2013/03/04

Különleges autók kicsiben: Politoys - OSI Bisiluro Silver Fox

Erre az autóra biztosan rá lehet mondani, hogy "ilyen állat pedig nincs". Ám mégis. Megépítették, gurult, biztosan villogtak is vele, de aztán elmúlt az újdonság, az érdekesség varázsa és szépen feledésbe merült. Az alakját nem lehet pontosan körülírni sem. Mintha egy Topcat vitorlásba oltottak volna egy repülőgép vontatót. Nem Matchbox és nem is 1:6x léptékű, de mindazonáltal érdekes formája miatt bemutatásra kerül.

A kéttörzsű torpedó

Magáról az OSI cégről, mint autógyártóról nagyon keveset lehet tudni, noha gyártott autókat – kisebb nagyobb mennyiségben a hatvanas években. Igaz, hogy főleg nagyobb cégek (Ford, Fiat, VW) részére készültek ezek a kocsik bérmunkában, így a név nem lehet ismerős innen. Bizonyosan nagyon ráértek a tervezők és kissé elengedték magukat, amikor papírra vetették a Bisiluro Silver Fox ötletét, kinézetét. A siluro szó torpedót jelent olaszul a gugli szerint, ami el is képzelhető a kocsit elnézve. Ezt a torpedóformát kettőzték meg (bi) és lett egy ilyen autószerű valami. De hogy az ezüst rókához mi a kapcsolat, azt már sosem tudjuk meg azt hiszem, csakúgy mint azt sem, hogy. hogy olasz származása ellenére miért jobbkormányos volt a szerkezet.

A kocsit 1967-ben mutatták be a Torinói Motorshow-n. A Le Mans-i versenyzést vagy rekordkísérleti célt is emlegetnek a korabeli írások az autóval és Piero Taruffi tervező-pilótával kapcsolatban, de ha megnézzük, hogy csak egy ezres, 51 lóerős Alpine motor feszült a baloldali ülés mögött (a jobboldali mögé a nagyon fontos pótkerék van beoktrojálva), ezt a két dolgot pont el is felejthetjük a kocsival kapcsolatban. Akkor mire is jó még? Piero szerint ez az új építési elv kisebb légellenállást (0,259) biztosít, tehát gyorsabb lesz a kocsi. A többi technikai tényezőről nem szól a mester. Mélyen hallgatott a merevségről, csavarodásról, stabilitásról melyek gyenge értékei eleve kizárták az autót a komolyabb versenyzésből. Mégis, állítólag 259 km/h sebességet ért el vele, talán a kis, mindössze ötszáz kilogrammos tömegének köszönhetően.
A kocsit megmagyarázó szövegek említik a háromtagozatú, szárnyprofilú szerkezeti elemeket a két törzs között. Ezek közül az első a két torpedó között, állítható volt a mindenkori stabilitási igényeknek megfelelően. A középső az maga az érdekes formájú „fülke”, míg a harmadik, ami a jármű hátsó részében van a törzsek között és a stabilitáson túl adott esetben – repülős nyelven szólva – fékszárnyként működött.

A rajz és a váz fotója alapján egyértelmű a - már meglehetősen ismert és alkalmazott - csővázas szerkezet valamilyen - vélhetően alumínium - lemezburkolattal. Az Alpine technika egyébként elég hangsúlyosan megjelenik az oldalsó dekoráción és még az Alpine-okkal foglalkozó egyik honlap is említi ezt a modellt. Úgy tűnik történelmük vállalható részének tekintik. Érdekes a két ajtó formáját megnézni, nos ezek sem a praktikumról szólnak. A kocsi bemutatását követően az OSI cég pénzügyi zavarba került és rövidesen meg is szűnt. A prototípus ma egy francia magánmúzeumban van.

 
Kiállítva nálam és ahogy eredetileg is kiállították

Már a gyerekkori kisautó garázsomban is kirítt a többi közül a tömör, lapos formájával. Az akkori fantáziám sem sokat tudott vele kezdeni, így nem is nagyon kopott el a használattól. Nekem a Politoys gyártotta modell van meg, de több cég is készített belőle kisautót, sőt még a slotcarosokat is megihlette. Érdekes, hogy a Politoys készített egy komolyabb változatot is belőle ugyanabban a léptékben. Lehet, hogy van benne valami nagyon olaszos, hogy ennyire tetszik nekik. A mai napig sem értem, hogy miként dönthetnek egy ilyen ismeretlen és – valljuk be csúf – autószerű valaminek a gyártásba adásáról, mikor annyi más, sokkal sikeresebb és szebb autó hiányzik a modellpalettáról. Még az olasz autók közül is.

Akár innen nézem, akár onnan nézem, sehogy sem akar autóformája lenni

Maga kisautó tömény fém. Az alja is, amire a belső teret is – többé-kevésbé - mintázták. A belső tér kialakításának ugyan semmi értelme nincs, ugyanis csak akkor látja meg az ember amikor szétbontja a két szegecset és föltárul a rejtélyes belső. Az ablakrész ugyanis olyan szűk és olyan íves viszont vastag is, hogy ezen nem lehet rendesen sehogy sem átlátni. Ergo a beltér egy örök rejtély az átlagfelhasználónak. De a gyártó itt is nagyon szorgalmasan dolgozott, ha nem is alakította ki teljesen a belső teret. Sok lényeges elem ugyanis nincs meg. Megvan a két ülés, a kormány, némi – Hummeres rakfelületre emlékeztető – belső plató vagy síléc display, valamilyen dzsámbó akkumulátor szerű képződmény mint motorimitáció az egyik ülés mögött, egy kis műszerfalra utaló karikacsoport középen (itt nem lehet leolvasni a műszereket, viszont igazságosan osztja meg a tényt a kétoldali ülésen ülők között), és kész is. 

L'art pour l'art beltér
Minimotor és maxi síléctartó. Még jó hogy nem látszik
A kerékfölerősítés egyszerű, a kormány csak be van szorítva a kaszni kialakított résébe
Az adatok a furcsa padlólemezen
Műszerfal?

A külseje pontosan megmintázza az eredeti ikertorpedós kasznit, ezzel nincs is gond. A kerekei az akkori szokásos Politoys kerekek, ezzel sem foglalkoztak alaphelyzetben sokat. A karosszéria részletei, például a szegecsek a hátsó részen középen (nehéz megfogalmazni autós szaknyelven a nem autó kinézetű járgányon az ott megszokott részeket) teljesen finoman ki vannak dolgozva. Ez a precízség csak az első lámpánál hiányzik, ahol a lámpát borító – arányaiban hatalmas, feltételezhetően plexi burkolatot is fémből készítették el, holott a domináns burkolat viszonylag egyszerűen elkészíthető lett volna az ablak anyagából, akár közös panelen is. Kár érte, mert sokat dobott volna az így tényleg torpedóra emlékeztető autón. A hátsó lámpánál is van némi disszonancia a csavarokat illetően.

Meglehetősen nagy csavarokat imitáltak a szerény hátsó lámpához
A szegecselés ábrázolása kitűnő ezen a helyen

Ami még feltűnhet az alapos megfigyelőnek, hogy az eredeti kocsinál a két hátsó kerék le van fedve a karosszériába simuló takarólemezzel. Ezzel a fícsörrel nem nagyon foglalkozott a kisautó készítője, egyszerűen a hagyományos kerékkivágást alkalmazta hátul is. Most akkor jöhet a kérdés: ha valamilyen – vélhetően a múltba porladó - technikai dolognak emléket állítunk nagy gondossággal, akkor miért nem lehet pontosan lemintázni a kaszni teljes egészét és miért lesz hasra-ütés szerű a tizenöt százaléka.
Az amúgy jó állapotú kocsi egy sima felújításon esett át ami egy tisztítást és festést jelentett ez esetben. Az eredetileg szürke szín már nagyon megviselt volt, akadt némi plusz festék is rajta. Egyértelmű volt, hogy kap egy új és lehetőség szerint az eredetihez hasonló színt. A fotók alapján egy alapvetően szürke metálos fénye volt a kocsinak, némi kékes beütéssel, amit igyekeztem visszaadni. 

Innen valóban torpedó, annak is inkább a kamikaze verziója
Innen olyan mint egy katamarán vitorlás
Kár, hogy az első lámpái vakok
Lőrésnyi ablakok társulnak az érdekes ajtóformához. Az eredetinél sem lehetett letekerni az ablakot, csak egy kis kibeszélő luk volt, mint a mai páncélautóknál
Tessenek gyönyörködni a formában. Itt látszik, hogy a lábtér nagyobb, mint a fejtér

Különleges autók kicsiben rovatunk eddig megjelent posztjai:
Alfa Carabo
Datsun 126
OSI Bisiluro Silver Fox

3 megjegyzés:

Farkas Sándor írta...

Piero Taruffi hallgatott az Ezüstróka becenévre.
A duplatorpedó kialakítás is az ő nevéhez fűződik, mivel a második világháború után a repülőgépekről ledobott üzemanyag -és bomba tároló "alumínium szivarok" szolgáltak első rekordgépei alapjául, belőlük az OSI Silver Foxhoz hasonló felépítésű autókat / motorokat épített. Az OSI-nál az ő tiszteletére készült el az autó.

Hasonló Politoysom nekem is van Tommi jóvoltából, :)

wmormo írta...

Köszönöm a kiegészítést. Illik a képbe a leírt információ.

Sam. Joe írta...

Nekem a P-38 Lightning ugrik be róla - persze annak három törzse volt, nem kettő, de akkor is. 8-) Érdekes vadhajtás.