2013/05/07

Átalakítás: Matchbox MB-30 Mercedes G

Sok verzióban megjelent a Matchbox kiadásában is ez a terepjáró, de mindannyiszor valamilyen hivatalos köntösben: mentő, rendőr, tűzoltó, katona. De nem feledkezhetünk meg arról, hogy az egyszerű polgárok is használták. Jó, nem a legegyszerűbbek, inkább a tehetősebb réteg. Az egyszerűbbekhez akkor került, amikor a nyugaton már kiszolgált járgány és - némi sufnituning után - off roadozni kezdett a nagy magyar posványban. De a gyárilag szabadidős terepi tevékenységekre készített verzió is igen jól nézett ki világéletében.

Festéshez rögzítve az állványon

Típustörténet egy sorban
A kocsi történetéhez nincs mit hozzátenni ez már egy több korábbi posztban teljes mértékben közkinccsé vált. Az én verzióm viszont a jól sikerült hosszú tengelytávú Matchbox G Merci megrövidítése. A kétajtós vagyis rövid tengelytávú változat, és abból is a nyitott verzió megformálása némileg talán jobb arányokkal, mint azt a hongkongi gyártó tette. Ehhez semmi mást nem kellett tenni, mint megrövidíteni az eredetileg harcászati célra dekorált, de már erősen lejátszott kisautót.

Hadseregtől leselejtezve, békés kalandokra várva
A fölösleges rész kijelölése a kasznin és a padlólemezen

Lehet a rövidebb is jó?
A munka a számolással kezdődött. A katalógusadatok alapján kitűnt, hogy a két tengelytáv között 450 milliméter különbség van. Ezt 1:64-be átszámítva mintegy hét milliméter differenciát jelent. Az első ajtó hátsó éle és a hátsó kerék első pontja közötti részen – milyen érdekes – pont ekkora fölösleges távolság van az autón. Ezt kellett kivágnom. Na meg a tető fém részét szabdaltam át illetve vettem le a fölösleges darabokat. A kapott két félautó találkozási éleit párhuzamosra csiszoltam és összeragasztottam. Ezután a padlólemez megrövidítése következett. Itt már érdekesebb volt a helyzet, mert a keréktartó acél lapocska rögzítőtüskéje nagyon közel lett volna a kaszni vágási síkjához, így ezt egy kicsivel odébb vágtam szét. Természetesen az acéllapot is megrövidítettem. 
 
Megrövidítve
Oldalsó merevítés beragasztásának ideiglenes rögzítése

A padlólemez is megrövidülve, a kaszni is megrövidülve. Szerencsére szinkronban történtek a dolgok, így a két rész jól illeszkedett egymáshoz. A szélvédő keret valamint az első ajtók kerete megmaradt, csakúgy mint az eredetinél. A belső tér bár igen leegyszerűsített, a rövidítés után meghagytam olyannak amilyen volt. A kaszni hátsó ajtajánál módosítást végeztem, mivel eredetileg duplaajtós oldalranyíló volt de nyitott verziónál csak egyajtós lefelé nyíló lehet. Pluszként rákerült egy pótkerék is a hátsó homlokfalra, ahogy a nagyoknál is van.
Ez a luk tartja majd a pótkereket
A pótkerék már a helyén

A kocsit nem dekoráltam agyon, hiszen az én olvasatomban ez a verzió egy jobb módú tulaj telekjárója, amivel az amatőr terepjárózás élvezetéért kanyarodik le hétvégenként az aszfaltutakról és piszkolja össze egy kissé az alját. Ezért kapta ezt az elegánsnak is mondható (Mercedesszürke) színt, nehogy összetévesztődjön valamilyen gátőr szolgálati járgányával.

 
Elölről nincs sok változás, talán a csak a (nem létező) tető vonala került lejjebb, és a gallytörő tűnt el
Tömör, dinamikus, erőteljes
A komor fekete bőrbelső innen látszik
Hátulról ennyi a differencia
A kaszni magassága maradt az eredeti
A kerekek igen tisztességes méretűek
Itt látszik igazán a különbség a két változat között

6 megjegyzés:

Andrew0807 írta...

Lehet, hogy egy picit megemeltem volna a hasmagasságot. Amúgy nagyon tetszik! Még mindig ámulok, hogy nem látszanak az illesztések.

Sam. Joe írta...

Attól, hogy képes voltál átszámolni az eredeti méretét az 1:64-hez és úgy szabni-varni én megemeltem a nem létező kalapom! A végeredmény remek, de szerintem üvölt utána, hogy matricákat tegyél rá és tereprali verzió legyen belőle! ;-)

wmormo írta...

Majd a következő olyan lesz. Csak szépen fokozatosan kell emelni az ingerküszöböt.
Már az első komment is javaslattal él. Csak összeáll majd a kívánságműsor G Off-road egyszer.

Sam. Joe írta...

Én kiegyezek egy "az ág összekaristolta" festésű verzióval is!
( http://matchboxmemories.blogspot.hu/2007/09/mb-56-1956-ford-f-100-pickup-truck.html )

Dancergee írta...

Marhajó

Sam. Joe írta...

Hajó? Milyen hajó?