2013/03/20

Átalakítás: Matchbox MB-23 Volkswagen Camper

A kóborlással telt kempingévek véget érnek. Eljött az az idő, amikor már nem lesz szükség többé a kinyitható tetőmagasításra, a matracokra, a beépített gázfőzőre, kisasztalra és ülőkékre. Véget ért a (vad)kempingezések kora. Megöregedtünk. Ez rajtunk látszik, de a kis Volkswagen Type 2-en nem. Ő még tartozna hozzánk továbbra is. Az idő, a helyzet, a körülmények megváltoztak. Most már a gyerekeket cipeljük majd vele biciklistől, babakocsistól, nagycsomagostul. Meg költözködünk is majd vele...

A második generációs Volkswagen Transporterrről már több szemszögből is volt szó, de én a kempingváltozatnak néztem kicsit jobban utána, jóllehet én éppen ezt a variációt szüntettem meg. A T2 talán egyik legszembetűnőbb ismertetési jegye a régi osztott szélvédő helyett megjelent íves nagyméretű szélvédő (bay window). A karosszériára jellemző további újdonság az oldalsó tolóajtó, a lekerekített lökhárítók, a megváltozott első homlokfal, új hátsó légbeszívók a D-oszlopon és az új ablakok. Ekkor már 1,6 literes, 50 lóerős motor hajtotta. Technikájában megemlíthető változások még az első tárcsafékek, a nagyobb motorok számára megnövelt motortér. A későbbiekben ennél a modellnél már megjelent az automata váltó, a Bosch L-Jetronic befecskendező rendszer, hidraulikus szelepemelők és a modellszéria vége felé már akár 2 literes 71 lóerős motorral is lehetett rendelni. A Transportereknél mindig is sokkal inkább a nyomaték volt a fontos mintsem a lóerők száma. 

A Camper a kempingezők számára átalakított változat volt, amit a német Westfalia cég állított elő. Négy fő részére biztosított – ha nem is túl kényelmes, de éppen elegendő – helyet a kempingezéshez. A kinyitható ágyon két főnek, a fölbillenthető tető alatt újabb két főnek biztosított alvóhelyet. Csomó rakodóhely, hűtő, mosogató és gáztűzhely tartozott az alapfelszereltségéhez. A felbillenthető tető többféle változatban is készült, a teljesen felemelhető vagy csak féloldalasan felbillenő változatok között isvolt differencia, attól függően, hogy hol voltak a tetőzsanérok, illetve, hogy a tetőnek csak egy része volt felbillenthető vagy akár az egész tető műanyagból készült. A különböző változatokat különböző fantázianevekkel illették (Devon, Viking, Westfalia, stb.). 
A kocsi nagyon sikeres és strapabíró lett, így a gyár aranyórát ígért annak aki 100.000 kilométert teljesít az autóval, ezzel is hirdetve annak megbízhatóságát. Mi sem bizonyítja jobban a kempingautó építés Volkswagen által is népszerűsített módját, hogy a cég azóta is és a legújabb modellekből is mindig készít ilyen típusú kempingautót és ezt a példát számos más átépítő cég is követi.

Mi legyen hát a régi, jól bevált boxermotoros kisbusszal. Átalakítjuk. A tetőnyílás befedjük, kis belső átalakítás kell, új fényezés, sportosabb felnik és máris naprakész az örökifjú léghűtéses társunk. Biztosak lehetünk benne, hogy továbbra is hű társunk lesz. És ezzel a megújult külsővel az értékállóság miatt sem kell aggódnunk. Tartja az értékét, sőt!
Mindez a Matchbox léptékében a következőképpen zajlott. Adott volt a kopottas donor, amit nem volt kedvem érdemes restaurálni, új műanyag tetőt gyártani vagy szerezni, eredeti minőségében és funkciójában helyreállítani, mivel a vitrinben már ott büszkélkedik egy alig játszott ugyanilyen társ, eredeti csillogásában. Viszont a kisbuszt eredetileg is kismillió változatban gyártották – a fagyisautótól a létrás tűzoltókocsiig – innen jött a gondolat egy fedett változat létrehozására. Bár már volt ilyenről szó, de talán az enyém is színesíti egy kicsit a matchboxos-volkswagenes világot. 

A valóságban is jól áll neki ez a finom pasztellszín
Hátul figyel az újabb testvér

Ezért szétszedés és festéktelenítés után sztrirol lapból kivágtam a tető hiányzó darabját, amit némi ívesre hajlítás után pillanatragasztóval rögzítettem a helyére. Mivel a tető vonala még nem illeszkedett tökéletesen, némi tapaszolás+csiszolás következett, amíg elérte a tető a kívánt simaságú ívet. A belső teret – a bevezetőben leírt kívánalmakkal ellentétben – nem bántottam, mert remekül jó állapotban volt és a megjelenés szempontjából nem igazán befolyásolja a látványt. A kerekeket egy más léptékű, más márkájú kisautóból kapta. Viszont remekül illett hozzá mind méretben, mind megjelenésben. A finomságáról meg nem is beszélve. Sokkal jobban illik a kocsihoz léptékét, méretét tekintve mint az eredeti matchbox kerék. 
A színét egy meglévő T2-es színéhez próbáltam igazítani (L62 Ivory), de meggyőződésem, hogy nem számít némi eltérés, a hangulatot fontos elkapni, ahogy annak idején kinéztek a kisbuszok. Bár létezett magyar gyártású fix tetős T2, ez egy kicsit más, talán leginkább a tuningolt kifejezés a megfelelő.

Kempingezünk vagy cipekedünk
Műanyag tető nélkül, szebb kerekekkel jóval sportosabb
A kerekek ugyanolyan vékonyak mindkét esetben
Tolóajtó a túloldalon

4 megjegyzés:

Micuir írta...

Az aranyórás sztorihoz egy kiegészítés: azt ne ma gyár találta ki, hanem a reklámügynökség. Azért, mert eleinte a minőséggel bajok voltak és ez volt az egyik csali. Azután, miután a minőség megjavult, abbahagyták az akciót, mert túl sok aranyórát kellett kiosztani. Forrás: Ogilvy a reklámról c. könyv, ha jól emlékszem.

wmormo írta...

Kösz a pontosítást, a lényeg, hogy a későbbi vevők már egy strapabíró és jól összerakott autóval indulhattak kempingezni.

RÁJEN írta...

Szép újjászületés, gratulálok a levezetéshez!

Sam. Joe írta...

A szín, a kerekek... Remek, remek! Nagyon szép munka, nagyon tetszik!