2015/10/30

Matchboxon kívüliek: Majorette Renault Master Ambulance

A Majorette az idei évre lecserélte a 2011-ben kiadott vészhelyzeti járműflottáját. A linkre kattintva a magyar kiadás látható, ami szerintem ebben a méretarányban utazó gyűjtőnek kötelező darab. Szerencsére még ma is beszerezhetőek, de nemrég akadtam rá az újabb sorozatra.

Újratervezés
Szerencsére elég pozitív irányba mozdult a gyártó a tartalmat tekintve, sokkal jobban prezentálja a jelenlegi felhozatal a valóságot. Sajnos nem hármas pakkban, hanem külön csomagolva akadtam rájuk, ebből, meg a kisfiam szülinapi ajándékának köszönhetően külön fogom őket bemutatni. Ő ugyanis egy ilyen hármas pakkot kapott Finnországi kivitelben, amit egy fotózás erejéig sikerült tőle kölcsönkérni - na jó, mikor aludt, akkor tudtam fotózni.

Ahogyan a címből kiderül, első alanyom a mentőautó lesz. Az orvosi autó után ezúttal egy igazi mentőautót kapunk, ha jól tévedek akkor ezt belső körökben rohamkocsinak hívják. Az alany egy Reanult Master volt, aminek civil verziójáról Joe korábban már megemlékezett. Egyetértek vele, szerintem is jól sikerült kisautó, gyenge pontja, hogy az első sárvédő és a lökhárító találkozása elég ritkán sikerül szépre. Vagy nagy a rés, vagy a síkja alá esik, így vásárláskor érdemes erre is odafigyelni. Gondolom ott kicsit gyengébb lehet az anyag, ezért a gyártás folyamán deformálódhat.

Ez a kis apróság azonban eltörpül a mellett a tény mellett, hogy megkapta az autentikus fehér piros magyar mentőautó festést. Igaz a csík kicsit feljebb van, de szerintem ezt elnézhetjük neki, az alufelni jobban zavar alatta.

A finn kiadás is hasonló a magyarhoz, hűen visszaadja a jellemző vonásokat. Ugyan mindkét országban számos festéssel készülnek mentőautók - újabban nálunk is kezdenek áttérni a sárga alapszínre -, de első ránézésre is beazonosítható, hogy melyik országhoz tartoznak, ennél több szerintem nem is kell.

Finn és magyar, két jó barát
A finn kiadás festése is visszaadja az eredetiét
Az északi vészhívó megegyezik a mienkkével
Sajnos a piros csík kicsit magasra került
Itt jó lett volna a tükörírás
Az alufelnik szépek, de kicsit visszafogottabb jobban állna nekik
Majorette Renault Master Ambulance
 Egy finn mentőautó
 Egy magyar mentőautó

2015/10/27

Matchboxon kívüliek: Corgi Porsche 924

Ahogy azt már korábban többször is leírtam, nem gyűjtöm a Matchbox 1-75/100/120 sorozatában találhatóktól eltérő méretarányú kisautókat, de azért néha beszivárog pár Superkings vagy Specials kiadású Porsche is a repertoáromba. Más gyártók hasonló méretű termékét eddig tudatosan kerültem, a mostani Corgi Porsche 924-re bár egyből rávágtam, hogy "kell", de előtte már többről lemondtam - egy narancssárga és egy fekete változat került előtte a látóterembe -, amit így utólag nagyon bánok.

Bánom, mert mikor kézbe vettem és jobban megvizslattam, akkor teljesen magával ragadott. Teljes más ezt kézbe venni, mint egy Matchbox Superkingset Porsche 944-et, annál jobb minőségűnek tűnik, talán King Size modellekhez lehetne hasonlítani.

Igen súlyos darab, de még az ormótlanság határán belül,ami számomra növeli a minőség érzetét, amit a vizuális élmény csak tovább fokoz. A vonalvezetés és a részletek teljesen rendben vannak, igaz a hátsó traktusnál kicsit csaltak, ugyanis a lámpasor csak matrica, alatta csak sima felület található. Ötletes megoldás, hogy ködlámpákkal dobták fel az elejét - amiknek darabszámát variálták a különféle változatokon -, amiből sajnos az enyémről az egyik elkallódott, igaz, nem is makulátlan darab. Ami kicsit ront az összképen, az a hatalmas vonószem az autó hátulján, de együtt lehet vele élni. Mivel nagy méret, így evidens, hogy van rajta mozgó alkatrész a forgó és rugózó kerekek mellett, ami a két oldalsó és a csomagtér ajtó nyithatóságában nyilvánul meg. Az utastér ajtaját kinyitva  játékautóhoz mérten szép beltér fogad, nagyon jó színválasztással. A csomagtér ajtaja is határozott mozdulattal nyílik és úgy is marad kinyitott állapotban, ugyanis nagyon jó kialakítású a zsanérja, ilyen megoldással eddig nem is találkoztam. Maga a csomagtér üres, ráadásul ami fura, hogy a padlója nem a beltérből, hanem a karosszériából van kialakítva.

Sajnos az egyik ködlámpa már hiányzik.
Oldalnézetből is látszik, hogy milyen hatalmas a vonószeme.
A lámpa és a rendszámtábla matrica.
Természetesen nyitható a hátulja.
Nagyon szolid, de határozottan tart a zsanér.
A beltere is szépen kidolgozott.
Jó kiállású darab!

2015/10/26

Matchbox MB-71 GMC Wrecker - UPDATE

Az első Matchbox GMC Wrecker amit mutattam, az a gyerekkori darabom volt. Mivel nagyon a szívemhez nőtt és az állapota sem vészes, így nem is terveztem lecserélni. Persze azért később jött mellé egy fém aljú kivitel is, aztán közben és utána teljesen más variációk érkeztek a gyűjteményembe.

Az elsők
A közelmúltban rábukkantam a premier darab két változatára, így jönniük kellet. Az egyik gyakorlatilag szögre ugyanaz, mint amilyen az első példányom, egyedül a gyártás helyében különbözik. A gyerekkorim kínai, míg az újonc thaiföldi gyártású. A másik újonc már több, egészen pontosan három ponton tér el a megszokottól.

Az egyik, hogy nem került rá az első sárvédőkre a "filmes" telefonszám. A poén, hogy ezt a netes aukción ki sem szúrtam, annyira a másik eltérésre, a citromsárga szélvédőre koncentráltam. A harmadik eltérést itt is az alvázon kell keresni, ahol is nem került feltüntetésre a gyártás helye, vagyis pont úgy néz ki, mint a fém aljú testvére. Aláírom, a Thaiföldi gyártású GMC beszerzése már kicsit szőrszálhasogatásnak tűnhet, de így legalább eme kis eltérés mellett azt is elmondhatom, hogy van belőle hibátlan példányom is.

Az egyik különbség a kettő között a telefonszám megléte, illetve nem léte.
A második az ablak színe.
A harmadik az alváz. A kép ne a legjobb, de azért létszik, hogy a közelebbi alján ott a "Made in Thailand", a másikon pedig semmi nincs a helyén

2015/10/16

Matchbox Mercedes-Benz 280 GE - UPDATE

A Matchbox G Mercije koránt sem most szerepel először a blogon, így nekem a linkelésen túl nincs sok dolgom a típus bemutatását illetően. A most terítékre kerülő narancssárga darab egy Lufthansa pakkból származik, aminek két tagját már láthattátok, az Airport Coach-ról és a Porsche 928-ről van szó.

A kifutópályára való festést kapott
Klasszikus megjelenés
Hátul is szépen kidolgozott részletek

2015/10/15

Katalógusok: 1970 Majorette, International

Még mindig 1970 és még mindig Majorette. A zsebre vágható, "gyerekember Playboya", és az amerikai forgalmazó prospektusa után az európai prospektus van soron. Megkockáztatom, hogy az amerikai szebb.



2015/10/14

Matchbox Police Car

A 2000-es évek hajnala nem tekinthető a Matchbox fénykorának, mondhatni eléggé elindult a lejtőn lefelé a minőség, Majdnem bele is rokkant a márka és sajnos valami hasonlót élünk meg manapság is.

Police 452
Persze azért ebben az időben - amit nevezzünk nyugodtan az akkori tulajdonos után Tyco érának - is születtek normális, játékra termett kisautók, de jellemzően azokat csak a fantázia szülte. Ilyen volt például ez a nemrég mutatott fagylaltos autó, és ilyen a mostani alanyunk is, amit nemes egyszerűséggel csak Police Carnak, vagyis rendőrautónak neveztek el.

Mondhatni, a Matchbox megcsinálta a maga Crown Victoriáját, azaz készített egy általános rendőrautó értelmezést, még hozzá nem is rosszul. Jelen darab egy 2002-es, Rescue Chiefs nevű ötös pakkból származik, de ugyanezzel a festéssel megjelent még 4-5 másik csomagban is, utoljára 2003-ban.

A forma beleillik az akkori divatba, semmi extrém túlzás nincsen rajta. Jó ötlet volt szerintem, hogy az alvázból készültek a lökhárítók és a küszöb, ez külön feldobja. Természetesen rendőrautóként van fényhídja - bár ez manapság már nem is olyan magától értetődő -, amit a szélvédő anyagából alakítottak ki. Hasonló apróság, hogy van rajta tolóvas, antennák - persze csak a bügykei - és visszapillantó tükre.

Mégsem ezek az igazi nagy attrakciók rajta, hanem az, hogy nyitható a csomagtér ajtaja! A külsőhöz hasonlóan a beltér is szépen kidolgozott, rendes kormánya van, az anyósülés kapott egy bírságoló tömböt is.

Nem feltétlen vagyok oda a nevenincs kisautókért, de ha ilyen minőségben vannak kidolgozva akkor szerintem semmi baj nincs, csak sajnos nem ez a gyakori - bár ezt lehet, hogy nem fogjátok elhinni nekünk, mert az igazán vacakokra nem költünk, így azok nem jelennek meg ezeken a lapokon.
 A Matchbox "sajátmárkás" rendőrautója
 Hasonló márkajelzés van a már említett fagyis autón is
 A beltere is szépen kidolgozott
 Az igazi extra, a nyitható csomagtérajtó
Nem hagyták üresen a poggyászteret

2015/10/08

Matchboxon kívüliek: Metalcar – Atlas Truck Cement Mixer

Erről a Matchbox másolatról értekeztünk már korábban, de a részleteket is megmutató postot még nem olvashattatok róla. Egészen eddig. Mi több, került mellé egy példány a mostohatestvérei közül is, megkönnyítendő az összehasonlítást.

Egészen jó
Érdekes kérdés a nyolcvanas, kilencvenes évek illegális, hazai gyártású kisautó másolataival kapcsolatban a minőségé. Szerintem a tápláléklánc csúcsán a Metchy Porsche 928 tanyázik, ami már-már felveszi a versenyt az eredetivel, illetve nyújt egy plusz szolgáltatást is a másolt eredetihez képest.

Amúgy egyáltalán nem ez a jellemző, a minőség a leggyakrabban (nagyon) elmarad az eredetitől és ez a Metalcar Atlasánál sincs másként. De objektívan szemlélve a dolgot, a saját ligájában mindenképpen a jobb minőségű holmik közé sorolandó. Viszont a Metalcar messze túlszárnyalja ötletekben a mostohatestvért. A fentebb már linkelt postban felvillan pár változat, és széljegyzetként szerepeljen itt Játékdoki, nyerges szerelvény átalakítása, ami szerintem zseniális.

Az eredeti Matchbox, billencs változatáról itt olvashattok és a Metalcar mellé a másik létező – de sajnos hiányos – Matchboxot sikerült állítani, a szemeteskonténer szállítót, amiről pont ez a fontos akszesszoár hiányzik. Arra viszont jó, hogy összehasonlíthassuk az eltéréseket és hasonlóságokat.

A jelenben már nem, de a 80-as években tulajdonképpen egy teljesen elfogadható minőségű játékszernek számított.
 A másoló annyira fogalmatlan volt az eredeti, fantáziautó mivoltával kapcsolatban, hogy még a fantázianevet is lemásolta. Az alvázon "Atlas Truck" felirat díszeleg.
 A "krómozatlan" kerekektől kicsit gyászos, de ha valódi haszongépjármű lenne, inkább nézne ki így.
 Ma már nagyítóval kell keresni az ilyesmit,...
 ...de akkoriban még egy trafikáruval szemben sem volt túlzó elvárás,...
 ...hogy rendelkezzék működő részletekkel!
 Balról az eredeti,Matchbox MB-37 Atlas Skip Truck, 1977-ből - sajnos hiányosan. Jobbról Metalcar Atlas Cement Mixer, ami az eredeti továbbgondolása.
 Homorít, homorít!
 Ééééés vissza!
"Fedezze fel az apró eltéréseket!"
 Mostohatesók.

2015/10/01

Katalógusok: 1970 Majorette zsebkatalógus

Efféle zsebkatalógus már szerepelt nálunk korábbi évekből, de ezúttal mutatok pár képet a 3D-s kiterjedéséről is.