2012/12/19

Átalakítás: Matchbox MB-31 Rolls-Royce Silver Cloud

Értem én, hogy a gyerekek kreativitásának teret kell adni, de mégis fáj a szívem a látványtól ami elém került. Annak idején én is „felülírtam” néhányszor a gyári designt. Talán ez egy kortünet lehet, az alkotóvágy kiélése, elégedetlenség a meglévővel. Vagy új gondolatok ébredése. Mai fejjel már jóval óvatosabban nyúlok ehhez a kérdéshez. A gyerekek mentségére szóljon,  hogy ők nem gyűjtők, hanem a játékkal játszó egyének. Kik így, kik úgy játszanak vele. Az eredmény mindannyiunk számára ismert. 

Ahogy megérkezett az életből a túlélés reményével

Az áldozat ezúttal egy Rolls-Royce Silver Cloud volt, amit az ügyes (?!) gyerekkezek teljes felületen, sőt a becsorgatott festéknek köszönhetően belül is (!) fehérre mázoltak. Ezek után bizonyos alkatrészek már eleve halálra vannak ítélve, nagyjából csak az alváz és a karosszéria maradhatott meg. 

Nem kímélték a falfestéket, jutott mindenhová, vastagon
Szétszedés után bebizonyosodott, belül is vastag festékréteg foltok vannak
Az ablak menthetetlen, nem csak ráfolyt, de meg is marta a felületet

A Matchbox változatról és az eredetiről is már teljes körűen szóltak korábban a kollégák a szomszédban. Az autó maga olyan pozitív kisugárzású, hogy mindenképpen meg akartam menteni. A formáról és a tartalomról lehet vitatkozni, azonban tény, hogy ez a kocsi kitörölhetetlen része az autótörténelemnek - plusz a Matchboxos vitrineknek -, a maga titokzatos előkelőségével és néha túlzóan hangsúlyozott arisztokratikus megoldásaival.

A festéktelenítés után új hűtőrácsot kellett faragni és az ablakokat is meg kellett alkotnom. A hűtőrács mozdíthatatlanul odanőtt és eléggé lerongyolt is volt, így nem maradt más csak a lerobbantás, majd a nulláról indulás. Nyilván könnyű kihívás lett volna egy másikból pótolni ezeket a hiányokat, de ez nem mindig lehetséges vagy nem éri meg. Vagy egyszerűen csak a kihívás a fontos. Vajon meg tudom-e csinálni elfogadható szinten saját magam is? A hűtőrács szerencsére elég egyszerű formájú ahhoz, hogy elő lehessen állítani. Ha nem is tökéletesen olyan lett mint az eredeti de tuningnak fölfogható. Bár a tuning szó egy Rolls esetében szerintem nem értelmezhető, maximum egyedi kívánalmak szerinti specifikáció. Ha mégis valakinek megszalad a keze a valóságban akkor meg ez lesz belőle. És ez már az ízlésrendőrség hatásköre. Lennonról és az ő vasáról most nem beszélek, azt némi gondolkodás után akár művészeti alkotásnak is lehet nevezni, ahogy ezt a BMW-nél is megtették pár évvel később.

A frissen kialakított egyedi specifikációjú új hűtőrács
Lakkozásra várva a festőállványon

Autómakettezős múltamnak köszönhetően rendelkezem fel nem használt alkatrészekkel illetve nyersanyagokkal. Ebből az alkatrészraktárból túrtam ki egy szinte teljesen azonos méretű és eredetileg is rácsozott műanyagelemet, amit minimális formázás után a helyére is tudtam illeszteni. Ha már újrakészül valami, akkor legyen benne valami, ami eredetileg nem volt. Megformáztam a kis angyalszobrocskát (hivatalos nevén: Spirit of Ecstasy) a hűtő tetejére. Az ablakokat átlátszó és barnított átlátszó iratborító műanyagból készítettem el oldalanként és pillanatragasztóval rögzítettem. Az ablaksötétítés talán elfogadható átalakítás ebben az úri autókategóriában is. Ha a limuzinokat nézzük – ahol ez természetes - akkor itt is megengedhető talán, hiszen ugyanazt a – külvilág elől rejtőzködni szerető gazdag vagy annak látszó - közönségréteget szállítják ilyen autókkal is.

Talán csak a korhűséggel vagyunk adósak ebben a kérdésben, de vajon mikortól fóliázták ilyen sötétre a felső tízezer autóablakait? Amellett meg ma is futnak szép számmal ilyen korú, sőt ennél jóval éltesebb korú Rollsok és Bentley-k a szülőföldjükön, ezt magam is tapasztaltam nem kis meglepetéssel. Ha gondozzák, ez az autó nem megy tönkre, a presztízse állandó. Mivel itt legalább annyi átalakítás történt, mint restaurálás, a kerekek helyett is kerestem valami másikat, szebbet. Lehet, hogy egyszer majd kap valami pofásabb dísztárcsával bíró kereket. Addig is valamilyen teljesen sima kinézetű dísztárcsa imitációvá alakítottam a meglévőt.
Így, ha nem is teljesen eredetivel egyezően de – arra nagyon hasonlítani akaró módon - egy újabb autó menekült meg a halálból és vált a vitrinem lakójává.

Uram, a kocsi ismét előállt...
Az a szép hátsó
Új hűtő, hűtődísz, ablakok. Ilyen nincs a többi "ezüstfelhő" tulajdonosnak

3 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

Ha lehet Mercit merciteleníteni (lásd: http://galeria.totalcar.hu/magazin/2012/12/11/praga_nemzeti_technikai_muzeum/22 ) akkor Rollsot is lehet! 8-)

Névtelen írta...

Pöpec lett! Talán a felnik a gyenge pont, de amúgy csúcs!!
misran

Bog Zoo írta...

Szerintem is csak a felni a gyengéje. Mondjuk én az ablakokat átlátszóból csináltam volna, de így is 5/5. :)