2013/01/10

Átalakítás: Matchbox MB-39 BMW 323i Cabrio

A címben szereplő járgány duplán értendő, ugyanis két példány párhuzamos átalakításáról lesz szó a továbbiakban. Az egyikből csak elvettem, a másikhoz hozzá is adtam valamicskét. Maga az alapmodell szerintem mindenki előtt ismert, de aki átalakítással vagy restaurálással foglakozik az nagyon is ismerheti ezt a típust, mert elég sérülékeny. A tető és az oszlopok nagyon filigrán kialakításúak, miként az eredeti autón is láthatjuk. És ez a veszte is a kisautónak, ha „játszósok” keze közé kerül. Óhatatlanul leejtik, megnyomják és az oszlopok törnek, hajlanak. Itt jegyzem meg a törésteszt eredményét: Az „A” oszlopok mindig kifelé előre púposodnak, míg az ajtó fölötti él mindig befelé lefelé hajlik. Na innen szép kihívás ismét életre kelteni. Kiváltképpen olyan formában, ahogy matchbox méretben még nem létezett. Sőt a második számú kocsi még a valóságban is csak tuning műhelyek egyedi munkái közül valók.

Kezdjük az elején. A két hozzám került rom tényleg elhasznált volt. Szétszedve őket - plusz még egy harmadikat is, de az egy külön történetté kerekedik majd - egy komplett alkatrészmátrix rajzolódott ki előttem. Érdekesség, hogy az alvázak sem belül sem kívül nem voltak egyformák, eltértek a részletekben. 

A kiindulás, a kissé deformált karosszéria. Másképpen nevezve: a lehetőség bármire
Nem kímélték a kispajtások ezt sem
Alkatrészmátrix BMW módra
Az alvázdifferenciák itt tanulmányozhatók

Izgatta a fantáziámat ez a kocsi, mit is lehetne kezdeni vele, hiszen a tökéletes állapotú eredeti (v1.0) már bent figyel a vitrinemben, tehát valami másnak kell következnie. Az egyik kedvencem a BMW, így tudtam, hogy a kabrió kialakítás náluk nem egyfélét jelent, hanem egy variálási lehetőséget ebben a kategóriában. Olyannyira, hogy még négyajtós verziók is készültek, ami azért már komoly riadalmat kelthet egyes jóérzésű BMW fan-eknél. Annyit még tudni kell az eredeti kocsikról, hogy nem a BMW gyárban hanem Baur autóépítő cégnél, a gyár kisszériás modelljeit gyártó alvállalkozójuknál készülnek.

Itt egy megjegyzés az elnevezésekkel kapcsolatban: Szerintem a szóban forgó Matchbox BMW 323i nem Cabrio hanem Targa. Míg az előbbinél a tető vászonból van és teljes egészében – egyben - lenyitható vagy fölcsukható, addig a Targa esetében van egy fix fém keret a fülke körül és külön levehető a – vászon vagy néhol kemény műanyagból készült - fölső tető illetve a bonyolult szerkezettel működtethető hátsó ponyvarész. Ez utóbbi kialakítás jóval több variációs lehetőséget biztosít. 

Lehet ilyen kabrió vagy olyan, lényeg, hogy mindnek ugyanaz a kocsi az alapja. Az én egyik változatom a teljesen elhagyott tető esete. Ebben az esetben még a bukókeret (esetleg másképpen megfogalmazva a „B” oszlop) is hiányzik. Mint az igazinál, a valódi kabrió érzést ez a változat biztosítja a legjobban. Az én példányomnál sem volt túl nagy munka a bontás. Finoman el kellett távolítani a még meglévő, de megtört tetőelemeket és tulajdonképpen kész is voltam. Kapott egy sötétkék festést valamint a belső terét javítottam fel, kissé talán jobban a valósághoz illő kárpitszínnel. Kapott egy új szélvédőt a karcos régi, sárga helyett, újrafestettem a kerekeit és máris egy új változat (v2.0) jött létre.

Kabrió érzés. Érzed?

Az igazi kihívást azonban a pickup kialakítás jelentette. Amerikásan El Camino-nak hívják egy valamikor így kialakított Ford Ranchero ihlette Chevrolet így elnevezett modellje kapcsán. Nálunk ilyen – elöl kétszemélyes fülke, hátul nyitott plató – autó (vagy kishaszonjármű) először talán a Moszkvics-IZS volt anno valamikor a 70-es évek vége felé, és csak később jöttek a Wartburg-Dacia vonal mentén a Skodák, Fiatok, Golfok ebben a változatban. De egy BMW-ből ilyet csinálni... Igen, ez már nem festékes vödrök és krumplis zsákok szállítására szolgál a ködös hajnali munkakezdés óráiban, hanem igenis az elit réteg hobbiautója a javából. Biciklit, szörföt vagy siklóernyőt lehet lazán bedobni hátra a kárpitozott raktérbe és irány a jól kiérdemelt aktív hétvége a hasonló érdeklődésű sporttársakkal. De aki csak sima egyterűvel jön, vagy netán csak kombival az máris lemaradt. A feltűnőség a lényeg. Egy BMW, de mégis más. Ott vannak a lóerők, a feeling, a minőség, de mégis az előbbiekkel egy össze nem illő megjelenés. Ez adja a sava-borsát a dolognak.

Az én pickupomnál ezért egy platót kellett csinálni (mint már korábban is megesett velem). De ehhez előbb a meglévő csomagtér fedelet vágtam ki a helyéről. A kerékíveknek szerencsére nem kellett nagyobb magasítást csinálni. Pontosabban úgy alakítottam ki a szinteket, hogy ne kelljen ebbe belebonyolódni. Sokkal lejjebb a plató síkját sem tehettem a futómű tartóelemek miatt. A fülke részre egy tetőt ragasztottam be, valamint egy ablakkal kombinált hátfalat. A belteret megrövidítve kapott egy elegánsabb kárpitot meg egy szép színes szélvédőt egy másik kisautóból ideillesztve. Ezzel létrejött az eredeti targa tetősnek a v3.0 változata.

A plató új alapja, a minimális kerékdobokkal
Tetőbefedés és a hiányzó hátsó-fölső traktus
Összeállítva, festéshez készülődve
Az eredeti és a rövidített belsőtér panel

Örülök, hogy bővült a BMW állományom, méghozzá nem is akármilyen verziókkal. Tulajdonképpen ez is egy sorozat, mint a színek vagy kerékváltozatok elhivatott szakértőinek hajszállal mérhető differenciákkal rendelkező sorozatai ugyanannál a modellnél. Nekem ez a sor jutott és ennek különösen örülök. Ahogy elnézem a BMW sort, a kombi még hiányzik. Vajon kétajtósból lehet kombit csinálni?


Háttérben az őssel
Nincs mit magyarázni a verziók közötti különbségen
Azért a BMW-k dögössége valahogy minden verziónál ott van és érezhető
A Matchbox BMW-knél nem jellemző valahogy az útra lapuló alváz és futóműkiképzés
Jól mutat a világos színű kárpit mindkét színverziónál
Lehengerlőek
v1.0, v3.0, v2.0
Targa, pickup, kabrió
Így várják a következő változat megjelenését...

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Ha már a pick up verziónál a szörfdesza szállítása volt a cél illetve hogy feltünő legyen a többi haszonjárműtöl éb bizros vmi vidám színre fújtam volna(citrom, narancs, neonzöld, babakék vagy türkiz). De nagyon jók lettek. Grat. A cabrio belső tere kivételesen tetszik ;)

wmormo írta...

8-)