2015/11/30

Matchboxon kívüliek: Seba Mitsubishi Colt

Nehéz volt megírnom ezt a bejegyzést erről a kisautóról, több tényező is akadályozott benne. Első körben az, hogy a gyártójáról semmi információt nem lehet fellelni az internet bugyraiban. Annyit sikerült kiderítenem róla, hogy lengyel, de se azt, hogy mióta létezik, se azt, hogy meddig létezett, mint ahogy azt sem, mikor készült a bemutató alanya.

Mitsubishi Colt (Mirage) II.
Jelen szeánszunk tárgya a második generációt mintázza meg, így a típusismertető is erre szorítkozik.
1983-at írunk, a világban először jön létre TCP/IP alapú internetkapcsolat és először telefonál valaki műholdas, hordozható telefonnal. Ebben az évben repül először a Challenger űrrepülő, a szovjetek elismerik, hogy lelőtték a KAL-007-es járatot, bemutatják a Csillagok háborúja: A Jedi visszatér című epizódotMichael Jackson Thriller című videóklipjét, illetve forgalmazni kezdik a második generációs Mitsubishi Mirage-t - vagy ahogy mi ismerjük, Coltot.

Tény és való, hogy ez utóbbi esemény nem világszenzáció a fentebb felsoroltakhoz képest, de itt és most a legfontosabb. A típus motorválasztéka 1,2-től 1,8 literig terjedt, ezek között volt egyetlen turbós benzines két teljesítményszinttel és egyetlen szívódízel is, zömben azonban szívó benzinesek. A váltó lehetett négy- vagy ötsebességes kézi, vagy háromfokozatú automata. Alapvetően elsőkerék-hajtású típus, az 1985-től készülő kombi verzióban debütált a kapcsolható összkerék-hajtás, s ez a karosszériaváltozat húzta a legtovább is. Míg a 3-4-5 ajtósok gyártása 1987-ben véget ért, a kombit egészen 1991-ig készítették, tehát a harmadik generációval együtt ért véget a pályafutása.

Nézzük kicsiben
Mint azt a bejegyzés elején leírtam, semmit nem tudok azon kívül a kisautóról, hogy lengyel gyártmány. Kivitelezésében a közepes minőségű kínai gyártmányok szintjét hozza, de nyitható a csomagtere. Mindenképpen üdítő színfoltot jelent a gyűjteményemben.

 Kicsit zömöknek tűnik.
 Ebből a szögből emlékeztet leginkább az eredeti autóra.
 A dekoráció matrica és nem tamponnyomás.
 Játékra alkalmas és van rajta vonóhorog is.
 Szemből kicsit Skoda Favorit.
 A csomagtérfedél csak akkor marad magától nyitva, ha ilyen szögben megfeszítem egy kicsit.
 Pizzakormány érdekes helyzetben.
Az eredeti kicsit légiesebb, mint a kisautó. (Forrás: wikipédia)

2015/11/20

Matchboxon kívüliek: Hot Wheels Iveco 175 Truck

A két nappal ezelőtti,post folytatását tartogatom mára. Megígérhetem, hogy sokkal több tényt fog tartalmazni, mint az előzmény.

Hot Wheels, leánykori nevén Corgi
A hűséges olvasóink pontosan tudják, hogy bizony a Mattel nem csak a Matchbox márkanevet vásárolta meg a múltban, hanem előtte már, 1989-ben a Corgi Toys is az övé lett. Így lett az ultramenő Kojak Buickból, először Corgi márkanévvel ultra béna járőrautó, majd Hot Wheels márkanévvel sokkal jobb járőrautó – mit tesz egy kis festék, egy jó dizájn, meg négy klassz kerék?

A “saját névre vevés”, azonban nem csak ezt az egy kisautót érintette, hanem számos másikat is. Erről Beczl kolléga jegyez egy lexikális alaposságú cikket itt a szomszédban. Ajánlom mindenkinek fogyasztásra, azzal az útravalóval, hogy szerintem a Hot Wheels kerekek a valamikori Corgiknak szinte kivétel nélkül jobban állnak, mint az eredeti kerekeik.

Iveco 175 olajszállító, 1:1 méretarányban.

Olajmágnás képző
A poén a címből sejthető: A Corgi Iveco 175-ből is Hot Wheels lett, de nem úgy, hogy egyszerűen átkerült volna a mainline-ba. Nem, egy “hordozható, akciódús játékkészlet” része lett. Hogy milyen témájú egy “hordozható” és “akciódús” készlet a Mattelnél? Sohasem fogjátok kitalálni! Olajfinomító! Oké, van rajta fordítókorong, sorompó, “működő” olajkút és olajtartály, meg még garázs is, de az utolsó jelző ami eszembe jutna róla, az az “akciódús”. (Lásd a képeket alább!)

A kis Iveco megkapta a Hot Wheels emblémát az orrára de a piros-sárga-fehér színösszeállítás – főleg ezek az árnyalatok – nekem azt üvöltik, hogy “Shell” és simán lehetne ennek a Matchbox Peterbilt tankernek az édes tesója – főleg a szürke tartályos változatnak.

A Hot Wheels kerekek szerintem még akkor is jól állnak rajta, hogyha ezek az ötágú csillag “krómfelnik” nem feltétlenül jellemzőek egy teherautóra. De a szép kerekek nem csak a látványt dobják fel, sokkal jobban gurul, mint az eredeti, Corgi kerekekkel.

Jópofa változat, bár kétség kívül rétegmodell és nem is a leggyakoribb Hot Wheels kisautó.

 Oké, hogy ott a Hot Wheels logó az orrán...
 De ez a színösszeállítás nekem azt üvölti, hogy: "Shell".
 Azért ennél jobban kidolgozott tartályt is láttunk már kisautón és az sem makett volt.
Ritkán fotózom kisautók alját, de most muszáj volt.

 Ilyen készletnek volt a része. Külön érdekesség, hogy a borítófotón látható, vélhetően prototípusnak már ott a Hot Wheels embléma az orrán, de még Corgi kerekei vannak. (Playset képek: eBay)
 Ennyi mindent lehet csinálni a mellékelt olajfinomítóval!
 A csomagban természetesen már Hot Wheels kerekekkel van.
Hordozható és akciódús! Muhahahahaha...

2015/11/19

Katalógusok: 1971 Majorette kártyák

Egy újabb forma, amit eddig nem láthattunk még: kártyák! Nem kérdés, hogy a legnagyobb menőség a zsebre vágható, műanyag tokos katalógus ebből az időszakból, de azt gondolom, hogy akkoriban egy ilyen kártyaszettel, bárki az óraközi szünetek királya lehetett volna!





2015/11/18

Matchboxon kívüliek: Corgi Iveco 175 Truck

Volt történelemtanárom szerint, feleléskor csak olyasmiről beszéljen az ember, amihez ért, meg amit tud. Hát ez egy béna felelet lesz, drága Klári Néni, mert ezekről én egészen keveset tudok.

Volt ilyen teherautó, az biztos!
Ami az Iveco 175 részét illeti a dolognak, nagyjából annyi biztos, hogy létezett ilyen és teherautó volt. Minden további már a “valószínűleg” és a “ha jól túrtam ki a netről” kategóriában induló megállapítás. Szóval “valószínűleg” az 1980-as évek közepétől, az 1990-es évek végéig regnált az a sorozat, amit a Corgi megmintázott és ha “jól túrtam ki a netről”, akkor közepes és nehéz teherautók és nyergesvontatók futottak ilyen elnevezés alatt. Bár az Iveco már az 1970-es évek közepe óta létezik, jó sokáig megmarad az a zavarba ejtő szokásuk, hogy a termékek az alapító cégek márkanevei alatt (is) futnak. Lehet, hogy borzalmasan nagy bakot lövök az alábbi katalógussal, ami a Fiat 190-esről szól hollandul, de a fülke annyira hasonló, hogy megkockáztatom a bemutatását “na, valami ilyesmi” felkiáltással.

















Volt ilyen Corgi kisautó, az biztos!
Ami meg a Corgiságát illeti… Nos, erről is csak azt tudom teljes bizonyossággal állítani, hogy létezett ilyen. (Aki ismer lexikális tartalmat szolgáltató Corgi oldalt, kérem ne habozzon megosztani a tudását a közzel a kommentelés útján!) Viszont hogy mettől-meddig, azt sajnos nem tudom. Az is biztos, hogy a dobozos változatból kismillió festésű – egyik amúgy szebb mint a másik – létezik, hasonlóképp az amúgy nagy kedvenc, Matchbox Dodge Commando Delivery Truckból. Azt külön értékelem, hogy rendes játékszerhez méltóan, nyithatóak a raktér ajtajai.

Nem merek komolyabb következtetéseket levonni abból, hogy netes keresésem során sokkal többször jött szembe a kólaszállító kivitelből a Pepsi emblémás, de elképzelhető, hogy az gyakoribb – az viszont biztos, hogy ezek szerint létezik ilyen is.

A történet azonban itt nem ér véget!

A dobozos változatból, kismillió festésű verzió létezik és az egyik szebb, mint a másik. Ez itt pont elég egyszerű, de talán pont azért tetszik.
Ez egy úgynevezett játékszer, amivel lehet játszani is, így például nyitható ajtók vannak a rajta!
A kólás verzióból, létezik Pepsi motívummal is, aminek szintén piros a fülkéje.
A hátulját nem bonyolították túl, elviselt volna még mondjuk egy matricát.
Nekem igazából a másik fajta...
...kerékkel tetszik jobban.

2015/11/16

Matchboxon kívüliek: Majorette / Loyal Bright BMW X5 (E53)

Nem is olyan nagyon rég még azon keseregtem, hogy mennyire alulreprezentáltak a BMW modellek az 1:6x kisautók világában. Ez azóta változott!

Elnéztem
E kisautó beszerzésének konkrét története az, hogy a blisteren keresztül, hipermarketes fényviszonyok mellett én bizony X3-asnak néztem. Mondjuk, ha felismerem, hogy X5-ös akkor is megveszem, csak nem pörgök rá annyira, hogy teljes véletlenségből rögtön kettőt teszek belőle a bevásárlókocsiba. (Igen, ez utalás arra, hogy van egy felesleges, elcserélendő példányom belőle.) A magyarázat a méretarányban keresendő! Az eddig nálunk szereplő, E53-as BMW X5-ösök – ez itt a kötelező link az eredeti gépjármű típusismertetőjére – méretarányai úgy festenek, hogy:
Ezzel szemben a Majorette méretaránya 1:64, ami az előzőekhez képest pont annyival kisebb, hogy úgy jártam, ahogy. De mit is beszélek? Ez bizony nem Majorette gyártmány!

Majorette, ami nem is
Gyors visszatekintés: Az ugye mindenki előtt ismert tény, hogy a Majorette már csak a nevében francia és a márkanév jó ideje a Simba-Dickie csoport birtokában van. A kisautók gyártása pedig Thaiföldön történik. Kivéve, ha olyan árvíz sújtja az országot, hogy az ipar is leáll ennek következtében, úgy mint 2013-ban is történt, illetve sajnos 2011-ben is. Franciaországban már csak playseteket készítenek, így a hiányt pótlandó, a cég beszállítók után nézett.

Ennek tudható be, hogy a jól ismert Majorette blisterbe bizony a hongkongi illetőségű, Loyal Bright termékei kerültek. A Simba-Dickie a kényszerhelyzetben nem adott le a minőségből. Azt kell mondjam, hogy a Loyal Bright minősége egészen meggyőző és ezt a következtetést nem csak ebből az egy kisautóból vonom le. Az X5-el egy időben, több Majorette címkés Loyal Bright is landolt nálam, de ezekről majd később.

Tehát egy újabb gyártó, aminek a termékein érdemes lesz rajta tartanunk a szemünket. Az más kérdés, hogy milyen márkanév alatt érkeznek majd a termékei.

BMW logó, a szélvédő anyagából kialakított lámpatestek.
Pofás felnik. A valóságban nem ennyire BKV-busz színű.
A hátsó lámpatestekről nem sajnálták a festéket.
A beltér nem a legjobb, de lévén a legkevésbé feltűnő részlete, annyira nem zavar.
Szalonképes.
NRFB. A fotózást követően a blister ragasztása azonnal elengedett és a kezemben maradt.