2011/11/30

Átalakítás: Siku Volkswagen Transporter T2 No. 1.

Nem mondhatom, hogy régen szerepelt átalakítás a blogon, hiszen Snake Peti Trabija pont jókor jött, így most viszonylag rövid időn belül két patkány is szerepel a blogon. Ugyanis én is egy újabb rat-style autóval készültem. Ez alkalommal nem egy mostani bolti darabot öregítettem, hanem egy már inkább felújításra váró fémdarabot láttam el pár extrával.

Dupla szerencse
Mióta el kezdtem gyűjteni az autókat és szakosodni kezdtem a VW-kra, kialakult bennem egy birtoklási vágy egy Siku DoKa (Doppel Kabine - duplafülkés) T2 iránt. De valahogy sosem sikerült lehalászni egyet. Egy idő után lejjebb is adtam a szintet, hogy már az is jó lenne, ha egy olyat találnék amivel dolgozni kell, hogy vállalható legyen. Végül pár hónapja Rájen tett fel egy roncsot az eladó autói listájára. A szélvédő menthetetlen volt és a festése is látott szebb napokat, de ennek is nagyon örültem. Így is már jó ideje nézegettem neten valami ötletadó képet. Ám a szerencsém itt nem ért véget! Pár napra rá a Vaterán is elém került egy hasonló állapotú T2. Ez viszont egy csomagban volt és a többire nem lett volna szükségem. Miután mutattam Tomminak mondta, hogy ő ismeri az eladót és így sikerült megbontani a csomagot ráadásul még el is tudott menni érte, így nem volt postaköltség sem. Így már két Crew Cab is ott figyelt a polcomon. Annak ellenére, hogy jó ideje kavarogtak a tervek a fejemben, nem ültem egyből neki a festegetésnek. Kellett egy pár hónap míg rászántam magam, hogy elkészítsem.

Az ötletek felelevenítéséhez jól jött az a pár száz kép, amit lementettem a számítógépre, vagy csak a könyvjelzők közé került. Az érdekesség a sztoriban még az, hogy nem egy T2-es alapján hanem egy szintén Duplakabinos T1-es után készült el a minta, amit patinazöld és matt fehér lett. Természetesen rozsdamintával.

Újjáépítés
A post elején említettem már, hogy a szélvédő erősen kukaérett volt, így a teendők listájára fel is került az „újraüvegezés”. Mivel számomra ez egy elég különleges vasdarab nem lehetett kétség, hogy kell rá pár különleges extra is. Így jött az ötlet, hogy kárpitozni kéne belül. Ehhez egy vászonzsebkendőt használtam, ami szintén zöld-fehér. A fakó fehér üléssor szerkezetileg nem változott, de egy világosabb barna festéssel sokat lehetett rajta javítani. A kabint a körbe kívülről egyenként felhelyezett szélvédők tették teljessé. Itt is extraként említeném a matt feketével kiemelt ablakkeretet.

A második nagyobb extrát a platón kialakított ponyva jelentette A bordák drótból készültek, amit fogpiszkálóval feszítettem a plató falához. Erre került rá a belső kárpitozásnál használt anyagból maga a ponyva. Hogy valami tartalma is legyen sztirollapból faragtam egy szörfdeszkát.

Az utolsó újításként a napellenzőt nevezném meg. Ezt egy műanyag flakonból vágtam formára majd lefestettem híg matt fekete festékkel. Ez elég érzékeny festék, így akril lakkal fixáltam.

A kerekeket Tommitól kaptam. Ez az ékes példa arra, hogy érdemes nyitott szemmel járni, mert akár egy noname kisautógyártó is tud parádés kerekeket produkálni. Az arany festés már extra rajta, de már anélkül is bármelyik pedigrés gyártó megirigyelhetné. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy a „nagyok” erre miért is nem képesek? De ez a cikk most nem ennek a boncolgatására készül. Hanem, hogy megmutassam a legújabb kreálmányomat.

Jöjjenek a képek!
Az első rétegek.Hamar rozsdásodik.Egy kis ugrás és már itt a kész állapot.Minden részlet festveInnen látszik a ponyva rögzítéseItt pedig flakonból készült napellenző.A kárpit.Az ötletadó.

Nem véletlen a No. 1 jelzés a cikkben, ugyanis három Siku T2 készül pillanatnyilag. Úgyhogy ez a kép egy kis előretekintés. A képen már leszedtem a ponyvát, mert igazából nem voltam vele teljesen elégedett. Folytatása következik!

2011/11/29

Matchbox MB-70 Chevy Van

Idén a Matchboxnak nagyon megtetszett a rikítóba hajló zöld szín, hiszen láthattuk már a Ford F-100-on és a Porsche 911 GT3-on is egy-egy árnyalatát, most pedig egy harmadik árnyalata következik, ezúttal egy Chevy Van-ra fújva. A három közül nekem ez a zöld kisautó tetszik a legjobban, a fekete alváz és a sárga szélvédő tovább élénkíti az összképet, a narancs peremű fekete felni pedig megkoronázza mindezt. Szerencsére itt nem álltak meg és elkészítették a talán eddigi legszebb dekorációt a furgon oldalára, ráadásul vették a fáradtságot, hogy a két oldal különbözzön is egymástól. A grafika maga pedig egy snowboardokkal foglakozó cég sajátja, amely témához az extrém színválasztás nem is áll oly távol. Már csak a kódolt tűz feliratot kéne megértenem, amit a verda elejére festettek.

Jó lett a felni festése is
Igényes és részletes dekoráció
Aszimmetrikus a két oldal dekorációja
Matchbox MB-70 Chevy Van

2011/11/28

Matchbox TP-113 Porsche Trurbo and Caravan, Matchbox TP-122 Porsche Turbo and Glider Trailer

Nem is olyan rég sikerült teljessé tennem a Matchbox kínálatában levő Porschés Twin Pack gyűjteményemet - legalább is én többről nem tudok. A leginkább vágyott, a TP-113-as szett került hozzám utoljára, amiben a gyerekkori darabom festését magán viselő Porsche mögé egy Caravan utánfutót köthetünk - utóbbi bemutatójakor tettem is róla említést. Nem a leggyakoribb felállás ez a való életben, de nem is példa nélküli. A szokásos fehér szín mellé barnás narancsos dekorcsík került a lakókocsi aljára, benne egy feltételezhetően típusmegnevezésnek szánt Mobil 500-as felirattal. Az ajtó színe ehhez passzolóan barna lett, valamint az alváz sem maradt csupaszon, azt feketére mázolták.

A másik, vitorlázógépet vontató szett sem újdonság nálunk, hiszen a citromsárga kivitelt már korábban mutattam, az mellé társult be az emberi külsővel megáldott darab. Mint az előző esetben, a Porsche most is egy, az 1-75-ös sorban futó példány színét viseli magán, aminek dekorációjához tökéletesen passzoló festést kapott a Glider Trailer is. Nem mellesleg a vitorlázó egy sokkal elfogadhatóbb fehér színt kapott.

Nem egy tipikus párosítás
Kívül és belül is világos színt kapott
A futó alváza a Porsche színében pompázik
Kétségtelenül jobban mutat ebben a kék összeállításban
Hatalmas embléma, hogy a vak is lássa milyen autó is ez
Összeszerelésre készen
Repülésre készen
Egy anyának, egy apának
Matchbox TP-113 Porsche Trurbo and Caravan
Matchbox TP-122 Porsche Turbo and Glider Trailer
A sárga tulajdonképpen Trailers és nem Twin Pack (neten talált kép)
Matchbox MB-03 Porsche Turbo (1989)

2011/11/27

Matchboxon kívüliek: Johnny Lightning #653 - 1965 Ford Mustang Convertible


Azt hiszem sikerült az 1:64 körüli méretarányok legjobb Mustangját megtalálnom – legalábbis eddig biztosan ez a legjobb.

Kötelező körök
Gyorsan tudjuk le a Matchbox Memories-on kötelező gyakorlatnak számító köröket, úgyis mint a feldolgozott eredeti járműről a tudnivalók, azaz jelen esetben az 1965-ös Ford Mustang, illetve a modellt készítő céggel kapcsolatos érdekességek – már ha az viszonylag ritkán fordul elő e lapokon, a Johnny Lightning (JL) meg egyelőre pont ilyen gyártó.

A(z eddig) legjobb
Az az igazság, hogy szerepelt már e lapokon olyan lenyitható tetejű Mustang amit én nagy általánosságban bitang jónak gondolok, de a JL köröket ver a Hot Wheels-re. Persze legyünk objektívak, árban nem ugyanabban a ligában játszanak, ugyanakkor számos dologban hasonlítanak. Mindkettőnek nyílik a motorházfedele és gumiköpenyek feszülnek a kerekeiken. A JL mégis nagyon más. Nem egy feltuningolt autót, hanem sokkal inkább az eredeti, 1965-ös Mustangot adja ki, a fehérfalú abroncsaival, a sok megjelenített apró részlettel. Itt egyértelműen Pony Car és nem Muscle Car. Utálom azt a kört, hogy a képek magukért beszélnek, de ez esetben tényleg ez a helyzet. Egyetlen helyen tudok belekötni: a kabriók megmintázásakor a beltér fokozottan a figyelembe kerül. Az ülések, oldalkárpitok, napellenzők a szélvédő tetején csillagos ötöst érdemelnek, a műszerfal is viszonylag rendben van, de a kormánykerék sajna nem sikerült a legjobban. A kormányoszlop túl hosszú és a kerék sem úgy adja ki a Mustang küllőit, mint az igazin, de tényleg csak ez a legnagyobb baja ennek az autónak.

A JL nekem úgy általában terra inkogníta, ezért nagy segítség ez az oldal, ami összefoglalja a 653-as öntvényszámú – tényleg ott van az alvázon – Mustang változatait. (Mental note: a jövőben ezt nem árt majd figyelni a JL-eknél.) Viszont óriási hibája, hogy csak akkor találsz meg rajta valamit, ha tudod hol kell keresned és nincs általános keresője. Érdekes, hogy 1998-ra datálja az autót, bár annak az alvázán 1999-es dátum szerepel. Ahogy elnézem a fém alvázas kisautóból listázott verziókat, sikerült pont a számomra legkívánatosabba belenyúlnom, bár tudnék még választani innen, mondjuk a Pace Car festésűt.

 Részletek, részletek, részletek... Mintha nem is 1:6x méretarányú lenne.
 Nem látszik igazán jól, de mintha nem is V8 lenne az elejében, hanem "csak" V6. Kifejezetten "csak" Ponny Car és nem Muscle Car.
 Fehérfalú gumik, ezüst dísztárcsa... Remek, remek!
 Csak a kormányba tudok belekötni, de tényleg csak ez az egyetlen baja az 1999-es Johnny Lightningnak.

2011/11/25

Átalakítás: Maisto Trabant 601S - UPDATE

Talán emlékeztek snake peti igen durván moddolt Maisto Trabijára. (Ha nem, az sem baj, az ilyesmire fundálták ki a hiperlinket.) A Mester a múltkori Trabant színű Trabi kapcsán küldött pár képet és egy pár sort, amiből idéznék - a képek meg láthatóak alább: "...update jelleggel küldöm a trabantos cikkhez a monitordísz-patkánytrabantomat. Eredetileg nem volt így leültetve, csak aztán a munkatársam kislánya a Fanni ment vele két kört így beültek a rugók benne. :-)  Hot Wheels Ferrari kerekei vannak."

Vélemények, hölgyeim és uraim?








2011/11/23

Matchbox MB-26 Ford Crown Victoria 2005


Nagyjából egy hónapja volt itt utoljára Crown Vic, úgyhogy elő merek húzni egy újabb verziót, de most aztán tényleg, mert a csíkhűtőrácsos első generáció után ez az első képviselője a „zöldségesmerci” hűtőmaszkos másodiknak e lapokon. Fenyegetődzhetek azzal, hogy lesz is még belőle bőven.

Generációk
A megmintázott autóval kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat már letudtuk ebben a posztban, így erre elég most csak visszamutatnom. A Matchboxnál megmintázták mind a két generációt, de eddig még csak az első került terítékre. Akit érdekelnek ezek, annak érdemes ebből a postból indulnia, visszamenőleg linkelve van a többi is – nincs olyan rettentő sok. (Nem bírok a véremmel, ki kell emelnem ezt a Code-2 verziót, fogjátok látni a postból, hogy miért vagyok annyira büszke rá.)

Ein-Zwei-Polizei... Feuerwehr
A Matchboxnál 2006-ban debütál a második generációs Crown Vic, természetesen az Egyesült Államokban és mint MB-26. Viszonylag kicsi amúgy, a Bamca.org szerint 1:71 a méretarányú. Hogy röviden összefoglaljam, szerintem bitang! Sok apró részlet kidolgozva, Ford ovális a hűtőmaszkon, jókora „lelökömafrancba” vasak a lökhárítókon, úgy mint az igazin, részletes belsőtér – erről majd később – visszapillantó tükrök, a szélvédő anyagából készült első fényszórók és fényhíd, minden ami kell. Ehhez a járgányhoz kapcsolódik az egyik legviccesebb Matchboxos húsvéti tojgli, a vezetőülésen egy hanyagul odahajított bilincs, a jobb egyen meg egy doboz fánk. Finom utalással arra, hogy az amerikai rend őreit szokás fánkzabálónak is csúfolni. A részletekért erről, köztük két kitűnő fotóért keressétek fel a húsvéti tojásos postot!

Hajlamos vagyok halmozni a verzióit, mert tetszik. Alapvetően rendőrautónak indult, de létezik belőle taxi is, amin a fényhíd helyén jókora reklámtábla van. (Ezzel alapvetően pechem van, lecsúsztam a premierdarabról.) A vicces az, hogy a beltér ugyanaz, szóval a személyszállító kisiparos is bilincset hord a feneke alatt.

A rendőrautó bemutatkozásához a blogon egy tűzoltó parancsnoki verziót választottam, de hát volt már így e lapokon. A címben szereplő szám nem erre, hanem a premierváltozatra vonatkozik, mivel ez a konkrét darab nem az 1-75 sorban jelent meg, hanem egy idei, Tűzoltóság nevű ötös csomagból való. Örülök neki, hogy így szólóban sikerült bezsákolni, mert a többi jármű a csomagból – szerintem – nem sikerült valami fényesen. Sőt, megkockáztatom, hogy kifejezetten béna, hogy ahány darab annyi festésük van, illetve hogy a megkülönböztető jelzésük festékből van. (TÁMOGASSUK A FÉNYHÍD IPART!)

Matchbox Tűzőrség. Hogy lehet egy ilyen faja festésű valamit egy kupac olyan ronda festésű valamivel egy ötös pakkba tenni?

 Picit pici, 1:7x körüli méretarány, így a pumpálós emelő egy pöttyet gigantikus hozzá.

Kommandó.

2011/11/21

Mások gyűjteményei: Márk Corgi kollekciója

A minap az alábbi levelet kaptam:
„...eszembe jutott, hogy van valami ami számotokra érdekes lehet. Édesapám Corgi Toys kisautói, amiket 1958 után kapott angliai rokonoktól, és kb. 10 éve kerültek elő a padlásról. Lefényképezem őket, ha gondoljátok, megérnének egy misét. Egy készlet van, amit a mellékelt fotóval tudok most hirtelen illusztrálni. A hozzá való négy autó: fehér Jaguar 2.4 litre, zöld-ezüst Austin Cambridge, vajszínű Austin Healey, piros MG A, illetve külön-külön Commer 5 tons (piros kabin, vajszínű plató), Studebaker Golden Hawk (kék, fecskeszárny arany), egy barna Ford Consul – ez az újhullámos széria első évéből, 1956-ból származik, valamint még 3 modell, amiket nagyszüleim halála utáni lomtalanításkor elloptak.
Ezek Lucozade feliratú világos sárga Karrier Bantam teherautó, még egy vajszínű Austin Healey aminek szélvédője már hiányzott és egy Lotus XI amit netes böngészés útján sikerült azonosítani, mert édesapám már nem pontosan emlékezett rá. A Lotus dobozát élére állítva egy BP kútfejet ábrázolt. Az élményt növelik a jó állapotú dobozok és az összes kisautó szinte makulátlan állapota. Érdekesség még az Austin Cambridge ezüst színű tetején egy gyári – kocsi alsó részének színével megegyező – zöld festékhiba.:-) A készlethez mellékelten járt még 2 harmonikaszerűen hajtogatható színes prospektus. Az egyik fényes, a másik matt papírból van, kb. 10 további modell képével, valamint volt benne egy nyereményszelvény, amivel egy tartálykocsit lehetett anno nyerni. (Bedford vontató mint az autószállítónál, egytengelyes félpótkocsival.)
Szintén angliából kapott még az 50-es években egy nagyméretű (~20 cm), lendkerekes fém Rolls-Royce Silver Cloud Saloont, a dobozán ezek a feliratok vannak: Friction Motor, Made in Japan, item N°10627. [...] Kisgyerekként sokat hallottam ezekről a játékokról, gondolom fájt apámnak hogy nincsenek meg, bátyám születésekor már kereste őket. Többet nem fognak elkallódni az biztos! Ezek kapcsán találtam rá a honlapotokra is.
Sok sikert a honlaphoz, csak így tovább! Tisztelettel: H.Márk
Természetesen azonnal megkértem Márkot, hogy ragadjon fényképezőgépet és örökítse meg a kincseket, hogy megoszthassam veletek. Ő eleget tett a kérésemnek és a következő sorok kíséretében elküldöttegy linket ahhoz az albumhoz, ahol a fotókat találjátok:
„Elkészültek a Corgy-s fotók, csatoltam egy halommal. Néhányon van rövid írás is, próbáltam minden tudnivalót leírni róluk. Van egy nagyszerű honlap, ami gyakorlatilag egy Corgy-adatbázis, ajánlom figyelmedbe, bár lehet hogy nem mondok újat vele http://www.chezbois.com/corgi/corgi_1956to1983.htm
Ízelítőül álljon itt egyetlen fotó a gyűjteményből, a többit a fenti (az első) linken találjátok! Köszönöm szépen Márk, hogy megosztottad ezeket velünk!

2011/11/20

Matchboxon kívüliek: Maisto Trabant 601 – UPDATE


Az úgy volt, hogy bementünk a minap a Müllerbe és bár Matchboxot indultam nézni – teljes készlet 4, azaz négy darab volt, nem is jöttek velem – vettem egy Trabit.

Volt már nekem Maisto Trabim eddig is, úgyhogy pontosan tudtam, hogy teljesen rendben van, ezért mindig is szerettem volna az eredetire annyira nem jellemző, tojáslikőr színű mellé egy tisztességes fehéret, csak valahogy sohasem akadtunk össze. Illetve ez így nem teljesen igaz. A Váci utcában a turistacsapdákban – ahol orosz katonai tányérsapkákat, matrjoska babákat, meg a hasonló szégyenletes szemetet mérik a hülye nem annyira kifinomult ízlésű külföldieknek, akik azt sem tudják melyik országban vannak – szoktam látni őket, szigorúan doboza nélkül árulva, hogy elhitessék, hogy ezek „autentik kommuniszt vintázs toj”, az áruk meg nagyjából amit az árcetli elbír, de úgy láttam, hogy éppen csak nem négyjegyűt is elbír. Na ennyit meg adjon érte az, akinek két anyja van és ebből az egyik Honecker!

Szóval nagy volt az öröm, pedig a Müller árcetlije is sokat elbír – konkrétan Siku árszintet erre az egy Maistora. Aztán hazaérve derült ki, hogy az első tengelye le van szakadva. Így jártam.

 Szeretem a kiemelt részleteit. Jó lenne egyszer egy picit feljavítani egy ilyet - kár hogy én béna vagyok hozzá. Semmi olyan extrémre nem gondolok, mint amit snake peti és Andrew0807 is készített ugyanezeken az alapokon, hanem egy feljavított utcai változatra, sárga indexbúrákkal, fekete ablaktömítésekkel, kilincsekkel meg még ami kell. Az benne a remek, hogy szinte minden ilyen apróság ott van rajta, csak a festék hiányzik róluk.
Már itt is látszik, hogy lóg az eleje.
 Na, ez nem látszott az ablakos dobozban, az első tengely le van szakadva.
A hátulja is részletes és ebben a méretarányban hibátlan.

2011/11/14

Matchboxon kívüliek: Hot Wheels 2010 #16 – '81 DeLorean DMC-12


DeLorean DMC-12 ügyben elmaradásunk volt, hiszen eddig csak a Hot Wheels, ebben a méretarányban és árfekvésben kitűnő időgép kivitelével foglalkoztunk egy részletes leírás és egy kitűnő átalakítás erejéig, holott az utcai kivitelt előbb dobták piacra.

Ezüst, arany, fekete, racsingezüst
Teljesen felesleges típusismertetőre pocsékolnom a biteket, hiszen ezt megtettem – mármint az ismertetést, nem a pocsékolást – az elsőként linkelt postban, aki igényli, az szíveskedjék odafáradni. Így bátran belecsaphatok a lecsóba és foglalkozhatom a kisautóval.

A Hot Wheels hiányt pótol ebben a méretarányban és árfekvésben a DMC-12 megmintázásával, mert bár léteznek más gyártóktól ilyenek, azok hozzáférhetőségben és árban is messze-messze fekszenek ettől. Igazából én egyetlen ponton tudok belekötni: A DeLorean jellegzetes kerekei helyett, a HW jól ismert krómozott szekérkerekei vannak alatta, de gyanítom ez az ára az olcsóságnak, egy spéci, semmi más jármű alatt nem használható kerék ebbe az árkategóriába már nem fér bele. Nyilvánvalóan édes testvérek a későbbi időgéppel, de annál vették a fáradtságot, hogy új belteret kreáljanak, mindenféle kijelzővel és bizgentyűvel a műszerfalon és fluxuskondenzátorral hátul. Az utcai változatban hétköznapi belteret találunk. Külön attrakciója – és bevallom én ezt addig nem is tudtam róla, míg ki nem bontottam – hogy a hátsó napellenző felnyitható.

2010-ben a HW kiadta az összes DMC-12 alapszínt – ezüst, arany, fekete – amiből én a feketét találtam a legizgalmasabbnak – hiszen a DMC-12 az ezüstszínű, nemde? – és legízlésesebbnek – az arany nekem kicsit már sok. Idén meg hozzánk vágták megracsingkiegészítőzve, menjgyorsancsíkkal, meg csicsafelnivel, brrrr... Megtekinthetőek a verziók itt.

Csak azt tudom javasolni, hogy tessenek kedves lenni beszerezni, merthogy ezt a legendás autót kötelező birtokolni!

 A fekete autentikus DeLorean szín. Remek, hogy vették a fáradtságot, hogy külön belteret készítsenek az időgépnek. Az utcai verziónak ugyanis egyszerű, civil beltere van.
 Míg ki nem szedtem a dobozból, fogalmam sem volt róla, hogy a napellenző felnyitható. Nyílna ennél tovább is, csak úgy nem áll meg.
 Menetkészen. Csak a nagy szekérkerekeket tudnám feledni!
 Motorszerelés előtt. Találós kérdés: Nem tűnik fel valami a fenti képeken?
 Hot Wheels 2010 #16 – '81 DeLorean DMC-12, NRFB.
 Később találtam meg ezeket a képeket, minthogy az időgépes postot írtam, úgyhogy elsütöm most, mert később nem valószínű, hogy lesz rá alkalom. Ilyen lenne az egyoldalas magazinhirdetése, ha Dr. Emmett Brown árulná az időgépet. Ez már a Mr. Fusion-ös, repképes verzió.
 Ilyen lenne, az összeszerelési útmutatója, ha az Ikea forgalmazná.