2015/06/01

Matchbox Team Convoy: TC-12 Tizer Racing Team

Ez egy három az egyben post! Található benne Matchbox Convoy, folytatódik Ford Sierra történet, míg a Ford Supervan II is, ami az anoním vanitiszesek igényeit hivatott kielégíteni.

Kell egy csapat!
Sokszor tapasztaltuk már, hogy a Matchboxnál az elnevezések és jelölések terén gyakran teljes a fejetlenség. A Team Convoy – Team Matchbox ennek a legjobb példája. Egy-egy év különbséggel a katalógusokban tökéletesen ugyanazt hol az egyik, hol a másik néven találni meg.

Felül az 1986-87-es katalógus, alul az 1988-as. Ugyanaz, két néven.

A lényegük az, hogy valamilyen Convoy sorozatba tartozó termék mellé, jellemzően egy, vagy több 1-75 szériába tartozó terméket csomagoltak. Az eredmény? Gyönyörű festések, kitűnő játékszerek! A versenyató és a hozzá tartozó támogató csapat visszatérő motívum, ilyet már láthattok e lapokon, például itt és itt is.

A bal oldali, blisteres csomagolásról azt sem tudtam, hogy létezik. A banda eredetileg trió és valószínűleg ilyen dobozban lakott, mint ez. (Képek: eBay.)

Egy remek brit üdítőital
Mai postunk tárgya 1989-ből való és egy brit üdítőital színeit viselő ralicsapatot mintáz. Azt gondolom, hogy kitűnő munkát végeztek mindhárom járművel.

A legnagyobb darab maga Papa Truck, amiről – akiről? – részletesen itt értekeztünk. Amúgy ő a leggyakoribb Team Convoy – Team Matchbox alkotóelem.

A Ford Sierra XR4i ügyekben itt érdemes nézelődni. Változatlanul nekem a legegyszerűbb, utcai változat tetszik a legjobban, de versenyfestésnek az, amit ez visel, igencsak pofás.

A fantasztikus Ford Supervan 2 története pedig itt olvasható. Nyilván bármiféle áruszállítási feladatra alkalmatlan lenne valódi formájában, de a megjelenését követő, amúgy utcai kivitelű Ford Transitnál kevés menőbb dolgot tudok elképzelni!

A „banda” eredetileg természetesen trió, de valahogy úgy alakult, hogy Papa Truckból került egy másodpéldány is, amire tökéletesen illeszkedik a Supervan. Naná, hogy megtartottam. Az igazán érdekes az, hogy a kvartett összes tagja külön-külön került hozzám, így az, hogy mennyire vannak leharcolva sem egységes. Pont a versenygép van a legszebb állapotban, azzal mintha egyáltalán nem is játszottak volna, szemben az összes többivel.

 A csapat eredetileg háromtagú. Minden darab más forrásból származik, szóval ez felfogható egy családegyesítésnek is!
 Papa Truck előről és hátulról is.
 Pont a versenygép van a legszebb állapotban.
 Változatlanul a legegyszerűbb, utcai változatot tartom a legszebbnek, de versenyfestésnek ez remek.
 Papa Truckra illeszkedik így is...
 ...meg így is. 8-dot és Convoy kerék egy képen! Felnipornó!
 A Ford Supervan 2-nél nincs menőbb Transit!
 Ő meg így illeszkedik Papa Truckra. Naná, hogy megtartottam a másodikat belőle!
 A kvartetté bővítve. Mennyire klassz játékok is voltak valaha a Matchboxok!

7 megjegyzés:

RÁJEN írta...

Az utolsó mondatod üt.

Sam. Joe írta...

8-(

pittlaren írta...

A Papa Truck egy pöttyet lehetne nagyobb, persze így is pöpec.
Ami az utolsó mondatodat illeti, 4-5 éve még úgy tűnt jön egy izgalmas új éra, most meg szinte már a Tycoo korszak is nosztalgiával tölti el az embert.

Sam. Joe írta...

Pitt: Ahogy mondod! Papa Truck a szintén 1:100 körüli versenykamionhoz készült - persze ezt te is tudod, szóval csak közszolgálati jellegű a válasz. 8-)

Játékdoki írta...

Nagyon jó ez a készlet! Mindent tud, amit egy játéknak tudnia kell(ene):
• A valóságos járművek mértékadó jellemzőit pontosan adja vissza, így a valóság felfedezéséhez és a szerepjátékhoz tökéletes.
• Kombinálható és illeszthető, ami a gyerekek fantáziáját és finommotoros készségét fejleszti.
• Nem utolsó sorban szép, ami az ízlést és a tárgykultúrát színesíti.
Bocs az ömlengésért, de nagyon tetszik!

Sam. Joe írta...

Játékdoki: Tessék bátran "ömlengeni", ez a lelkesedés fóruma! Másfelől jó olvasni valakinek a meglátásait, aki ért egy olyan témához, amihez én - meg talán a többség valószínűleg - nem.

Unknown írta...

Múltkor vettünk haverommal Budapesten a Damjanich utcában lévő tej-pékárú boltban Tizert, 290 ft volt egy 0,33, és nem vagyok elragadtatva az ízétől :/ Elvileg vegyesgyümölcs ízű, de olyan snassz az egész. Na de ON: Jópofa kis Convoy szett!