2013/03/06

Átalakítás: Hot Wheels Chevy Blazer - ll.rész


Ahogy azt már a korábbi részben ismertettem, a Chevy Blazer újjászületett, hogy elindulhasson terepezni. Minden a helyén, a kocsi fölkészítve, még tisztán erőteljesen feszít, közel a biztonságos(abb) közlekedést biztosítani hivatott aszfaltúthoz. Indulhat az off-road kaland! És természetesen, ennek a kalandnak a végeredménye, a - jó esetben csak – sáros gép. Mindez 1:6x-ben megvalósítva.

A sáros vadállat előbukkan az erdő mélyéről

És itt indult valójában az én kalandom is a sárimitációval, a koszolással. Mivel már készítettem ilyen jellegű látványt nagyobb léptékben, nem volt idegen tőlem a technika. Csak most jóval finomabb műveletekre volt szükség a léptéktévesztés elkerülése érdekében. A munkát a maszkolással kezdtem. Az ablaktörlő által törölt felületet illetve a kilincsek környéki matatások helyét tixoval kimaszkoltam. Ezután egy finom ködölést kapott, amellyel az általánosan szálló finom porfürdő eredménye jött létre.

Második fokozat a felfröccsenő sár felfröccsentése volt. A megfelelő színű festékkeveréknek itt elég hígnak kell lennie, hogy jól fröccsenjen. Ezt a megfelelő kísérletek után kiválasztott hosszabb szálú, de kissé keményebb ecsettel végeztem. A hígabb festékbe mártva az ecsetet pöckölgettem (ezért kellett a keményebb sörte, hogy rugalmas legyen), és így a „sár” fölfröccsent a felületre. Jellemzően ezek a helyek a karosszérián a kerekek mögötti részek, a kerék forgásirányát követve. De ha máshova is fröccsent, az még jobb, mert a valóságban sem szabályozható a dolog.

A platón is hever ez-az , immár porosan
Farakás nem akadály egy Chevy Blazernek
Ide kell a traktormintás terepgumi

A száradás után jött a dagonya maradványainak elhelyezése. Ezt a festékbe kevert szemes anyag, őrölt kávé és a megfelelő színű festék elegyéből készített masszából kevertem. A fölhelyezés – jellemzően a kerékívekbe belülre a kaszni és a gumi közé – szintén ecsettel, de már egy rövidebb szőrű és kemény változattal történt. Ez már szerintem szobrászkodás is, itt már nem a véletlen játszott annyira, hanem a tudatos mennyiség elhelyezése a megfelelő alakban, a megfelelő helyre. A teljes száradás után a maszkolás lekerült és már csak a – megfelelően elkészített - terepen való elhelyezés volt vissza a fotózáshoz.

Talán felmerül a kérdés, hogy ha úgy is sár és por takar mindent, akkor minek előtte „földíszíteni” az autót. Én mindenképpen annak a híve vagyok, hogy az eredetihez nagyon hasonlítsanak a részletek is. Így az autónak tisztán is mutatnia kell. A kosz alól félig előtűnő matrica, lámpa vagy egyéb kidolgozott részletek teszik szerintem sokkal inkább élethűvé az egész látványt. Így lesz élőbb. Mondhatnánk nagyképűen, hogy tudománya van, de ha ez nem is igaz, a jó megfigyelőképesség, a részletek meglátása és átvitele kicsibe, mindenképpen szükséges a látványos végeredményhez.

Úgy gondolom, hogy aki ránéz az elkészült járgányra, egyből Somogybabod, Tokod és az ehhez hasonló off roados „kegyhelyek” jutnak eszébe, ahol jól lehet tanulmányozni a természet és a technika konkrét találkozásának megszáradt nyomait is.

Átkelvén a pocsolyán
Hasznos a nagy hátsó terepszög
Hasmagasság: megfelelő
Még a tarktormintás gumit is eltömíti a sár
Pocsolyaátkelés másik irányból
Csak itt ne kelljen kiszállni

1 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

Hű! Ez remek lett, igazán!