot) kerekek laknak alatta. London tűzoltói biztosan használták ezt a Transit generációt, bár a kép amit találtam az eredetiről, köszönő viszonyban sincs a Matchbox festésével – igaz ez egy tűzvizsgáló járműve.

Bevallottan gyengénk a kisáruszállító, szóval lehet, hogy elfogult vagyok, de ez a Transit szerintem az egyik legszebb ilyen. Már csak a szögletes fényhidat viselő verziót kéne bezsákolnom.
(Mint a mellékelt képeken is jól látható, két darabom is van belőle, szóval ha valakit érdekel egy ilyen, akkor megtalál a részletek ügyében a szokott csatornákon.)
 Ford embléma elől és hátul, sőt még Transit felirat is.
 Ezzel a festéssel és fényhíddal mindössze egyetlen évig kínálták a brit 1-75 sorozatban.
Mondtam már, hogy "támogassuk a fényhíd-ipart"?

2011/09/28

Matchboxon kívüliek: Hot Wheels '32 Ford Delivery - UPDATE


Azt hittem, hogy már a múltkor megtaláltam azt a 32-es Ford kisáruszállítót, aminek nem lehet űberelni a festését, erre most ott vagyok, hogy nem tudom eldönteni, hogy melyik tetszik jobban. Az előző vagány, simán elmenne egy spéci autóalkatrészekkel rőfölő üzlet rohangászós autójának, ez meg a barna és pezsgőszínnel olyan, mintha drága csokoládékat forgalmazó bolt áruszállítója lenne. Közben még pirosfalú kerekek sem tűnnek túlzásnak rajta. Másként klassz, de ez is nagyon klassz. A South Texas Diecast Collectors szerint amúgy 2008-as kiadás és az „All Stars” szériából való.

 Pezsgős-csokis lángnyelvek. Tulajdonképpen irtózatosan giccsesnek kéne lennie, de valamiért minden porcikájában zseniálisnak látom.
 Még a pirosfalú kerekek sem verik agyon.
 Na, ez már nem olyan pocsék öntvény, mint a másik!

2011/09/27

Matchbox MB-14 Dodge Charger

A Matchboxnál már a 2005-ben megjelenő Dodge Chargerrel egyből megalkotta pályafutása legszebben kivitelezett darabját. Egy nagyon dögös szedán lett a végeredmény, ám a Mattel műhelyében is érezhették, hogy a név kötelez, ezért 2008-ban egy jóval kihívóbb kivitelt dobtak piacra. Az izomautók fénykorában divatos, rikító zöld színt kapott, amit feketére festett motorháztetővel dobtak fel. A végeredmény szerintem elég megosztó, én is nehezen szántam rá magamat, hogy beszerezzem ezt a változatot, de minél többet néztem, annál inkább kezdett tetszeni. Igaz az ajtókból még mindig több van a kelleténél - ám szerencsére egy másik klasszikus típus feltámasztásánál ezt a hibát már nem követték el -, de ez a szín teljesen kiragadja a forma mellett a szedánok szürke dzsungeléből. Ebben partner a felni is, amit szintén jó választásnak tartok a Matchbox részéről.

A hatvanas-hetvenes éveket idéző szín és dekoráció
Kétségtelenül kirí a tömegből
Az emblémák sem maradtak le s csomagtérajtóról
Matchbox MB-14 Dodge Charger

2011/09/24

Matchboxon kívüliek: Majorette No. 285 – Jeep Cherokee Limited Sheriff


Teljesen meglep engem is, hogy már több mint egy éve volt, hogy megénekeltem a Jeep Cherooke nagyszerűségét – ami azt is jelenti, hogy ez alkalommal kihagyhatom a típusismertetőt. Akkor kijelentettem, hogy ha elém veti majd magát a megkülönböztető jelzésekkel ellátott verzió, akkor bizonyosan nem fogok ellenállni neki. Arra nem számítottam, hogy ez meglesz, csak éppen más gyártótól.

Neve? Száma?
A Csirke először az 1990-es Majorette katalógusban bukkan fel, itt még civilként, a tetején csomagtartó trónol, két szörfdeszkával és a neve Cherokee Limited. Ennek a verziónak a száma 224. Vele egy időben mint 285 debütál a Cherokee Sheriff, az én példányaimtól eltérő festéssel. A két verzió amúgy teljességében ugyanaz, csak a festés és a tetőn lévő objektum különbözteti meg őket, így a Sheriff alvázán is a 224-es számozás olvasható. A kék nózijú verzió az 1992-es katalógusban bukkan fel, hogy 1994-ben visszatérjen a premierverzió a katalógusba, majd 1999-ben jön az Arkansas State Police változat, hogy 2001-ben megint visszatérjen a premierverzió. Ugyanebben az évben jön egy Emergency feliratú piros, tűzoltósági változat is, szóval elég hosszan szerepel a kínálatban. A 2002-es katalógusban még ott van a piros, szintén 285-ös számú verzió, aztán már csak two packban mutatja magát, utána kötött tartállyal.

Ebben az ilyen-olyan változat fejtegetésemben az a szép, hogy közel sem biztos, hogy bármi köze van a valósághoz, amit egy kis kitérővel magyaráznék. Ez a két indián Rájen kolléga rezervátumából származik. (Ezeket pont nem találom nála, ami vagy azt jelenti, hogy nem írta meg, vagy azt, amit régen tudunk, hogy a blog.hu keresője nem ér egy kalap szuperfoszfátot sem.) Nála megtekinthető a premierverzió festése is, érdekes módon sárga fényhíddal, ami az én Majorette katalógusaimban nem lelhető meg, mindenhol piros ez az alkatrész. (Nem lehetetlen egy utólagos csere, de nem tartom valószínűnek, egyszerűen túlságosan is feszül ez a kis darab műanyag a helyén ahhoz, hogy egy eltávolítást szilánkos törés nélkül elviseljen.) Mi több, van neki katonai álcafestésű Csirkéje is, ami szintén nem szerepel az én Majorette katalógusaimban. Szóval simán lehet, hogy csak Jean-Pierre Majorette katalógusszerkesztő volt lusta lefotóztatni az aktuális verziókat és elővette a ládafiából a régi képeket az új katalógushoz. Az viszont biztos, hogy a Majorette Csirke jó sok változatban készült.

Támogassuk a fényhíd ipart!
Ezer és egy alkalommal leírtam már, hogy a megkülönböztető jelzés nélküli rendőrségi – mentő, tűzoltó, stb. – jármű olyan, mint kívülről nyalogatni a lekvárosüveget és alapvetően nem szoktam ilyesmit vásárolni. Hát, kedves gyártók, tessék itt a megoldás! Majorette-ék nemes egyszerűséggel rögzítik a fényhidat – illetve a civil verzió esetében a tetőcsomagtartót. A tetőn és belül a szélvédő anyagát adó műanyagon van egy téglalap alakú lyuk, amibe egy 90-fokkal elfordított horonnyal kapaszkodik az, amit a tetejére szánnak. Az összerakáskor beillesztik, elfordítják 90 fokkal és ottmarad. Ennyire egyszerű. Most komolyan, én tudom, hogy új szerszámokat készíteni a civil verzióból a rendőrséginek nem olcsó, de lyukat vágni talán nem olyan borzasztóan lehetetlen és drága. (Mondjuk, ha a jelenlegi „védjük meg a gyerekeket maguktól, nehogy gyerekek legyenek” szabályok miatt ma már nem lehet ilyen csingilingi alkatrészeket csinálni egy kisautónak, akkor nem szóltam.)

Elkalandoztam! A lényeg, hogy értékelem ezt az apró részletet, hogy megvan. Mint ahogy azt is, hogy a hátsó ajtó nyílik a kis gyöszökön. Rájen nem sokat játszhatott velük, az egyiken úgy kellett kifeszegetni az ajtót, hogy le tudjam fotózni. Szerethető részlet még a szélvédő anyagából készült első lámpa is, igaz így pont a Cherookera jellemző fényszóró kialakítás, mint apró részlet eltűnik.

Melyiket szeressem?
Kézenfekvő az összehasonlítás a két gyártó Csirkéje között, még akkor is, ha a Matchboxnak kettővel kevesebb ajtaja van. A Majorette hátsó működő ajtaja ellenére a Matchbox nekem jobban tetszik a részletesebb kidolgozása miatt – a rücskös Convoy kereket nem is említem, az köztudottan a gyengém –, ugyanakkor a Majorette megoldása is kedvemre való. Ha egy tízes skálára kéne őket helyezni, akkor a Matchbox a 8, a Majorette a 7.

Azt hiszem figyelni fogom a tűzoltósági, meg a katonai változatokat. Kellenek!

 A kisautók fotózásában az a jó, hogy apró részletekkel csak a képeken szembesül az ember. A premierváltozat utáni verziónak komoly folytonossági hiányosság mutatkozik a lökhárítóján. El sem tudom képzelni, hogy ezt hogy a bánatban sikerülhetett ilyen művészien kitörni!
 Fényhíd, Sheriff csillag és felirat. Az osztályterem császára 1992-ből.
 Hívja a 911-et! A hátsó ajtó nyílik, a vonóhorog a szokásos robusztus Majorette megoldás.
 Így rögzítették a fényhidat. A képen nem A Kéz látható. A vonóhorogtól balra az a kis műanyag kinövés a kipufogó akar lenni. Ezt is a fotón szúrtam ki.
 Másik festés, sokkal kevesebb sérüléssel.
 A kék csíkban a 911-es felirat szemészeti tesztnek is elmenne. A western stílusú Sheriff felirat büntet.
 Aszongya: Arkansas State Police. Ködben, éjszaka, távolról...
...egészen hasonlít az eredetire.

2011/09/18

Mások gyűjteményei: Corgi Mini Motor Kits Zsolttól


Mostanság valahogy megszaporodtak azok a megkeresések, amikor az oldal látogatóitól kapok olyan leveleket, hogy vajon mi is lehet valami és nem utolsó sorban, hogy mennyit is érhet az a valami.

Zsolttól három kép érkezett, amiből én is annyira jutottam mint ő, azaz a világon semmit sem találtam róla a neten, beleértve az eBay-t is.




Azonnal tudtam, hogy kihez kell forduljak! A blog levelezőlistájáról Beczl kolléga - ismert Corgi szakértő - szállította a megfejtést, mert ő birtokában volt a legnagyobb tudásnak, azaz tudta, hogy kinek kell feltennie a kérdést. Idézem őt:
Utánanéztem. Elvileg nem Corgi amit látsz.
Mivel nem voltam 100%-ig biztos dologban így megkérdeztem a téma nagy öregjét Bill Manzkét.
Ő ezt válaszolta: "These were produced by a Japanese company and marketed in Europe under the Corgi brand through a licensing agreement. In other parts of the world they were marketed under a different brand. The agreement with Corgi did not last very long was it between 95-94."
Magyarul ez egy Japán cég (Asahi) – aki egyébként a másik hobbim az Airsoft által már nem ismeretlen számomra – által gyártatott és Európában Corgi név alatt forgalmazott termékről van szó, ami mindössze 1994 és 1995 létezett.
Kérésemre Zsolt további képeket is készített a kis gyöszökről:














Érdekes oldalhajtása  egy neves cég történetérnek. Engem valamiért leginkább a Choro-Q-ra emlékeztet.

2011/09/17

Matchbox MB-34 Lincoln Navigator

Idén újra bekerült a Matchbox 1-75-ös kínálatába az igencsak jól sikerült Lincoln Navigatoruk. Amint az a Superfast verziónál is írtam, viszonylag ritkán találkozhatunk vele, pedig eddig minden kivitele jó kiállásúra sikeredett. A 2011-es darab sem lóg ki a sorból, jól áll neki ez a világoskék szín, az új kedvencemmé avanzsálódott ötküllős kerekekről nem is beszélve. A szükség szerű dekorációt megkapta elöl és hátul is, utóbbinál egy kis Lincoln emblémát is csempésztek a vonóhorog helyére - először festéshibának néztem. A hátsó lámpa viszont már az új, spórolós eljárással készül, vagyis csak addig van kifestve, ameddig a hátulról való tamponozás azt engedi. Kicsit fura látványt eredményez, de majd lassan hozzászokunk, amint azt a rikítóbb színekkel is kell majd tennünk. Ezt a kis fogyatékosságát azonban érdemes háttérbe szorítani a végső kép kialakításánál, mert bőven ellensúlyozásra került már a felniválasztásnál is.

Kidolgozottsága még ma is bőven megállja a helyét
Majd megszokjuk, hogy így is lehet lámpát festeni
Szép a színe, szép a felnije
Matchbox MB-34 Lincoln Navigator

2011/09/16

Matchboxon kívüliek: Hot Wheels Workhorses - Big Rig

Végre sikerült a kezeimbe vennem teherautón után egy igazi kamiont a Hot Wheels kínálatából, amit ráadásul el is hoztam magammal% Annak ellenére kitartott az örömöm, hogy csöppet sem ez a legszebb nyergesvontató a cég kínálatában. 1989-ben debütál Big Rig néven, aminek tökéletes hasonmása ez az 1997-es darab, lényegében csak a kerekeket cserélték le alatta, még a fényezése is ugyanaz. Bár úgymond noname darab, még is látszik rajta, hogy ez egy - T szériás - Kenworth traktor, amit később egy versenyváltozaton egyértelműsítenek is. Mondhatni a Mattel kicsit előre látta a jövőt, ugyanis a nyolcvanas években még az ajtók mögött volt a kipufogó, amit sem a modellen, sem a későbbi vontatókon nem találunk ott meg. Viszonylag egyszerű a modell kialakítása, de szerencsére a hatalmas hűtőrács krómozását nem spórolták le, és belefértek még a költségvetésbe a visszapillantók és vezetőfülkén a helyzetfények is. Kapott hálófülkét, ami igencsak tekintélyes méretű, egy egész lakóautót be lehetne préselni oda. Ennek okán a kamion rendes hossza meghaladta volna a szabványos csomagolásét, így a tervezők csaltak, kicsit torzítottak rajta. A három tengely megmaradt, amikből a középső becsúszott a hálórész alá. Ettől kissé fura lesz a megjelenése, főleg ha az alváz leghátsó részébe odapréselt nyerget is figyelembe vesszük. Mondjuk mekkora poén lett volna, ha a kihúzható farkú Matchbox helikopter mintájára ezt is úgy csinálták volna meg!

Sajna nincs beltere és ezért átlátszatlanak az ablakai
Az amerikai CB szleng "anteaternek" (hangyász) hívja ezt a vontatót. Elég egyértelmű, hogy miért
Jelzés értékű ugyan, de legalább kapott nyerget
Egy, a Hot Wheels-nél későbbi kiadású Kenworth T6000-es

2011/09/15

Matchboxon kívüliek: Siku - Porsche 959

A kisautó gyűjtési mikéntje nálam sokat változott az idők folyamán, ennek hozománya lett például az is, hogy minden jöhet ami Porsche és Matchbox konkurencia. Az elején ez még nem így volt, ezért sok olyan kisautó nem került a birtokomba, ezek nagy részét a mai napig bánom. Annak ellenére, hogy idő közben mindenevő lettem, a Sikut még mindig távol tartottam magamtól, aminek főleg a mérete volt az oka. Kicsit nagynak találtam, de ez persze csak addig tartott, amíg az első újkori Sikuk közül nem került egy a birtokomba. Onnan kezdve megtört a jég, kezdtem rápillantgatni a nagy hagyományokkal rendelkező német cég termékeire is. Sajnos hamar szembesültem, hogy ár tekintetében is nagyobbak a Matchboxoknál, ami meg akkora vagy kisebb, arra ez hatványozottan igaz, szerencsére azért sikerült már jó fogást csinálnom.

A fenti okokból kifolyólag még elég szerény a Porsche felhozatalom Sikukból, viszont annak egyik fénypontja az 1987 és 1994 között gyártott Porsche 959-es egy barna verziója. A típust szerintem nem kell bemutatni senkinek, szerepelt már nem egyszer a blogon Matchbox kiadásban. Egy régebbi börze alkalmával egy turkálóban került a kezeim közé, ahol is a súlyára lettem figyelmes. Rengeteg fém van benn, amibe az alváza is beletartozik, nem csoda, hogy nem hajszálvékonyak a kerekek tengelyei. A karosszéria kidolgozása szép és részletes, amit fényezés nem fed el. Utóbbi a metálosságán kívül semmi extrát nem nyújt, de nincs is rá szüksége, extra pingálások nélkül is eladja magát. Nem Siku lenne, ha nem nyílna valamije, enne konkrétan a csomagtér ajtaját pattinthatjuk fel. A kicsi s egyenletes illesztési hézagnak köszönhetően ehhez nekem egy fogpiszkáló segítségét kellett igénybe vennem, de az idők alatt biztosan bekopna - nálam már nem fog. Sokat látnivalót ugyan nem vártam odabent, de ez a kopárság kicsit azért meglepett. Amint az is, hogy mind a csomagtérajtó belseje, mind a csomagtartó rendesen le van fényezve, tehát előbbi nem az autó összeszerelt állapotában kapott festést. Hiába no, a német precizitás.

Nagyon szép a festése
Sokunk kedvence ez a fajta Siku kerék
Nem nyílik az ajtó
Amikor még nem kellet festeni, hogy jól kivehetőek legyenek a lámpák
Nem sok mindent rejteget a csomagtérajtó
Érdekes rögzítési megoldást választottak a németek a hátsó fertálynál

2011/09/14

Matchbox MB-71 GMC Wrecker 1994 - White Rose Collector's Choice No.12

Már majdnem kifogytam a még közzé nem tett Matchbox GMC Wreckerből, ám a szerencse mellém pártolt és sikerült újabb verziókkal gyarapítanom a meglévő készletet. Ezek közül a legütősebbet tárom most elétek, ami az 1994-es, huszonnégy darab Matchboxot felvonultató White Rose kollekció tizenkettes sorszámú darabja. Mivel ez egy úgymond spéci, extra sorozat, így a benne levő járművek is gazdagon kaptak a díszítő festésből. A GMC is hatalmas, egész paneleket beborító dekorációkat kapott, a tetőn levő világítótestek kifestésével együtt. Az már más kérdés, hogy a piros alapszínből szinte alig látszik valami, mindenesetre ami látszik, az jó kontrasztot ad a fehérnek, de a fenekén levő sraffozás jön be a legjobban. Elég durva lett volna, ha az elejét is így kifestik, mint némelyik mozdonyét. Korából kifolyólag még narancs szélvédőt és Convoy kerekeket kapott, ami tovább javítja a megjelenését, nem úgy, mint későbbi Superfast kivitelénél.

Szépen ki lettek pingálva a tetőn a helyzetjelzők
Ron is 24 órában "towingol"
Nagyon feldobja a hátulját a sraffozás
Matchbox MB-71 GMC Wrecker 1994 - White Rose Collector's Choice No.12