2013/09/28

Matchboxon kívüliek: Majorette Renault Megáne II Tűzoltóság

Volt már szó e lapokon a Majorette, Magyarországra alkalmazott, mentőjárművek témájú 3-as csomagjáról, de úgy istenigazából csak említés, „van ilyen is” szinten. Sokáig ingadoztam afelett, hogy kell-e nekem ilyen, mert a tartalma bármennyire is kedves gesztus egy picurka ország, picinyke piaca számára, nagyon valószínűtlen. Aztán úgy döntöttem, hogy igen kell, mert ha már megcsinálták nekünk, akkor illendő egy kisautószexuálisnak „meghálálnia” az elkészítését azzal, hogy vásárol belőle. A vásárlást tett követte, a BMW M3-as, OMSZ mentőorvosi jármű kicsit részletesebb bemutatóját belecsempésztem egy másik E46-os BMW bemutatójába – megtekinthető itt. Afféle folytatásként következzék itt a trió leghihetőbb tagja!

Kacsapopó
Be kell valljam, hogy a kortárs, francia automobilokban nem vagyok büfé. Nincs semmi előítélet a részemről, egyszerűen arról van szó, hogy egy-két kiemelkedő darabon kívül egyszerűen nem birizgálták meg a fantáziám. Nincs miért keresni az okot. Olyan ez, mint a curlingezés, a Való Világ, a sóska, vagy a golfozás. Készséggel elhiszem, hogy van az, aki imádja ezeket és kedvét leli bennük, én nem.

Óriási mázlimra abszolút ellazsálhatom a második generációs Renault Megáne-ból felkészülést, hogy típusismertetőt írhassak, mert ezt a feladatot elvégezte a TotalCar! Tessenek átfáradni oda és elolvasni amit el kell! Mi több, mozgóképfolyam is készült erről az autóról, illetve hát a limuzin változatáról, ami majdnem ugyanaz, tehát ez is fogyasztható.

Javarészt nem a kacsafarú, de mindenképp Megáne II!


A leghihetőbb
Fentebb már utaltam rá, hogy az egész csomaggal az a bajom, hogy valószínűtlen. Bár ott tartanánk, hogy az OMSZ meg tudna fizetni BMW-ket, vagy a rendőrség Porschékat! Költség szempontból a Megáne II szerepeltetése még a leghihetőbb, pusztán azért valószínűtlen, mert hazánk állami finanszírozású szervei a német, vagy legalábbis „német közeli” – értsd: Škoda – gyártók produktumait preferálják. (Hogy ez most jó, rossz, meg milyen okai vannak, azt hagyjuk, ez nem az a blog, ahol ilyesmivel foglalkozunk.) Viszont cserébe kapunk egy igazán remek kisautót! A festésről csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni! Az ezüst színnel kiemelt első világítótesteken kívül, a „Tűzoltóság”, 105-ös hívószám motívumok szerepeltetésén kívül kapunk egy négyszínnyomott tűzoltócímert a motorházra, ami igencsak szívmelengető látvány! (A „Katasztrófavédelem” és a „Tűzoltóság” szakkifejezések helyes, vagy helytelen használatával kapcsolatos trollkodást, ez úton is kérem mellőzni!) A már említett BMW-n is telitalálatnak gondolom az OMSZ emblémáját, itt is jól mutat egy „hazai” címer. A kis Megáne ajtajai nyithatóak, ami manapság már egész ritkaság számba megy. A beltér nagyon szép, részletes és nem spórolták le a megkülönböztető jelzést sem, ami talán egy picit nagyobb a kelleténél, de legalább van. A jellegzetes, „nyuszifüles” vonóhorog sem bántja a szemem, valami pici utánfutót, valamiféle speciális felszerelés szállítására simán mögé tudok képzelni. Talán az amúgy egyáltalán nem csúf, ezüsttel kiemelt felnik azok, amik némiképp valószínűtlenek egy igáslónak befogott autón, de talán egyáltalán megemlíteni is a csomó keresése a kákán.

Azt hiszem a trióból ez az a darab, ami miatt leginkább elcsábultam és a bevásárlókosaramban végezte a 3-as csomag. (Amúgy ha valaki vásárolna ilyet, ajánlom a Müller drogériákat, a minap is láttam még belőlük a budapesti, Blaha Lujza téren lévő üzletükben.)

 A tűzoltócímer a motorházfedélen, mely a post elején mint iniciálé is megcsodálható. Szívmelengető, nem?
 Nyitható ajtó! Nahát! Manapság egészen csodaszámba megy...
 Ilyen félbevágott bejgli fényhidat sem láttam még, de legalább van! A feliratokra adnék egy kitűnőt.
 Kacsapopó és vonóhorog. A fényképezőgépem változatlanul imádja a pirosat.

Nincsenek megjegyzések: