2016/10/31

Mások gyűjteményei: Matchbox - Dream Halloween GMC School Bus

Elég régen szerepelt már nálunk a Matchbox Dream Halloween sorozata, egész pontosan három éve - és talán most utoljára. Mostani alanyunk a fagylaltos kocsi után következett, vagyis 2010-es kiadású, és az akkor még szinte új keletű GMC School Bus adta hozzá az alapot. Ez általában jellemző a sorozatra, hogy mindig friss modellből készül ez a speciális kiadás.

Egész pontosan 2009-ben volt látható először az 1-75-ös sorozatban, egy teljesen autentikus sárga fényezéssel. az autó kidolgozottsága remek, minden apró részlet megvan és ott, ahol kell, mint például a nagy kerek lámpák elöl és hátul, valamint bal oldalon a STOP tábla. Jól sikerült kivitelezni a csukló ajtót is, amivel így aszimmetrikus a két oldala. A busz alapjául pedig egy GMC Savanna Van szolgált.

Jelen festésében engem egy koponyára emlékeztet, amit már kicsit össze kellett kötözni, igazából ez a fő motívum fut végig az egész kisbuszon. A fehér és az átlátszó kasztni összetételét a narancssárga ablakok dobják fel, aminek bal oldalára egy dekoráció is került. A doboz talapzata is ilyen színű lett, ez így jobban kiemeli az egész járművet, ráadásul az alvázat is megtekinthetjük, nem is beszélve a csavarok menetéről. Nem olyan kirívó, mint az eddigiek, de talán nem is baj, ötletes kivitelezés lett ez is a maga egyszerű módján.

Matchbox - Dream Halloween GMC School Bus
Mint ha egy összevarrt törött koponya lenne
Kihúzták tussal a szemét
A szélvédő és a talapzat egyforma színt kapott
Nem maradt le hátulról a lámpafestés
A talapzat is átlátszó, így látható az alváz is

2016/10/21

Matchbox MB-66: Land Rover Discovery

Mielőtt ennek a bejegyzésnek nekifogtam, végigpörgettem a blogot, hátha megspórolhatok némi gépelnivalót egy régebbi poszt linkjével. Sajnos összesen egyetlen egy korábbi bejegyzés van az oldalunkon, ami erről az autóról szólna és az mindemellett elég rövidke is.

Discovery
Az 1980-as évekre a Land Rover felismerte, hogy nem tud versenyezni a terjedő japán típusokkal (pl. Mitsubishi Pajero, Nissan Patrol), ha nincs hasonló méretű terepjárója. A fejlesztés lényege az volt, hogy a Range Rover hajtásláncát és futóművét egy kisebb karosszéria alá tudják betuszkolni, s a típus méretben, árban és használhatóságban is a Defender és a Range közé ékelődjön be. 1989-re ért révbe a projekt, s ez év októberében be is mutatták az új típust, mely a Discovery nevet kapta.
Motorválasztéka kezdetekben mindössze egyetlen benzinesből (a klasszikus 3,5 literes V8-as) és egyetlen dízelből állt (2,5 liter soros 4 hengeres), melyekhez kézi kapcsolású váltó tartozott, s a korai időkben háromajtós karosszéria is elérhető volt. 1992-ben jött az első frissítés, ez hozott egy automata váltót a dízel motorhoz és egy 2 literes benzinmotort a különböző piacok adózási normái miatt. 1994-ben a 3,5 literes benzines 3,9 literre hízott, a 2 literes erősödött néhány lóerővel, a dízel károsanyag-kibocsájtási optimalizálást kapott, elhagyták a háromajtós karosszériaváltozatot, valamint változtattak a lámpatesteken is. A következő nagyobb átdolgozás 1998-ban következett be, "720 módosítás"-sal, ahogy a gyár kommunikálta a külvilág felé. Valójában bevezették az európai piacra az USA-ban korábban forgalomba hozott 4 literes (eközben más piacokon már 4,6 literes volt a nagy benzines) V8-ast, reszelgettek valamit a dízel motoron és a hajtásláncon, farigcsáltak a karosszérián, majd innentől kezdve szinte minden évben történt valami fejlesztés, ezek már főként elektronikai téren. A típus gyártása végül 2004-ben állt le az utód megérkezésével.

Ugyanez kisautóként
Szeánszunk tárgya 2009-ben jelent meg és remek matt barna festéssel látták el. A dekoráció alapján erdei kisegítő autó, mely túrázókat menthet, illetve vadászokat szállíthat adott esetben. Hasmagassága megfelelő, kerekei terepjárósak.


 Köves talajon sem jön zavarba.
 A pótkerék egy kicsit kisebb a kelleténél.
Sajnos lámpafestést nem kapott.
A sziklmászás sem jelent problémát.