2013/09/23

Átalakítás: Hot Wheels Scion FRS

Sok víz lefolyt a Dunán azóta, mióta utoljára autóhoz tudtam nyúlni. Igazából egy árvíz is. De most végre sikerült újra belevetnem magam a témába. Remélhetőleg még újat is tudok mutatni. A legújabb alanyom egy autó három névvel. A Scion FRS aka. Subaru BRZ aka. Toyota GT86.

Élményautó kicsiben is
Megmondom őszintén, hogy nem lepett meg egyáltalán, hogy a Hot Wheels megmintázta az FRS-t. Van egy olyan érzésem, hogy az autónak évek múltán legalább akkora kultusza lesz mint szellemi elődjének az AE86-nak. Azt nem viszont nem tudom, hogy Mattelék szándékosan csinálták meg úgy a kerékjárati íveket, hogy annak a pereme, a legtöbb autóval ellentétben vékonyra sikeredett. Ez ebben az esetben jó, hiszen így nem kell kifaragni egy minimális ültetéshez és kerékdöntéshez a kasznit. Lehet hogy naiv vagyok és csak én gondolom úgy, hogy a Hot Wheels szándékosan könnyen alakíthatóra tervezte a mini BRZ-t, hiszen az igazit is kevesen hagyják érintetlenül és így a makettezőknek is könnyebb dolguk van a másolással. Azonban inkább az tűnik reálisnak, hogy így is próbálnak spórolni a spiáterrel. Akárhogy is van, köszönöm!

Az autó átalakítását a lehető legminimálisabb eszköztárral kezdtem el, mivel eléggé lecsökkent a szerszámkészletem.  A szegecset is úgy fúrtam ki, hogy kézzel tekertem a fúrószárat. A fehér szín is az itthon található palackos festékek közül került ki. A lökhárítók és a fényszórók pedig egyszerűen filccel lettek kifestve. A nagyobb truvájt inkább a matricázást adja a dolognak. Egy kollégámnak köszönhetően sikerült szert tennem pár négyzetcenti stickerbombra, aminek a mintái is hozzá vannak alakítva a kaszni méretéhez. Az alap amire nyomtatva lett printvinyl. Viszonylag vékony és hajszárítóval nagyon jól alakíthatóvá válik. Igazándiból egyszerű kísérletezésnek indult az egész. Miután felkerült az első sárvédőre a sticker nem sokkal később követte a küszöb is. A beltér már csak ráadás volt.

Egyetlen szépséghibája a dolognak a vágás. Mivel előre elég nehéz lenne levágni, ezért ezt a felhelyezés után a kasznin kell elvégezni. A hagyományos tapétavágó elég nehezen viszi még így is. Még a nyáron egy vásáron beszereztem egy pengekészletet ami már egész jól szuperál. A gond a vágásnál az, hogy könnyen leverhetjük a festéket. Nekem is sikerült. Utólag végiggondolva talán a járható út az, ha még festés előtt kidekoráljuk a kasznit. Ecsetes festésnél ez talán még annyira nem is nagy probléma. Ha ügyesek vagyunk a matrica pereme pont megállítja a folyó festéket. Spray esetében mindenképpen maszkolni kellene. Mivel ilyet még nem csináltam csak elméleti síkon találtam rá megoldást. Szerintem a járható út a maszkolás. Azonban én úgy csinálnám, hogy kicsit kihagyom a matrica szélét. Így a maszkoló feltépése után a festés pereme nem a matrica széléhez estik, hanem kicsit beljebb. Ezt már könnyű szerrel el lehet távolítani egy kis kapirgálással, mert a matricán nem igazán tapad meg a festék. Cserébe nem a matrica szélén lesz irgalmatlan vastag a festés. Lehet kissé nyakatekert, de ha legközelebb csinálok ilyet, akkor mindenképpen dokumentálom a tapasztalataimat! Addig is mutatom a képeket a végeredményről.

Itt kezdődött minden.

Amint hozzáfértem a tengelyekhez máris megfaragtam őket.

Majdnem panda. Háttérben a CF féle AE86 Levin.

Kezdődnek a próbák. Alatta az 1:64-es stickerbomb.

Nem a legszebb illesztés. Ilyen kicsiben azért megmutatkozik az anyagvastagság.

A Beltérben szükséges a hajszárító a domborulatok miatt. Utólag még így is hajlamos pöndörödni.

Az összkép azért jó.

A lámpa lakkfilc a lökhárító alkoholos filc. A célnak megfelel.

2 megjegyzés:

wmormo írta...

Tetszik a dekor, külön plusz pont, hogy a belső részen is folytatódik ugyanaz a minta. Grat!

Andrew0807 írta...

Köszi!