2012/06/25

Átalakítás: Matchbox Peterbilt Day Cab Truck

Amikor a Peterbilt kukásautót készítettem, akkor jött a gondolat, hogy egy másik jobb sorsra érdemes Cement Mixer/Dump Truck-ból  milyen jó kis nyergesvontatót lehetne készíteni. Az igaz, hogy eredetileg a Matchbox csinált egyet, de az nagy hálófülkés, a Twin Pack érás pedig egy kicsit más a maga két tengelyével. Ha úgy tetszik, kombináltam a kettőt. 

Tulajdonképpen a fülke hátfaláig változatlan maradt, onnantól viszont kicsit átalakult a teherautó. Mintául a gyári nyerges Peterbilt hátsó részét vettem alapul, vagyis szerettem volna a sárvédőket meghagyni. Persze egyszerűbb lett volna levágni a hátulját és odaragasztani egy gyárit - mint a képeken látható van olyanom, de azzal mások a terveim -, ezért én a nehezebb utat választottam. Elsőnek lereszeltem a hátulját addig, míg a sárvédők teteje el nem tűnt. Itt már nagyon kellett vigyáznom, mert igencsak elgyengült a hátsó rész, csak két kis pálcika nyúlt ki hátrafelé. A nyerget egy Kenworth K100-as adta, persze azt is jócskán kellett faragni, míg ráillett a mixer hátuljára. Miután ez megvolt, kétkomponensű ragasztóval összeragasztottam és már csak a fennmaradó réseket kellett eltüntetnem. Persze ez a "csak" nem is volt olyan egyszerű, nagyjából négyszer-ötször végigcsináltam a 'felkennem, majd lecsiszolom részt", mire elfogadható lett. A hátsó rész és az alváz összehozása okozott egy kis fejtörést, de végül sikerült úgy megformáznom a hátsót, hogy az alváz kicsit alábújik, így rögzíti is egy kicsit.

A másik kisebb extra a kipufogó feltupírozása lett. Egy már a végeitől megfosztott kipufogós belteret használtam alapnak, mert szinte kincs, aminek még a dobon felüli részei is megvannak és épek. A donor ugyanattól a K100-tól jött, ami a nyerget is adta. Mivel annak sem voltak meg a végei, így a fülke alá kanyarodó részt vágtam ki, és abból terveztem az egyenes részt kivágni. Ám mikor odamértem, hogy mekkorára is vágjam, jött a felismerés, hogy mennyire jól mutat ilyen magasra, ferdén kivezetve. Eldöntöttem, hogy nem farigcsálom, hanem így ragasztom a helyére. Persze ez nem volt túl könnyű, de miután hagytam a ragasztót már egy kicsit száradni, úgy jobban oda tudtam illeszteni, kevesebb ideig kellett fogni a teljes száradásig.

A teljes végkifejlet előtt csatlakozott vontatmánynak a már korábban megismert neve nincs tanker trailer, ami eldöntötte a vontató színét is, ezért lett fekete. Pechemre pont két fújásnyira a vége előtt fogyott ki a fekete spray-m, pont olyat meg már nem kaptam, így vissza kellett mosnom az egészet. Ezt sajnos a paszta sem szereti, így azt is utána kellett még javítanom helyenként a következő színre fújás előtt. Az alvázat és a kipufogót króm effekttel fújtam. A beltér is igényelt egy kis festést, nem akartam ott se a krómot meghagyni. Az üléseket pirosra, a sofőr gúnyáját pedig kékre pingáltam. A séró fekete lett, az arcát pedig egy kis narancs és fehér kutyulásából összehozott árnyalattal kentem át. A külső cicomázására is rászántam magamat, miután begyakoroltam egy másikon, persze így sem lett tökéletes, de sokat dob az a kis extra ezüst festék a fekete felületeken. A két kürt és a tető helyzetjelzői is  kaptak ebből a színből - a légszűrőkön kívül. Utóbbiak egy kis narancs pöttyel is gazdagodtak. Mivel ezen a kivitelen még ott domborodik a Peterblit logó oválisa a motorháztető oldalain, így azok kaptak egy kis pirosat, és persze a hűtőrácson levő is.

Végül már csak egy garnitúra viszonylag jó Convoy kerékszettet kellett keresnem, majd helyére tenni a kicsit átpolírozott szélvédőt, a belteret, a tengelyeket és a helyére pattintanom az alvázat. ezzel készen is lettem vele. Előkotortam hát hozzá a vontatmányt egy pár közös fotó erejéig. Szerintem jó párost alkotnak, de kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre is, ne kíméljetek!

 A cél az volt, hogy a felsőből az alsóhoz hasonlót csináljak, a középső kettő felhasználásával
 Itt már a helyére ment a nyereg
 Kicsit kigyengítettem a hátulját
 Az első próba egy utánfutóval
 A kipufogók miatt muszáj voltam összerakni, hogy miként áll neki
 Itt találtak egymásra, mint a borsó meg a héja
 Fogynak a rések, illetve összekötöttem a két sárvédő alsó részét
 A nyereg műanyag alsó részét is átemeltem a donorról
 Az utolsó pasztázás még csiszolás előtt
 A második és egyben a végleges festés utáni állapot
 Egy gyors próba száradás után
 Egy kis csinosítgatás az egyhangú fekete ellensúlyozására
 Sikerült megszüntetnem a terminátor beütését a sofőrnek
 Végül ilyenre sikerült összehoznom
 Akár gyárilag is csinálhatták volna ilyennek
 Hátul maradt komor fekete
 Az alváznak csak a végét kellett lenyesni
 Jól mutatnak együtt
 Már csak egy kis fekete füst hiányzik...
Nem egy megszokott Convoy szerelvény
 Ilyen egy Day Cab-os  igaziban

8 megjegyzés:

somytomy írta...

Nem kíméllek:
E rohadt jó, képről nem mondanám meg, hogy két darabból van.

Andrew0807 írta...

COOL! Ha engem a rozsdáról azonosítanak, akkor téged az ismeretlen kiadású matchboxokról :)

pittlaren írta...

Wow, ez meseszép. Remek ötlet a sofőr figura:)

alecwolf írta...

Most tettem le a hajam...
Állat egy gép lett ez!

Sam. Joe írta...

Csak azért vagyok csöndben, mert én végigasszisztáltam a születését, szóval én már láttam. Szerintem is bitang, ha meg összenézitek az eredetivel, akkor meg különösen! A vicces az, hogy ez a kép az eredetiről a munka elkészülte UTÁN került elő!

porsche írta...

Köszi mindenkinek, remélem az ellentettje is majd hasonlóan fog sikerülni.

Andrew0807: Kinek mi megy jobban ;-)

Névtelen írta...

Akár a Párbajban is indulhatna, megidézi az abban szereplő 281-es Peterbiltet.

Névtelen írta...

Ez bitang jó lett, gratulálok!

varadyg