2013/04/06

Átalakítás: Matchbox MB-41 Opel Vectra / Vauxhall Cavalier GSi

Az Opel Vectrája egy sikertörténet. Jelen vizsgálódásunk tárgya egészen pontosan az „A” Vectra (1988-1995) vagyis az Ascona után megjelent új formájú középkategóriás Opel első szériája. Annak is a négyajtós változata. Érdekes, hogy a Matchbox két néven hívja az 1990-ben debütáló modellt, de egyáltalán nem véletlen. A jobbkormányos verziót Vauxhall Cavalier GSi-nek hívják és persze az emblémáktól eltekintve ugyanaz az autó, mint az Opel. A Matchboxnál ez nem példa nélküli, az Opel Kadettel is hasonlóképp jártak el.

Fénykorában valahogy így festhetett, de gyári állapotában nálunk még nem szerepelt.
(Kép: http://www.diecastlovers.com)
Ilyen lett: a hot rodok színvilága elevenedik meg

Yellow Submarine Hot Rod
A hozzám került példány nem is volt túlságosan lerúgva, csak éppen már nem volt egészen friss. Belülre nézve azért a döbbenet rám jött: már nem csak az igazi autók rohadnak hanem a Matchboxok is. A tengelyleszorító acéllap ugyanis olyan mértékben ki volt rozsdásodva, hogy nemcsak a tengelyt nem tartotta a helyén de önmagát sem bírta megtartani. Sokat úszhatott szegény Vectra. Az alkatrészt természetesen a megfelelő dobozomból való tartalékkal pótoltam.

Ilyen volt
Most akkor rohad az Opel vagy nem?

Valamit tehát kezdenem kellett az autóval. És itt átvillant az agyamon egy párhuzam! Ugyanis ennek a Vectrának az édestestvére a Calibra, a főbb elemeikben meg is egyeznek. Ez a Calibra a fiatalabb korosztály erősen kedvelt alanya az átalakításokra, pimpelésekrea sufnituningtól kezdve a professzionális megoldásokig. A tulajdonosaik ugyanarra az esti Opel dzsemborira járnak, mint a Vectrások. Tehát a gondolatsor vége az lett, hogy a Vectrám is egy stílusosan megtuningolt speciálgép lesz, a mai kor és a divat elvárásainak megfelelően. Ekkor megláttam egy piros Matchbox felnit és beugrott a kép: matt fekete kaszni, piros közepű felni, fehérperemes gumik, fehér lámpaburák, ezüstözött ablaksötétítések. Mondhatnánk minimáldizájnnak is de én inkább az amerikai hot rodok világában emlékszem ilyen színösszeállításokra. Mindegy, szombat este a nagyparkolóban így is erősen megnézi majd a többi Opeles!

Külcsín
A karosszériával nem volt sok teendő. Mindössze a csomagtartófedél hátsó függőleges elemét kellett pótolnom, mert teljesen hiányzott. Így ha már újrakészítem, a célnak még megfelelőbb is mint az eredeti, mert én teljesen síkra készítettem el, mintha – a mai bizonyos trendeknek megfelelően – belemezelték volna a különböző mélyedéseket. Természetesen egyszínű lett a lámpával és így máris egy teljesen komplex – ezüstösen csillogó – hátsó elemként jelenik meg a fényforrásokkal együtt. A karosszéria két réteg matt fekete festéket kapott. A fehérburás lámpákat és az ezüst elemeket lakkfilccel készítettem el. A felnit alkoholos filccel kezeltem ezáltal megmaradt a csillogása is a kerék ép belső részének. Kicsit olyan mintha metálos lenne a színe – vagy talán eloxált? A felni köré a „gumin” lakkfilccel húztam meg a vékony fehér csíkot.

Az ablak újraélesztés: eredeti állapot, újjávarázsolt állapot. És a végén áttetsző lett mint újkorában

Belső(s) munka
Nagyjából ennyi volt a külmunka. A belsejét egy kicsit kifestettem, bár nem nagyon látszik. Ami még említésre méltó, az az ablakpanel. Kissé karcos volt de nem törött. A szélvédő kivételével amúgy is be akartam fedni a dizájnelveknek megfelelően, ezért csak a megmaradó, látszó részt vettem kezelésbe. Polírpapírral homogenizáltam a felületet, majd portalanítás után kapott egy réteg – kicsit vastagabb - fényes lakkot. Ezáltal szinte az új ablak minőségét sikerül létrehoznom. Csillog is és átlátszó is és nem is kopik le.
A többi ablakra pedig alumínium fóliát simítottam rá, így a többi ezüstös felülettől elüt és mégis ablakcsillogás hatása van. A kész kocsi hozza a korábban eltervezett hatást, sikerült teljesen megvalósítanom az elképzelésemet. Irány az éjszakai gurulás...

Profilból semmi különöset nem mutat a Vectra
Mattfekete+csillogóezüst/piros
Megvillan a fakormány
Indulnak menőzni a nagyparkolóba
A lámpakialakítások árulkodnak a közös gyökerekről
Minimáldesign
Fehér-átlátszó burás lámpa, króm csomagtérpanel
Azért a beltérbe is be lehet pillantani

1 megjegyzés:

porsche írta...

A 8dot így kifestve tisztára acélfelnis beütésű lett, nekem nagyon tecc.