2012/02/27

Matchboxon kívüliek: Trafikáru VW Bogár

Ritkán kirándulok az 1:6x méretarányon kívülre, de mikor Rájen kolléga szólt, hogy van egy makulátlan állapotú, eladó példánya abból a homokozóba való, trafikárú VW Bogárból, amit gyerekkoromban annyira imádtam, nem tudtam ellenállni az ajánlatnak.

Fogalmam sincs, hogy ki készítette és ez ma már valószínűleg kinyomozhatatlan is, de talán nem is fontos. Elég az, hogy az 1970-es évek Magyarországának kisipari produktuma. Gyerekként volt ilyenem, pont ugyanilyen színű és imádtam. Az én példányomon is volt pepita matrcia, de VW embléma bizonyosan nem. Rájen birtokol pár gyengébb állapotú verziót is és az egyikben sofőr is csücsül, akinek az alfeléből nő ki egy műanyag pöcök, ami az ülésen lévő lyukba illeszkedik. Ez a lyuk ezen az autón is megvan, de vezető nem járt hozzá és ha jól emlékszem az én gyerekkori darabomban sem volt.

Persze elfogult vagyok, de még mindig zseniálisnak látom a homokozós Bogarat. Az egyszerűsége miatt nagyszerű. Az egész jármű összesen öt darab műanyagból áll. Alváz, beltér (ülések és kalaptartó), műszerfal, kormány, karosszéria. Ezek összepattinthatóak és nincs semmiféle csavar vagy más rögzítőelem, mégis egy darabban marad. Azt hiszem minden gyerekjátéknak ilyennek kéne lennie, mert ez javarészt elnyűhetetlen és még azt is kibírja, hogyha gyerekek játszanak vele. Ezen kívül még két, vaskos fém tengelye van, amik műanyag kerekekhez csatlakoznak, azokon meg a klasszikus, Porsche Fuchs felniket idéző „dísztárcsák” vannak. (Ezeket nyilvánvalóan nem számoltam bele a fenti öt darab műanyagba.) Kész, ennyi.

Az arányok szerintem hibátlanok, egyedül a kerékívek kivágásába tudok belekötni, amik közel sem tökéletesek, de lássuk be, anno ez filléres játékszer volt, meg hát persze ez egy homokozójáték, nem makett. Bár minden mai gyerek kezébe szánt játékszer ilyen strapabíró és klassz lenne!

 A gyerekkori példányom akkor tűnt el - sok egyéb mellett - mikor egyszer kipakolták a padlásunkat.
 Egyszerű, nagyszerű, strapabíró. Mintha tegnap gyártották volna...
 "KERMI Eng. Sz. III. 10786/1976"

2012/02/26

Matchbox MB-23 Volkswagen Camper Dormobile

Számomra is meglepő, hogy a blog hasábjain nagyobb kiterjedésű cikk nem született erről a a régi öntvényről. Megemlítésre már került a legális és illegális kisautógyártások kapcsán, amit még beczl kolléga prezentált úgy másfél éve. A mostani alany is ide kapcsolható, ugyanis az első és egyetlen Volkswagen Dormobile-om is helyi gyártmány. Az érdekessége az, hogy egyik színhez sem sorolható, amit a fenti linken említ a kolléga. Ugyanis ott almazöld, piros, narancs és fehér szerepel. Bár ez egy dolog, mert már találkoztam képeken kék színű példánnyal is. Egy csaknem hibátlan festésű fehér darabért érdemes felkeresni a Matchboxaddiktot.

Az enyém egy elég érdekes zöld és sárga szín közötti árnyalatban tündököl, egy kis metállal megbolondítva. Szerencsémre az évek során csak néhány kisebb kopást és karcolást szerzett, ráadásul a felnyitható tető is megvan, ami babakék színben pompázik. A beltér nem harmonizál éppen a másik két színnel, mert az piros. Az alváz is festett, ez egy jó vastag ezüst réteggel van védve. A kerekek krómozása is jól bírta a viszontagságokat, csak a tengelyek rozsdásak.

Amikor megtaláltam az apróhirdetések között, csak egy kép volt róla közölve, amin csak a teteje látszott. Ekkor már sejtettem, hogy nem egy gyakori verzió. Felvettem a kapcsolatot az eladóval és hosszabb párbeszéd és képküldés után egy egész cipős doboznyi másik autóval meg is érkezett hozzám. Ezután szembesültem egy, a képeken nem könnyen észrevehető hibával. Az első szélvédőből egy jókora darab hiányzik. Utólag visszanézve a képeket már feltűnik, de nem hiszem, hogy az elrejtésére törekedett volna a fénykép készítője. Nem voltam különösebben elragadtatva, de még így is elég nagy kuriózum ahhoz, hogy jelenlegi állapotában maradjon. Meg hát mégiscsak egy VW...


...egy VW, nehezen meghatározható színnel.

De itt már könnyen észrevehető hibával.

A többi részével nincs gond.

Egy fotó erejéig lepattintottam a tetőt.

Made in Hungary. Nem csalás nem ámítás!

Egy hasonló darab. Fekete alvázzal, sárga beltérrel, kétszínű felirattal.
(Forrás: home.raliscene.com)

És egy kék. (Forrás: Vatera)
Ez is eredeti magyar (Forrás: Vatera)

2012/02/25

Matchbox MB-56 1963 AEC Routemaster 3 Double Decker Bus

AEC Routemaster emeletes busz ügyben már elég részletesen értekeztem korábban, a Best of British változat kapcsán, de az 1-75 szériában megjelent változat kimaradt. Eddig. Ennek leginkább az az oka, hogy nekem ez a darab kimaradt – pontosabban úgy éreztem, hogy a BoB verziók nekem elegek –, bár a leginkább jellegzetes, vörös festést pont az 1-75-ben megjelent verzió viseli. Ez a mostani darab sem az enyém, hanem amár említett főnöki kollekcióból van, aminek én voltam a dealere. (Ja, időközben elcseréltem a kék X5-öst egy ezüst színűre a bosszal, szóval mostantól hivatalosan is Jedi vagyok.)

A fentebb linkelt post kapcsán a típusismertetőt elhagynám, de pár apróság azért említésre méltó erről a változatról. Blisterbe rekesztve nekem eddig fel sem tűnt, hogy a „földszint” le van falazva, a hátsó lépcső felől nem közelíthető meg, így tulajdonképpen sehogy sem közelíthető meg. Vicces, hogy a BoB-ok semmivel sem nyújtanak többet, mint az 1-75. Eltérő a festésük, persze, de az apró részletek kiemelése ugyanúgy elmaradt róluk, mint ahogy a kutyaközönséges 1-75-ről. A többit majd a képeknél.

 Az 1-75-ös sorozatból való verzió semmivel sem nyújt kevesebbet, mint a drága BoB-ok, sőt!
 Hogyaszongya: "A brit invázió folytatódik". Ez történetesen 2006-ban volt, amikor a Matchbox még a TYCO-nál volt, egy évvel később került a Mattelhez. Folytatom: "Kapd el a járatot" és "1953 óta a Matchbox elkötelezett, hogy a legjobb játékjárműveket gyártsa a világon!" (Igen, tudom, hogy a die-cast mit jelent, de az érthetőségért voltam bátor feláldozni a szó szerinti fordítást.)
 Az ajtó felett: "A vezetőnél csak Matchbox járművek vannak!" Ismerős motívum és még mindig mókásnak találom.
 Míg blisterben volt, nem tűnt fel, de a lépcsőnél le van falazva a "földszint". Így nem is feltűnő, de annak árulkodónak kéne lennie, hogy nem látunk át az ellenkező oldal ablakain.
 Belépés kizárva, lezárva! A szétvakuzott felvétel feltárja a belsőt. Tulajdonképpen nem is baj, ez egy játékszer és így egység sugarú Ödönke nem tud semmi aprót és értékeset eldugni a jármű belsejében.
 Azt hiszem most érkeztem el arra a pontra, hogy rájöttem, hogy nekem is kell egy ilyen! A 22-es járat Londonban tényleg a Putney Common - Chelsea - Sloane Square - Hyde Park Corner - Piccadilly Circus útvonalon közlekedik. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy egy ici-pici hibát sikerült ejteni a Matchboxon. (Mental note: Fel kell venni a húsvéti tojás listára!)
Nnna, körbe is értünk!

2012/02/21

Bréking: Hot Wheels 2012 Poster - UPDATE

Éppen nem olyan régen számolgattam, hogy általában ebben az időben szoktak felröppenni az első képek az éppen aktuális Poszterekről, amiken lehet bejelölni, hogy mit is fogok megvenni. Ebben az évben kicsit megkésve, de a brazil kollégáknak köszönhetően már elérhető a Hot Wheels 2012-es listája képekkel. Sajnos még nem igazán jól kivehetőek a képek, de valószínűsíthető, hogy hamarosan előkerül egy nagyfelbontású kép. Addig a szemfülesek kiszúrhatnak pár gépet, mint pl.: a Mercedes SLS a Bentely Continental, az új bogár vagy a filmes vonalat erősítő KITT és a Mystery Machine.

Ideje karikázni.


A másik oldal.

Update: Mint az várható volt szintén a T-huntednek köszönhetően a poszter jó minőségben elérhető ITT.

2012/02/18

Matchbox MB-03 Porsche Turbo - UPDATE

Ellopom a kolléga úr fő profilját, szóval most én posztolok egy Porschét.

Sok újdonságot nem tudok róla mondani az eddigiekhez képest. Annyi a különbség, hogy ez barna, halványsárga beltérrel. Az egyetlen érdekessége talán az lehet, hogy sárgák az ablakai is. A Bamca.org-on lévő variációk között nem találtam ilyet, és Areh példánya is normál átlátszó "üvegekkel" rendelkezik. Hogy az enyém vajon egyedi példány, vagy csak megsárgult benne a műanyag, arról fogalmam sincs, bár árulkodó jel, hogy azon a részen is sárga a "szélvédők" műanyaga, amit a karosszéria eltakar.

Körülbelül 10 éves lehettem, amikor kaptam édesapámtól, viszont alig egy hete, hogy ismét a gyűjteményemben van, mivel valami hiba folytán abba a dobozba került, amit felvittem a padlásra az autópályáim maradványaival. Természetesen ez sem úszta meg a kölyökkori, "fessünkösszemindentalkoholosfilccelhogyegyedilegyen" problémakört, de hála az acetonmentes körömlakklemosónak, ez most maradéktalanul eltűnt. Annyira szégyellem különben ezt a dolgot, hogy nem is csináltam képet arról, milyen volt, amikor nemrég ismét rátaláltam.

Nem makulátlan, de nem is lehetne az, hiszen amikor hozzám került is használt volt már.
Jól látszik, hogy sárga ablakai vannak.

Ha már Tommi így előrukkolt az 1979-es barna verzióval, akkor veszem a bátorságot és ide pofátlankodok a saját példányommal. Az én példányom az utókornak épségben megőrzött darab, amihez ráadásul doboz is dukál. Az érzelmi faktor tehát így kimarad belőle, nekem csak annyi emlékem van hozzá, hogy a harmadik börzézésem alkalmával vettem és sokáig ez tartotta a legdrágábban vett Matchboxom címet. - porsche -

Az enyém szélvédője víztiszta.
Nagyon jól mutat ebben a barna árnyalatban.
Meg van a bájuk ezeknek a régi dobozoknak.

2012/02/17

Matchbox Super G.T. - BR29/30-14 Maserati Bora

Az eredetileg itt elkezdett, aztán itt folytatott Maserati Bora történet elérkezett ahhoz a részéhez, amit a legelején nem átallottam egy fotóval sejtetni, a Super G.T. szériához. A Matchbox, nyolcvanas évek közepén piacra dobott olcsó sorozatáról már érdemben értekeztem, ezért nem ismételném az ott leírtakat – atyaég, de rég volt!

Részemről egyelőre itt véget ér a Matchbox Maserati Boráinak sztorija, mert egyrészt nem fáj annyira a fogam a ritkább verziókra. Viszont nem lenne kerek az egész, ha megfeledkeznék a porsche kolléga gyűjteményében fellelhető, Super G.T. folyomány, Neon Racers verzióról, melyet már szintén tárgyalt e lapokon!

 Ugyanaz az öntvény, csak a szélvédő átlátszatlan, az alváz műanyag...
 ...és nincs beltér.
 Na igen, az "8-dot" ("nyolcpötty") kerék a legtöbb Matchboxnak jól áll.

2012/02/16

MB-55 1963 Cadillac Ambulance

A közelmúltban nyafogtam a tavalyi MB-41 kapcsán, hogy bezzeg a szép festésű Caddy mentőket megtartották maguknak amerikai barátaink. Azóta Rájen kolléga egy gyenge pillanatában úgy döntött, hogy megválik a 2010-es, amerikai kiadású Caddy mentőjétől, amire nem haboztam lecsapni. Ugye, hogy ég és föld az MB-41-hez képest?

 Miller Megyei Mentők - Kettes Egység.
 Elől-hátul bőven volna még hová festéket tenni, hogy aminek kéken kéne villognia, az kékek villogjon, aminek meg szirénáznia kellene, az csillogjon. De nem akarok telhetetlen lenni, az már tényleg nem az 1 dolláros kategória.
 Hátul ugyanez. Érdekes, hogy élőben nem is tűnik fel, hogy kicsit sem kék a megkülönböztető jelzése.
 Csak annyit mondhatok, hogy valami készül! Igen, ez ugyanaz az MB-41, amit már fent linkeltem.

2012/02/15

Matchbox MB-45 Pit King

Mostanában a Matchbox nehézgépjárművei többnyire fantáziamodellek, amik közül akad jó és kevésbé jó darab. Az utóbbira itt van még egy példa a 2011-es újdonságok között számon tartott Pit King. Eléggé az év végére lett időzítve a megjelenése, hozzánk csak az idei évben sikerült eljutnia. Korábban már megjelentek a hivatalos képek róla, amiken egyből megtetszett, egyedül a plató oldalfalának alacsonyságát tudtam kifogásolni. Elhatároztam hát, hogy ha majd elém veti magát, nem fogom otthagyni. Nos, ezt már bánom, ugyanis élőben koránt sem mutat olyan jól, mint a Mattel gyári fotóján. Ha az ember tisztes távolból nézi, akkor szerintem pofás, egész jók az arányai és a vonalvezetése is. Közelebbről szemlélve azonban már kevésbé rózsás a helyzet. Először is nagyon pinduri lett, főleg ami a szélességét illeti, de hát ez egy spórolós, helykitöltő modell a kínálatban. Számos részletet megalkottak rajta, de sajnos ez sem sokat segít, erről bővebben a képek aláírásaiban. No de oké, ne legyen copyright haszongépjármű, ne is legyen pofás, feledtesse mindezt valami extra cucc, például mozgó alkatrész. Hoppá, hisz ilyen akad rajta, ugyanis a plató billenthető kivitelű! Akkor mi a baj? Az, hogy még az sem működik megfelelően, billentés közben még semmi gond, de visszacsukáskor sosem akar a helyére menni, nem fekszik fel - az mbxforumon is ilyen kép van - addig, amíg hátul a helyére nem nyomjuk a felépítményt. Ezt minden alkalommal meg kell ismételni, pedig szerintem nem lehet túl nagy kunszt ezt jól megcsinálni. Jó pár évvel ezelőtt a Matchbox maga is tökéletesen abszolválta az ilyen feladatokat, elég ha csak a jó öreg Peterbiltre gondolunk. Összességében véve látom benne az igyekezetet, sokat mondjuk nem vártam tőle, de azért erre nem számítottam, ezt így kár volt.

Elég sok részletet kapott az eleje is, sok kis lámpatest, a fő fényszórók ráadásul a szélvédő anyagából, amint a hűtőrács is. Van még rendszámtábla, ablaktörlők és visszapillantó tükrök is. Ami nincs, az a blisterképen látható beltér, helyette van egy nagyon rosszul pozicionált szegecsünk, aminek a szára közvetlenül ott virít a mattított ablak mögött, mélységesen lehúzva ezzel az összképet. Én még a hűtőrács és a lámpák között lenyúló fém részt egészen azok aljáig húztam volna, úgy szerintem sokkal jobban mutatna.
Ha nem is sokkal, de azért egy picivel lehetett volna magasabb is a billenőplató oldalfala.
Két termetes ásó került a tetőcsomagtartóra, amihez kapaszkodók és/vagy létra híján elég nehéz lehet hozzáférni.
Hátul is vannak lámpatestek, lökhárító is, aminek közepén a rendszámtábla tartónak beillő dudorodás, tulajdonképpen a billentéskor vezeti és ütközteti végállásba a platót.
Billentés elölről ...
... és hátulról. A kiegészítő szerelvények, mint a tartályok és a pótkerék ötlete és kivitelezése tetszik.
Visszacsukás után többnyire ilyen állapotot vesz fel a plató. Extraként van jókora illesztési hézagunk is az alváz és a kasztni között, illetve utóbbiból kaptunk sárvédőket is.
Nem nehéz lepattintani a platót.
Matchbox MB-45 Pit King

2012/02/14

Matchbox MB-62 Crop Master

Mondhatnám azt is, hogy bréking nyúz van, merthogy megérkezett az első pár darab, a 2012-es Matchbox szortimentből. Mindössze két hete írtuk meg a friss, ropogós, idei végleges listát, úgyhogy egyáltalán nem számítottunk még rájuk hazai üzletben, tudva azt, hogy mennyi késéssel szoktak megérkezni hozzánk az új kiadások. Erre mégis! Magyarázat alább!

Alles Müller, oder was?
Nem nagyon szoktam foglalkozni sem a csomagolásokkal – a dobozfétis mások elmebaja – meg a beszerzési helyekkel, de most kicsit muszáj. Szép az új grafika a blistereken, de nekem ez a szürke-hideg Matchbox logó nagyon nem tetszik. Kérem szépen vissza a régi fajtát! Érdekes, hogy a blister elején már nincs számozás, csak név. A szám a hátoldalra került és igen, most már bizonyos, hogy 120-as a sor mindenhol. Jó, mondjuk ezt eddig is tudtuk, csak azt nem, hogy Magyarország a „mindenholba” tartozik-e. Nem mindig szokott, mint tudjuk. Ha átböngésszük a kisbetűket a hátoldalon, akkor a tengernyi nyelv között magyarul is ott van, hogy „legyen eszed és csak olyan gyereknek add a kezébe a kisautót, aki nem próbálja azonnal feltolni az orrába” és a többi szokásos. A hátoldal ezúttal arról is lerántja a leplet, hogy a 2012-es sor hogy ért ide ilyen hamar. Nem a Mattel Magyarországon keresztül, hanem a Müller Drogéria Magyarország Bt. importálja direktben a német Matteltől. (Képek alább!)

Traktóóóóóór!
Mezőgazdasági gépek területén kicsit sem vagyok jártas, úgyhogy a típusismertető hiányát el kell néznetek nekem. Lövésem sincs merre induljak, a Jones Super 420 ügyben, hogy egyáltalán ez egy létező traktor megmintázása, vagy csak egy fantázia szülte valami. Én az utóbbit tartom valószínűnek ebben a „licencekre nem igazán futja” válságos időszakban. Ha mégsem így lenne, akkor bízom benne, hogy Ikarus 256 kolléga – aki viszont jártas a mezőgazdasági gépek területén – majd segít az azonosításban.

Típusismertető helyett álljon itt Heavy Metal Farmer örökbecsű műve, ami az alcímet is ihlette.

Ami meg a Matchboxot illeti, nos nagyon tetszik a kis gyösz! Minden megvan rajta ahhoz, amitől egy régi traktor szép. Először is gyönyörű piros árnyalata van. Másodszor jókora kémény-kipufogója. A motorblokk nagyon szép, részletes. A kerekek egy picit talán túl szépek is egy munkagéphez. Igaz, pizzakormánya van, ami mivel fémből készült, talán megbocsátható ez alkalommal. Az alváza is fémből van, így az inci-finci vonóhorga is, ami miatt én csendben reménykedem, hogy hátha talán-talán ez a kis szépség kap majd egyszer egy pótkocsit, de ilyen gyönyörűségre azért én sem számítok. Viszont nagyon jópofa, aszimmetrikus festést kapott, egy csak nagyítóval olvasható jópofasággal az egyik oldalán. Már-már húsvéti tojás! Én nagyon szeretem az ilyesmit a Matchboxokon, ez egy nagyon jópofa, más gyártmányokra nem jellemző irány, csak így tovább! Hogy valami rosszat is mondjak: Az én példányomon gyárilag, három helyen is le van ütve a festés.

 Nem tőlem kapott a nózijára, gyárilag jött így.
 Tűzoltóautó-piros, nagy kéményszerű kipufogó, és egészen arányos szerelősráchoz. Szerintem piszok jó!
 Na, szóval ha jól olvasom: "Jake, Don't forget the bales in the east field! Ray" Ami annyit tesz, hogy "Jake, ne feledd a bálákat a keleti mezőn! Ray". Bár az aláíró nevében nem vagyok biztos, se így a fotón, se nagyítóval nem sikerült igazán száz százalékos biztonsággal megállapítanom az aláíró nevét. Hát... Remélem Jake kap a bálák összeszedéséhez egy pótkocsit!
 Pizza kormány, de ez megbocsátható. Vonóhorog már van, már csak pótkocsi kéne Jake-nek, hogy össze is tudja szedni a bálákat.
 Nem szoktam alvázakat fotózni, de ezen az apróságon annyi felirat van, hogy most muszáj volt!
 Az új grafikák a blistereken szerintem gyönyörűek, de a számozás átkerült a másik oldalra. Nem tudom, hogy a Jones Super 420 traktor valaha is létezett-e, de gondolom nem. Mibe fogadunk, hogy a recoloroknak majd millió más neve lesz? Ez most "Vetés Mester".
 A számozás a bal felső sarokban a hátoldalon. Igen, idén már nálunk is 120 lett az 1-75. Az apró betűs izék között ott van minden magyarul is, szóval idővel majd a Mattel Magyarország is hozza az idei szériát. Most a Müller volt ilyen gyors.

2012/02/12

Matchboxon kívüliek: Majorette - Bank Security

Gyerekkoromban mindössze két Majorette kisautóm volt, ez és egy Porsche 924-es. Utóbbit egyik barátommal cseréltem, ám a Bank Security éltem első bolhapiacos beszerzése. Azt már nem tudom, hogy apummal hogyan kerültünk a helyi művházba, de ott voltunk és nem jöttem el onnan üres kézzel. Több olyan nagyobb fiú is volt, aki a kinőtt játékait árulta, az egyik ilyennél pillantottam meg ezt a Majorette páncélautót, amit szerencsére meg is kaptam. Kicsit kopottas volt ugyan, illetve a hátsó ajtó java is hiányzott már róla, de tetszett, jól lehetett vele zúzni, elég masszív "csupafém" darab, ráadásul elég jól is gurult. Persze az állapota nálam tovább romlott, míg nem elérte az alkoholfilces korszakom is, amit megfejeltem egy kis matricázással is - a kazettákhoz járó matricaívek felhasználásával. Újrakezdésemkor természetesen ismét a kezembe került, ahol is konstatáltam ramaty állapotát, így úgy döntöttem, hogy rendbe teszem, amennyire lehet. Jelenleg már újra van fényezve, az alváz kicsit fényesítve,, illetve a hátsó ajtó is fullos, mivel a hiányzó darabok mindvégig a tető és az ablak közé volt szorulva három darabban, de részletesen majd az elkészültekor térek ki rá.

A lényeg, hogy úgy éreztem, ha szembe jön velem egy megfelelő ár/érték arányú darab, lecsapok majd rá. Ez a közelmúltban meg is történ, egy pár pontkopástól eltekintve hibátlan állapotú példány került a birtokomba, aminek ráadásul a hátsó ajtaja is makulátlan. Persze hozzányúlni nem merek, tartok tőle , hogy úgy jár, mint a gyerekkori darabom. A mai napig nem tudom, hogy mi fogott meg benne, de még most is tetszik, pedig csak egy átlagos páncélautó egy kicsit rikító festéssel, ami 1981-ben került bele a Majorette kínálatába - a fenti linken a premierdarab található. 204-es sorszámot kapott, ezzel a dekorációval pedig 1986-ban találkozhatott a nagyérdemű. A következő évtől már megont más dekorációt kapott, majd az 1991-es évben szerepelt utoljára a cég kínálatában.

A motorházi dekorról lemaradt a fehér szín
Masszív lökhárító és rácsozat védi az elejét
Masszív hatást keltenek a vonalai
Jó kis redőnyös ajtó, amit nem merek piszkálni
Anno alaposan elintéztem
A tolóajtajával gyerekkoromban nem találkoztam, ...
... pedig megvan neki, csak a plexi tetején volt három darabban