2013/05/10

Átalakítás: Matchbox MB-39 Nissan Xterra

A komplett, hibátlan(!) karosszéria csak úgy volt nekem a raktárdobozomban, eltéve jobb időkre. A kerekeit máshova használtam el. Ebben az esetben eltekintenék a típusismertetéstől, mert úgyis minek, hiszen a kocsi arányai megváltoztak a műveletek során. Ráadásul nem is érdekes a donorautó kiléte a végeredmény szempontjából. A múltkori rozsdázás közben megjött a kedvem a komolyabb, mondhatnám igazi karosszériamunkához. Egy rozsdánál felületi, vagy maximum kis mélységű átalakítások életszerűek. Viszont egy törött autónál már sok minden előfordulhat. Sőt, minden előfordulhat.
Véres a torka

A karambol terv szerint történt
Mindazonáltal, ahhoz, hogy a dolog életszerű legyen, mindenképpen ki kell alakítani egy koncepciót, hogy miként is történt a karambol, ami után ilyen lett az autó. El kell tudni képzelni – már amennyire az ilyet el lehet képzelni - az ütközés közben lejátszódó deformálódásokat, töréseket, hajlásokat, erőhatásokat és egész egyszerűen kitalálni, hogy az adott ütközésnél a kocsi melyik része, miként változik meg. Ezért nem mindegy, hogy csak sima borulás vagy esetleg tiszta frontális ütközés nyomait szobrásszuk meg.
Az én esetemben - a feltételezett – ütközés félfrontálisan történt, nem túl nagy sebességgel és utána pörgött is az autó, de nem borult föl. Viszont pörgés közben újabb áldozatokkal akadt össze, ezért teljesen körbetört. Nyilván ennek a fajta ütközésnek lehet legjobban elkészíteni ebben a léptékben a következményeit. Figyeltem arra is, hogy az adott behatásnál egy-egy elem miként viselkedik. Gyűrődik (lemez), lepattan (műanyag idomok), elhajlik (tükör), megtörik („A” oszlop), elreped vagy csak egyszerűen letörik és akár teljesen hiányozhat is. Mindezt úgy, hogy adott esetben a műanyag károsodási tulajdonságait fémben kellett imitálni és viszont. Egészen más megmunkálást igényel a két anyag, mégis összhangban kell lenniük. Kiváltképpen, amikor egy roncsolódás vonala átmegy egyik anyagból a másikba. Miután festéket kap, nem tűnhet föl az anyagdifferencia.
Ahonnan elindultam. Már be vannak jelölve azok a részek amik megváltoznak vagy eltűnnek

Műhelyben készült totálkár
A művelet az autó minden alkatrészét érintette. Nyilvánvalóan az egyik elem eldeformálása vonta maga után a csatlakozó elemek arányos és szükséges deformitását. Ennek megfelelően folyamatosan volt kezemben az összes alkatrész és mindig egy kicsit igazítottam az egyiken és másikon is. A szétszedés után először a karosszériát, a fém részt vettem kezelésbe.
Az ütközésnél a motorháztető fölhajlott, a hűtőrács eltört, a lámpák sérültek,a lökhárító többszörösen megnyekkent. A motorháztetőt finoman bereszeltem a megfelelő helyeken, majd fogóval óvatosan fölhajlítottam a kívánt mértékben. A kitört indexek helyét kireszeltem. A padlóelemből először a hűtőrácsot vágtam le, majd a lökhárítót. Nem volt kis munka, mert – tartószerkezet lévén - itt nagyon vastag volt a műanyag. A lökhárítót hátulról bevágtam a hajlítások helyén, hogy egyáltalán mozgatni tudjam, majd megfelelő módon hajtogattam végül ragasztóval rögzítettem a töréspontoknál. A hűtőrácsot is így munkáltam meg. A lámpák közül az egyiket teljesen elveszejtette, azt kivágtam kompletten. A változatosság kedvéért a másiknál csak az üveg tört ki. Ezt úgy imitáltam, hogy egy fúróval – annak kúpos hegyét fölhasználva - készítettem el a reflektorernyőt és hátulról befedtem a keletkezett kis lukat.
A kivágott jobb első ajtó, a kissé megnyekkent kaszni és végül az újonnan készített küszöb az első fázisában

Érdekes a hatás, ha az eddigiektől valamilyen módon eltérően módosítunk egy alkatrész. Ez az alkatrész itt nálam a jobb első ajtó volt. Tervem szerint ez az ajtó kinyílt az ütközés során és így gyűrődött meg. Ehhez az eredeti ajtót – és a hátsó ajtó aljából valamennyit - kivágtam teljes egészében és elkészítettem újra, műanyagból. Ezután ezt az ajtót már könnyebben tudtam gyűrni, deformálni, alakítani. A kaszni ezáltal kissé meggyengült és el is hajlott egy óvatlan pillanatban. Hirtelen sikerült megóvnom a teljes letöréstől, így csak egy repedés jelezte a momentumot a túlsó oldalon az „A” oszlop alatt. Ezért el is készítettem az új küszöböt a jobb első ajtónál. Ez már egyfajta merevítést adott az egésznek, de ezután is nagyon óvatosan kellett mozgatni, megfogni, nehogy elmozduljon a rendszer. Ez a közjáték egy új, előre nem tervezett ötletet adott: az autó kissé kiflibe hajlik az ütközésnél. Ehhez a padlólemezből is kivágtam keresztben egy hosszúkás, háromszög alakú darabot, majd a széleket egymáshoz ragasztottam és kimerevítettem. Most már nem csak a kaszni görbe, hanem a padlólemez is. A padlólemez szélét is föl kellett gyűrni egészen a felgyűrt karosszéria küszöbéig. Ezt forrasztópákával melegítve az anyagot sikerült megtenni.
Ajtókészítés négy lépésben: 1. levesszük a mintát a túloldalról   2. kivágjuk sztirollapból a kontúrokat  3. kilincset, díszcsíkot, védőburkolatot készítünk rá    4. meghullámosítjuk az egészet

Körbehaladva látszik, hogy az autó bal oldalát csak durva súrlódás érte, ami azt eredményezte, hogy minden kiálló elem lemorzsolódott róla. A tükör, a sárvédő szélesítések, a díszléc. A tükröt simán letörtem, és úgy ragasztottam vissza, mintha csak a vezetékeken lógna a helyén. A sárvédő szélesítések helyén az eredetieket eltüntettem (plusz a kerékíveket is jobban kivágtam) és műanyagból készítettem el a deformált pótlásukat, így könnyen kialakítható volt a műanyagok hajlításos, gyűrődéses sérülése. A lemorzsolt díszlécet is így alkottam meg. Az autó bal hátulja valami magasabb tárgytól szenvedett el egy ütést így a „D” oszlop sérült. A fém karosszérián ezt fogóval hajlítottam meg. Viszont ennél az autónál a hátsó ajtó az ablak kék műanyagjából készült, a karosszéria helyén megfestve a kasznival azonos színnel. Így az ablaküveg tulajdonképpen a hordozóelem, ez biztosítja a nyitást is. Ez a hátsó ajtó is sérült, tehát az üveget kivágtam a bal oldalán és a festett részt a csatlakozó karosszéria – deformált - részéhez alakítottam. A lökhárítók szélei az ütközés során törtek, hajlottak, így én is ekként alakítottam át a végeket.
A belteret is életre kell kelteni, mert a törött nyílásokon át jól látszik. Az ablakpanelt erősen megcsonkítottam , a törési elveknek megfelelően. A hűtőrács is megnyekkent. A beltérben a két légzsákot eldurrant állapotban ábrázoltam, itt még nincsenek rajta a vérnyomok

Az üvegkár jelentős
A kocsi ablakai is sérültek természetesen. A szélvédő ép maradt, de egyes elemek kitörtek vagy csak kásásra repedeztek. Ezt sűrű karcolásokkal utánoztam le. A festéshez maszkolni kellett a hátsó ajtó ablakát. A készre festett autót ezután a megfelelő helyeken – ahol valami lehorzsolta a festéket – nekem is le kellett horzsolnom. És mint a valóságban itt is a tiszta fém szín került elő a festék alól. A padlólemeznél – mivel műanyagból volt – ezt a fém színt a krómfilccel imitáltam.
A belső térnél a kifestésen túl az ütközés során kinyílt két első és a föggönylégzsákot papírzsepiből gyűrtem a megfelelő helyre. A belső tér padlójából is kivágtam jobboldalt valamennyit, hogy legyen helye a begyűrődött karosszériának.
Ajtó nélkül a kész jobboldal, és ami annyira nem látszik de ott kell, hogy legyen a jobboldali padlólemez és küszöbdeformáció

A könnyűfém felniknek is annyi
A kerekek esetében a jobb elsőről teljesen legyűrődött a gumi a sodródás során. Ezt a felnihatást egy kisebb méretű kerék körbecsiszolásával kaptam meg. A jobb első kereket érte a nagy ütés, tehát ez meglehetősen becsúszott a kaszni alá. Fixen beragasztva került a helyére. A hátsó tengelyt a felfüggesztőcsatorna kis módosításával ferdén ragasztottam a helyére, hogy az immár furcsán létező első kerekekkel szinkronban a földön legyen minden kerék, mégis a teljes autó meg legyen billentve egy kicsit.
Némi festési kozmetikázás után állt össze a teljes kép. Bár a szokásos kisautóktól eltérően itt már nem mozog semmi, mégis – úgy vélem – egy érdekes, léptékhelyes tanulmány lett a dologból.
A lehorzsolódott festékrétegek alól - a valóságnak megfelelően - kibukkannak a fém felületek

Kár ezt műhelybe szállítani, inkább a roncstelepen lenne a helye

A lemorzsolódott műanyag kerékszélesítések

Szörnyű látvány egy véres légzsák a törött szélvédőn keresztül

Kapott rendesen erről az oldalról is, a futómű kimozdult a helyéről

A kitört első kerék miatt letérdeltettem az elejét

Lóg minden alkatrész róla

A nagy sötétség helyén valaha egy jó kis motor kerregett

Hátsó lökhárító részben leszakadva

Még a csomagtérajtó is deformálódott az egyik oldalon

Zárszóként egy személyes emlék. A képen látható családi Škoda is egy félfrontális ütközés során ment totálkárba, úgy hogy a kocsin a pörgés után egy ép elem nem maradt kívül. Legyen ez a roncs kisautó az ő emlékére.
Túlzás, hogy megihletett, de némi alapot azért adott a munkához.

9 megjegyzés:

somytomy írta...

Ilyet sem láttam még kisautóból. Nagyon jó lett.

porsche írta...

Ez nagyon állat lett.

Sam. Joe írta...

Ugh, azért nyugtass meg, hogy nektek nem lett bajotok a Skodriban!

wmormo írta...

Csípőizületcsere a sofőrnél a horzsolásokon és kékfoltokon kívül.

alecwolf írta...

Komoly cucc!

Trolleybus írta...

Úgy lehetne piacra dobni, hogy Stohl's Car - Limited Edition!:)

Bacsi írta...

Így már nem is annyira viccesek a gyermekkori autós ütköztetések :))) gratula, nagyon élethű lett!

nascar3 írta...

Zsííír verda, rengeteg benne a munka
meg az ötlet és jól mutat a csili-vili gépek között. Szép volt.

wmormo írta...

8-)