2012/11/08

Átalakítás: Matchbox MB-73 Ford A - Egy újabb hotrod a sorban

Igen, Ford A-ból faragva. Az átalakított Matchbox hotrodok korábbi példányaihoz fölsorakozva. Mint a mások által elkövetett átalakítások is mutatják, ez kocsi remek alany mindennemű transzformációhoz, a szerkezetét tekintve nagyon könnyen alakítható. Bármivé, de hotroddá pimpelését szinte kívánja. Az eredeti autóról már volt szó itt a blogon, ahhoz sokkal többet nem lehet hozzátenni. Egy kis típustörténeti hátteret viszont én is mellékeltem a legvégén. Ami az én átalakításaimat illeti, azok a következőképpen alakultak. 

Hátul figyel a munkás és a polgári, elöl feszít a hotrod

Először - talán az egyes számú rodos alapelvként - leültettem a kasznit. Ez ebben az esetben az alváz elhagyásával történt. Ennek az elemnek tulajdonképpen a csöppnyi magasításon kívül a sárvédődobok kialakíthatósága a célja leginkább. Gondolom gyártástechnológiailag kellett ezt így kitalálni és ezért van még egy plusz zárólemez is alatta. A látszó része a négy sárvédőív, a többi a tartószerkezetük. Ezen elem szerkezetileg eltávolítható, az autó attól még autó marad. Ezért a hiánynak csak olyan következménye lett a kasznisüllyedésen túl, hogy a sárvédők eltűntek, illetve a tengelyeket pozicionáló hornyokat kellett újragyártani az alsó fedőlemezen. 

A lerövidített és újragondolt "padlólemez"

A sárvédők hiánya a hotrod műfajban megszokott, mivel ott egyetlen cél van: minél egyszerűbben megszerkesztett „autó” legyen. Ezért ilyen külsőségekre nem nagyon adnak. A hotrodok minden további „öltöztetése” és egyéniesítése már a létező sokféle alkategória jellemzőinek megfelelően történik. Az én esetemben nem a „rat” hanem egy utcaibb, csillogósabb változat elkészítése volt a cél. Ebbe belefért egy csupasz első kerék, viszont a hátsóhoz egy eredetinél autentikusabb sárvédőív készült polisztirolból hajlítva. De a leglényegesebb műtét a tetőlemez lejjebb engedése volt - chop top. Ráadásul egy kicsit meg is döntöttem előre az egészet. Talán ettől is lett olyan "izmos hátsórész" kinézetű. 

Ültetve, döntve és még csak alapozva, de már az új sárvédővel
Festőállványon száradás közben

Természetes, hogy az autó arányai erősen megváltoztak, de a hotrodoknál ez nem téma. Sőt, talán azt is el lehet mondani, hogy egy teljesen eltorzított eredeti karosszéria egy új megfogalmazásban is nyújthat esztétikus élményt. Csak egy kicsit másképpen, kicsit szabadabb fantáziával és nyitottsággal az eltérő értékekre. A mai szopottcukorka áramvonalasított alakú autók után felüdülés megnézni egy-egy ilyen épített vasat, ahol nincsenek határok, nincsenek előírások csak a képzelet vezeti az ügyes kezeket. És van benne vas a mai pótanyagok helyett. Visszatérve az amerikai kiszáradt sóstavak száguldó motoros fémládáitól a Matchboxomhoz, ami még lényeges és megemlítendő, hogy az első kerekek tengelye is hátrébb került. Az alváz megvágásával  és újra elhelyezésével az autó maga is még rövidebb is lett. Csak a szélessége maradt eredeti. A motor egy Jeep Willysből jött, onnan, ahol nem mutat jól, viszont ide meg éppen ez kellett. 

Szerintem itt látszik igazán az a finoman erőszakos megjelenésű, nagy motor + kis kaszni és semmi sallang látvány

Mivel az eredeti első lámpa-hűtőrács-lökhárító egység inkább kevesebb volt, mint jó, ezért ezeket az elemeket is újragondoltam, sőt újra összeraktam. A hűtőre szerelt tartóelemet levágtam, így önállóan áll magában. Erre ragasztottam a bizsu gyöngysorból kiműtött üvegkristályokat mint lámpákat. Ezeknek a rögzítése volt inkább nehézkes, de némi türelemmel és ügyeskedéssel csak odanőtt a helyére. Ez az eredetitől lejjebb van, mert a kocsi arányai, a mintapéldák és a hotrod elvek valamint az építőjének esztétikai és design elvárásai így kívánják. A lökhárító rövidebbre vágott tartókarokkal került vissza az eredeti helyére, a hűtőre. 

Az új fényszórókkal

A sárga szín az American Graffiti-ben megismert hasonló kocsiról ihletődött, bár nem volt cél annak lemásolása. A belsejét jótékony homály fedi, mivel alig lehet immár belátni a fülkébe. A ablakokat iratborítóból készítettem. Kapott még két cső-kipufogót és egy matricát. Kísérletképpen a hátsó lámpáját matricából készítettem, így némi fehéren megcsillanó keret is került a piros folt köré. Ez így mind szép ötlet volt amikor szerkesztettem a képernyőn, de amikor ki kellett vágni nagyító alatt, csipesszel tartva, ollóval az már nem volt egy laza menet, hiszen az egész körülbelül 1 milliméter a valóságban.

Minden hasonlóság csak a véletlen műve! A versenyjelenet az American Graffitiből.
Jobb, mint a gyári, mert hátsó lámpával is rendelkezik immár

Végezetül úgy gondolom, hogy méltó helyre kerülhet a Ford A-kból átalakított Matchbox és egyéb hasonló léptékű hotrodok sorában. Mivel nincs két egyforma hotrod autó a világon így a Matchbox léptékű Ford A modellek sora bővült, ezzel is öregbítve gazdag hagyományukat.

Jó társaságba keveredett
A magasságkülönbség itt látható igazán. Az arányok becsapósak, mert ugyanolyan széles mindkettő

Egy kis típustörténet
1926-ban a régi T modellt leváltotta az új, az A modell. Henry Ford fia, Edsel erőltette az évek óta szinte semmit sem fejlődő régi modell helyett a valami teljesen újat, az „új Fordot”. Azt mondják, hogy Henry 100 millió dollárt költött az A modell elindításába, a tervezésbe, a gyár felszerszámozására. A korábbi 5000 darabbal szemben ez a modell 6800 alkatrészből állt. Az első példányt 1927 decemberében mutatták be. Hétféle karosszériaváltozatban és 4 (!) színben lehetett kapni. Négyhengeres 24 lóerős motorja volt. A háromsebességes, Zenith karburátoros autó 20-30 mérföldet tudott egy gallon benzinnel megtenni. Mind a négy kerekét mechanikus fékkel szerelték. A futóműve fél elliptikus rúgóból és hidraulikus lengéscsillapítóból állt. 65 mérföldes óránkénti sebességet tudott elérni. Alapfölszerelésébe tartozott az önindító, az ötküllős felni, műszerfal világítás, tükör, ablaktörlő, olajnyomás mutató műszer, üzemanyagszint mutató, hátsó és féklámpa, sebességmérő, szerszámkészlet. Az ára 395 dollárról indult.

Ezt a képet pedig nem tudtam kihagyni ebben a témakörben

7 megjegyzés:

porsche írta...

A szín és a hátsó sárvédő formája miatt nekem egyből Milner coupe-ja ugrott be, ezek szerint nem véletlenül. Amúgy szép munka, egy kicsit durvább kialakítású A-t még én is fogok készíteni, az alkatrészei már összeálltak, csak időm nincs rá sajna :-(

wmormo írta...

Köszi! Várom a te ötleteidet A-ra. A hotrodban az (is) a szép, hogy kimeríthetetlen kombinációkban lehet összerakni autókat és mégsem lesz ugyanolyan mint a másiké.

Andrew0807 írta...

Nagyon zsír! Ha minden jól megy jövő hét végén én is összerakok két autót.

Sam. Joe írta...

"Hátul figyel a munkás és a polgári, elöl feszít a hotrod"

Na ne tessék hülyíteni! Még hogy polgári? Azokkal a lángnyelvekkel biztos nem a nagyi jár a piacra! Hacsak nem a "little old lady from passadena" a tulaj. http://www.youtube.com/watch?v=uX5RY_aa8sU

8-)

Na, a viccet félretéve: Hát leborulás, na! Nekem is rögtön az American Graffiti Duce-a ugrott be, de biztos csak a színe miatt.

wmormo írta...

Igaz, jogos, módosítom a "polgári" szót eképpen: A valamikor a nagyi, mint jó és átlagos amerikai állampolgár által - többek között a piacra járásra - használt utcai változatú ötablakos kétszemélyes Ford A, amit - miután már az öregasszony elhasznált és lecserélt, de sajnált kidobni, ezért mostanában már az unokája kezdte el használni, átalakítani, festegetni és előbb utóbb hotroddá alakítás érdekes és izgalmas folyamatában elindítani.

somytomy írta...

Asztaleborult... Nagyon jó! Nálam egy Welly bogár ácsorog vagy hat éve, hogy kitaláljam, mit csináljak vele.
(Onnan tudod, hogy vasútbarát vagy, hogy utánanéztél az utolsó kép hátterében látható mozdonynak. És hogy megtaláltad, pusztán a kép alapján)

Sam. Joe írta...

somytomy: 8-)))))
Santa Fe 4-8-4?